Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

4. szám - Bosznay Miklós: A Fertő tó vízháztartási kutatásainak eddigi eredményei

160 Hidrológiai Közlöny 1973. 4. sz. Bosznay M.: A Fertö-tó vízháztartása gyűjtő a Rákos-pataké, melynek összes területe 47,2 km

2, amiből hazánkhoz 37,9 km

2, vagyis 80% tartozik. A harmadik a legkevésbé megfogható vízszállítású „egyéb" vagy közvetlen részvízgyűjtő, melynek nagyobbik részét a már tárgyalt Fertőzug, kisebb hányadát pedig a Balf és Sarrod közötti déli partmenti sáv teszi ki. Utóbbin jelentéktelen vízhozamú belvízcsatornák találhatók. Ennek a részvízgyűjtőnek a területe a tóval együtt. 934,8 km

2, melyből hazánkhoz 228,1 km

2, vagyis 24,4% tartozik. A Fertő-tó vízháztartása A Fertő-tó története vízjárási szélsőségeinek történetével azonos. Ennek részletezése nélkül erről itt csak annyit említünk, hogy a viszonylag kevesebbszer előfordult igen magas vízállás mellett a rendkívül alacsony vízállások kialakulása volt gyakoribb, néhány esetben a tó teljes kiszáradása, máskor a sekély tó fenékig fagyása is bekövetkezett. Ezek a jelenségek természetesen mindig érdeklődést váltottak ki s egy-két alkalommal hivatalos vizsgálat is követte a tó teljes kiszáradását. Az utolsó ilyen vizsgálat — melynek célja a tó legmegfelelőbb hasznosításának meghatározása is volt — 1902-ben folyt Szontagh Tamás vezetésével. Napjainkban a Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság irányítja a tó vízháztartásának vizsgálatát és a kutatások szélesítését, de ezek végrehajtása és a kérdés megbízható adatokkal való lezárása még hosszú időt — jó néhány évet igényel. Az eddigi kutatások legtöbbjét — ahogy ezt majd látni fogjuk — több-kevesebb észrevétellel lehet kiegészíteni, mert csaknem minden eddigi kutatás tartalmaz kevésbé megalapozott, néhány esetben önkényes becsléseket vagy feltételezéseket annak érdekében, hogy a számítás minél jobban megközelítse a múltbeli, rekonstruálandó valóságot. Előrenéző, aktívan beavatkozó, szabályozó célzatú munka mindezeideig csak egy készült, ez pedig a Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság által kidolgoztatott és 1965 óta alkalmazott szabályzat a tó egyetlen leürítési lehetőségét képviselő Hanság-csatornán épült Fertőszéli zsilip kezelésére. Ez a szabályzat sem végleges, finomítását több éves tapasztalat alapján lehet majd elvégezni. Már említettük, hogy a tó nagymérvű vízszintingadozásának oka a viszonylag kis vízgyűjtőterület és a rendkívül kis mélység, mely utóbbinak már kis változása a lapos, teknőszerű tómederben a vízfelszín és víztérfogat nagymértékű változását vonja maga után. A Fertő-tó eme kedvezőtlen adottságait most már csak a Balaton és a Velenceitó megfelelő adataival vetve össze, a következőket állapíthatjuk meg. — A Balaton vízgyűjtőterületének és átlagos tófelszínének hányadosa kb. 9,5. A Balaton esetében a 104,60 m A. f. körüli igen alacsony és a már magasnak tekinthető 105,20 m A. f. szintű vízállások között a tófelszín 590 km

2-ről 610 km

2-re nő, vagyis alig több mint 3%-kal. Az 1 cm vízálláscsökkenéshez tartozó térfogatváltozás 5,9—6,1 millió m

