Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

4. szám - Antal Tivadar: Nagy sótartalmú tisztított szennyvizek keletkezése és elhelyezése

Hidrológiai Közlöny 1973. 4. sz. 20 L Nagy sótartalmú tisztított szennyvizek keletkezése és elhelyezése ANTAL TIVADAR* A 40/1969. (XI í. 25.) Korm. számú rendelet, illetve az 1/1969. OVH számú rendelkezés alapján a sótartalom határértéke a tisztított szennyvízben 2000 mg/l, a nátriumra vonatkozóan pedig 45 egyenérték százalék. A befogadó vízfolyásban a vízügyi hatóságok ennél kisebb értéket állapítanak meg. A rendelet élő problémát vetett fel: betartása már a jelenben is sok nehézséget jelent és ezek az ipari üzemek számának növekedésével — és sok egyéb tényezővel összefüggésben — csak fokozódnak. A sótartalom csökkentése az ipari szennyvíztisztítási technológiák körében a legnehezebbek közé tartozik. Cikkünkben a sós szennyvizek keletkezésének rövid áttekintése után az elhelyezés néhány problémájának mai állását kívánjuk ismertetni. 1. Sótartalmú szennyvizek keletkezése Házi szennyvizek Az élő szervezetek által termelt szennyvíz szervesanyag tartalma biológiai lebontás során vízre, széndioxidra, szervetlen sókra és elemekre bomlik. A szennyvíztisztítás tehát egyfelől csökkenti a befogadók szervesanyag terhelését, másrészt növeli azok természetes sótartalmát. Ma az ország lakosságának mintegy 30%-a él csatornázott területen, de az összegyűjtött szennyvíznek csak kisebb részét tisztítják kielégítően. A helyzet azonban gyorsan változik: 15 éven belül az ország lakosságának nagyobb része csatornázott településekben él már, a szennyvíz mennyisége a mostaninak többszöröse lesz. A párhuzamosan épülő és jó hatásfokkal üzemeltetett szennyvíztisztító telepek működésével egyidejűleg jelentkezik az új és sokkal nehezebben megoldható probléma, az élővizek fokozódó sóterhelése. Ipari szennyvizek Az ipari szennyvizek tisztításánál a savakat lúggal, a lúgokat savval közömbösítik, a mérgező komponenseket semlegesítik, a komplex vegyületeket roncsolják és így tovább. A „tisztított" ipari szennyvízben tehát itt is legnagyobbrészt szervetlen só a végeredmény azonban a probléma az előzőhöz képest sokkal súlyosabb. A lakosság által termelt és a csatornahálózatba jutó szerves szennyeződés a lakosság számával és az egv lakos által termelt szerves szennyeződéssel egy felső határhoz közelít; ezzel együtt a lebontás során az élővizeket terhelő sómennyiség is. Az ipari termelés azonban a nemzeti jövedelemmel párhuzamosan — évenként 5—7%-kal — exponenciálisan növekszik; ennek a növekedésnek pedig nincsen felső határa. A víztakarékos technológiák terjedésével, az iparon belüli vízvisszaforgatással, a tisztítással egvbe* OVH Vízkeszletgazdálkodási Központ, Budapest. kötött többszörös vízfelhasználással az ipari vízfogyasztás fajlagosan csökken, miközben a szervesanyagoktól megtisztított szennyvízben az oldható szervetlen anyagok koncentrációja növekszik. A szennyvíz ismételt felhasználását és a befogadóba való bocsátását a nehezen kivonható anyagok engedélyezett határértékének megközelítése fogja meghatározni. Mai szemmel nézve a kirajzolódó képet: az ipari fejlődés az élővizek sóterhelésének fokozódását vonja maga után, mivel csaknem valamennyi technológiai szennyező anyag könnyebben távolítható el a vízből, mint a konyhasó. Az ipari szennyvizeknél említjük meg a mezőgazdasági eredetű szennyvizeket, már csak azért is, mivel a növénytermesztés és állattenyésztés a fejlődés során egyre inkább összeforr a helyi jellegű élelmiszeriparral. A folyamatnak szennyvíztermelésre gyakorolt hatását ma még nem is látjuk pontosan, de korábbi optimizmusunkat alkalmazva úgy véljük, hogy az általánossá váló igen magas hatásfokú szennyvíztisztítás „eredménye" itt is az engedélyezett sótartalom határértékét súroló, befogadót kereső víz. Hévizek A hévizek egy részében jelentős a nátrium-ionok kíséretében a klorid-, szulfát- stb. tartalom. Már napjainkban is sok ilyen hévízkút van, lezárt és működő egyaránt; gazdag hévízkincsünk a felhasználási lehetőségek bővülésével számukat évrőlévre szaporítja. A sótartalmú hévizek által táplált gyógyfürdők ősidők óta az emberiség szolgálatában állnak; a modern időkben használatuk Izland-tól Kamcsatkáig — betegek és egészségesek között egyaránt — reneszánszát üli. Különleges adottságaink kihasználását a bel- és külföldi igény parancsolóan előírja. A világtengerek évmillárdok óta a földi sókészletek gyűjtőhelye, s a bő vízhozamú Duna is valóban minden mennyiség elszállítására alkalmas. A felhasznált sós hévizek szállítói azonban többnyire a sokkal kisebb vízhozamú patakok és kis folyók. A sós hévizek feltárása és hasznosítása tehát növeli az urbanizáció és az iparosodás által kiváltott — fentebb vázolt — gondjainkat: vízfolyásaink növekvő irányzatú sóterhelését. 2. Magas sótartalmú szennyvizek elhelyezése 2.1 Közvetlen elhelyezés befogadóba A befogadók természetes sótartalma 200—500 mg/l között van általában és már ma is észrevehetően nő. Az 500 mg/l sókoncentráció felett az öntözés huzamos felhasználás esetén már veszélyes lehet, ivóvíz-kivételnél pedig a leggondosabb (klasszikus) tisztítás után is ízrontó hatású. Ha a sótartalmú — a lebontható szerves és szervetlen szennyeződéstől megtisztított — szennyvíz keletkezési helyének közelében befogadó víz-