Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

4. szám - Urbancsek János: Magyarország rétegvíztározói

184 Hidrológiai Közlöny 1973. 4. sz. Dr. Urbancsek J.: Magyarország rétegvíztározói lyek a Dunántúlon elsősorban hideg, az Alföldön pedig hévíztermelésre hasznosíthatók. A felsőpannóniai üledékeket már Sümeghy is két csoportra osztotta: úgymint medenceperemi és medencebelseji képződményekre. A kétféle kifejlődésű homok vízszolgáltatását nagyon jól szemlélteti a dunántúli és a jászsági felsőpannóniai lerakódások legfelső vízvezető szinttáját megcsapoló kutak fajlagos vízszolgáltatása, ugyanis az előbbi 10—20—30, az utóbbi pedig 40—50—60 l/p/m. Amint előbb már említettük, a felsőpannóniai porózus üledékek települési mélységétől függően jelentős hideg- és hévíztározók. A legfelső homokos szinttája, a dunai szerkezeti árok kivételével, az országban mindenütt hasznosításra kerül és minőségileg is megfelelő hideg- és langyosvizet szolgáltat. A legmélyebb pórozus rétegei pedig hévíztározók. Itt viszont a dunai szerkezeti árok kerül előtérbe, mert ennek a déli része az ország legmélyebbre süllyedt területe, ahol 2000, 2400 m mélyen települt homok igen jó áteresztőképességű és így ez a terület hazánk legjobb geotermikus energiaforrása. A rodáni földkéregszerkezeti mozgások után, a pliocén végén, nyugodalmasabb időszak következett és a bel tó végleges visszahúzódásával megindult a szárazföldi üledékfelhalmozódás. A nvilt tófelszint lagúnák váltották fel, ahol elsősorban tavi lerakódás történt és csak egészen kis területeken, a hegységperemeken, vagy nagyobb folyójárat medencékben rakódhatott le kevés homoküledék. A homokos felsőpannóniai képződmények felett kimutatott, helyenként több száz méter vastag tarka agyag sorozat nem lehet az előbbi alemelet fáciense, hanem külön földtörténeti idő sajátságos képződménye, amit levantei néven ismertetünk. A Horváth Szlavóniai levantei tó északkelet felé összeköttetésben áll az Alföldön is kimutatott tórendszerrel, mert a jellegzetes agyagüledéke a Balaton vonaltól délre mindenütt kimutatható. Legnagyobb vastagságban (300—500 m) és egyöntetű tarka agyagos kifejlődésben a Jászságon, valamint a Kőrösök süllyedékterületén ismeretes. A dunai szerkezeti árokba azonban, a gyorsabb süllyedés következtében oda terelt folyók már durvább üledékeket raktak le. Ez az ország egyetlen területe, ahol a levantei üledékek a többi, hasonló korú lerakódásokhoz viszonyítva homokosabbak, de a homok százaléka lényegesen kisebb, mint a felsőpannóniai üledékeké. Hasznosításra egyedül ez a terület reménybeli, a többi összes pedig meddő. Vízkészletét azonban, még nem hasznosítják, mert a felette települt 500—-800 m vastag negyedkori rétegösszlet az ország legnagyobb hidegvíz készletét rejti magában. Negyedkori üledékek Amint az 1. táblázatból egyértelműen kitűnik, az ország fúrt kútjainak 80%-át a negyedkori rétegekre képezték ki, ami egyben azt is tükrözi, hogy ez a legjelentősebb mélységi víztározó. A levantei nyugodalmas földtörténeti időszakot a wallachiai kéregszerkezeti mozgások váltották fel és a Kárpátok gyors emelkedésével, valamint az Alföld és Kis Alföld süllyedésével megindult a folyóvízi üledékfelhalmozódás. A középhegységekből lesiető folyók energiája a korábbiakhoz mérten megsokszorozódott és a medence megsüllyedt belsejébe hatalmas törmelékkúpokat építettek ki, ahol a hegységperemi kavicsos üledékektől a medencebelseji finomszemcséjű homoklerakódásokig igen változatos üledékképződés történt. A süllyedés területi eloszlása és nagysága, nagyon változatos volt és így, elsősorban az Alföldön több részmedence alakult ki, amelyeket a feltöltő folyók munkaerejétől függően durvább és finomabb porózus üledékek tölötték fel. Ezzel magyarázható az egyes negyedkori medencék vízszolgáltatásában mutatkozó olykor lényeges különbség. Mivel a negyedkori rétegekben tározódott víz jelentősége, különösen az Alföldön, minden eddig ismertetett mélységi készletnél sokkal nagyobb, ezért meg kellett ismerni a pleisztocén rétegek lehető legpontosabb térbeli helyzetét. Ezek mélységének és azon belül a vízvezető és vízzáró rétegek települési helyének, a homokrétegek szemcseszerkezetének megismerése a klasszikus földtani és paleontológiái módszerekkel csak igen lassan történhetett volna, mivel az alkalmazott fúrási eljárással — a kevés magminta kivételével — nagyon megbízhatatlan furadékanyag áll rendelkezésre. Ezért ettől eltérő, közvetett kutatási módszert kellett alkalmazni, ahol sok adat statisztikus értelmezésével a földkéregszerkezeti mozgások ritmusaira következtetni lehet. Ma már több ezer karotázs szelvény áll rendelkezésre, amelyekből a felsőpannóniai homokos, a levantei agyagos és pleisztocén ugyancsak homokos rétegösszlet nagyon jól elhatárolható. Ezekből szerkesztett földtani szelvényt mutat be az 1. ábra. Több mint száz, hasonló módon megszerkesztett földtani szelvény birtokában ma már meglehetősen jól ismerjük a negyedkori rétegek települési mélységét és annak mélyszerkezetét, valamint a homokrétegek térbeli helyzetét. Ezen túlmenően bizonyos következtetéseket lehet levonni a porózus rétegek szemcseszerkezetére és áteresztőképességére is. Meghatározható a pleisztocén ós levantei rétegek mélysége, de ezen túlmenően sok adat ismeretében végrehajtható a negyedkori rétegek további földtani szintezése is. Megállapítható, hogy a negyedkori üledékfelhalmozódás durvaszemcséjű larakódással kezdődött és ez uralja a teljes alsópleisztocént. Ezek a legjobb vízvezető rétegek. A középsőpleisztocénben a süllyedés csökkent és ennek következtében az agyagos, iszapos rétegek is mind nagyobb teret foglaltak el. Ide kutakat telepíteni nem célszerű, mert a vízutánpótlódás korlátozott. Az utolsó, de a negyedkor kezdetén lejátszódó földkéregrszekezeti mozgásnál kisebb tektonikus változás a felsőpleisztocénben is történt, amit újabb homokos összlet jelez. A finomabb szemcseszerkezetnek megfelelően a kutak vízhozama sem éri el a mélyebb szintek vízszolgáltatását. Az országrészeket felölelő mélységi víztározók közül legjelentősebbek a negyedkori törmelékkúpok.