3. E veszteség visszapótlásához az alacsonyabbik vízállás esetén 980 m

2/m

3, a magasabbik esetében 950 m

2/m

3 fajlagos vízgyűjtőterület áll rendelkezésre. A tó átlagos mélysége 3,20 m. — A Velencei-tó vízgyűjtő-tófelszín viszonya a vízállástól függően 22—30 közötti. A tó 104,20 és 105,10 m A. f. szintek közötti szokásos vízjátéka az alsó szinthez tartozó 21 km

2 vízfelülettel szemben a magasabbik vízállás esetén 28 km

2-re növeli a tófelszínt, vagyis 33%-kal, közben 1 cm vízállásváltozás 210 000—280 000 m

3 víztömeget jelent. Ebben az esetben a fenti módon számított fajlagos vízgyűjtőterület alacsony vízállásnál 2900 m

2/m

3, magas vízállásnál pedig 2200 m

2/m

3. A tó átlagmélysége 1,20 m. — Alapvetően más a helyzet a Fertő-tó esetében, amelynél a vízgyűjtő és tófelszín viszonya a vízállástól függően csak 3—5 közötti s melynél a nem is szélsőségeket jelentő 114,80 és 115,80 m A. f. vízszintekhez 155, illetve 300 km

2 tófelszín tartozik, vagyis a változás csaknem 100%-os. Ttt 1 cm vízállásváltozás alacsony vízállásnál 1,5 millió, magasnál 3 millió m

3 vízmennyiséget jelent, így 1 cm elpárolgás a Fertő-tó esetében 1,5—3,0 millió m

3 vízveszteséget okoz, amit a Fertő-tó viszonylag kis vízgyűjtőjéről a kiadódó 340—660 m

2/m

3 fajlagos vízgyűjtőterülettel sokkal nehezebb pótolni, mint a Balaton 6 millióját, vagy a Velencei-tó kb. 250 000 m

3-ét a maguk viszonylag nagyobb vízgyűjtőterületéről. Annak ellenére, hogy az összehasonlításban szereplő tavak vízgyűjtőterületeinek a lefolyó vízmennyiséget befolyásoló jellemzői (csapadékviszonyok, domborzat, talajminőség, talajfedettség) között vannak eltérések, a közölt számadatok alkalmasak annak a különbségnek érzékeltetésére, ami a három tó veszteségeinek visszapótolhatósága között fennáll. Az értékelést megkönnyíti annak a ténynek az ismerete, hogy a Balaton természetes vízháztartási mérlegének egyenlege hosszú időszakot tekintve gyengén pozitív, tehát mesterséges beavatkozás nélkül a mostaninál magasab átlagos vízállás mellett stabilizálódna. Ez 950—980 m

2/m

3 a veszteségeket visszapótló fajlagos vízgyűjtőterülettel áll elő, nem csoda tehát, hogy a Fertő-tó a maga 340—660m

2/m

3 értékű, jóval szerényebb lehetőségével sokkal jobban ki van téve a lefolyási szélsőségek hatásának. A jelenség másik oldala viszont az, hogy erős leapadás esetén a tó felszíne annyira lecsökken, hogy az ugyancsak erősen csökkenő térfogatú párolgási veszteség pótlása a hozzáfolyásokból már elképzelhető (önszabályozás). Hogy ez milyen vízállásnál következik be, az a pillanatnyi helyzettől függ, elsősorban attól, hogy van-e a vízgyűjtőn számottevő csapadék. Ennek tartós hiánya okozta a tó néhány esetben már előfordult teljes kiszáradását azon másik ok mellett, hogy akkor még nem volt olyan szabályozó műtárgy, amely a magasabb vízállások időszakában megvalósította volna a víz ésszerűen megválasztott, viszonylag magas szinttel való visszatartását. Ezek előrebocsátása után tekinthetjük át a Fertő-tó vízháztartására vonatkozó különböző feltételezéseket. Részletes bemutatásuk előtt meg kell jegyezni, hogy az 1963 előtti valamennyi kísérlet szükségszerűen csak a közelítés, becslés kate-