Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

10. szám - Könyvismertetés

Hidrológiai Közlöny 1972. 10. sz. 464 1072. március 8-án ülést tartott a NHD Magyar Nem­zeti Bizottsága, amelynek első napirendi pontjaként Breinich Miklós, a NHD MNB elnöke beszámolt a MNB 1971. évi decenniumi tevékenységéről. Beszámolója so­rán ismertette a NHD jövőbeni célkitűzéseit, majd a MNB munkájával kapcsolatban beszámolt arról, hogy 1971-ben a MNB újjászervezte végrehajtó apparátusát, melynek keretében a decennium munkaprogramjainak megfelelő felelősöket jelölt ki, akik figyelemmel kísérik e munkacsoportok munkáját ós feladatuk, hogy a MNB titkársága kordinálásával egyrészt eljuttassák a NHD titkárságának a szükséges információs anyagokat, más­részt, hogy a NHD-anyagok hazai felhasználását és hasz­nosítását szorgalmazzák. Ezek után ismertet te a MNB részvételét a NHD nem­zetközi programjában ós az európai szocialista országok NHD bizottságainak együttműködésében. Értékelve Magyarországnak a decenniummal kap­csolatos tevékenységét, megemlítette, hogy nem lehe­tünk teljes mértékben elégedettek eddigi munkánkkal és felvázolta azokat a követelményeket, amelyek a hazai tevékenység eredményesebbé tételéhez feltétlenül szük­ségesek. Kiemelte, hogy szükséges Magyarországnak a hidrológia területén végzett tevékenységét intenzíveb­ben publikálnunk — ennek első lépésekónt egy 2 kötet­ből álló angol nyelvű decenniumi kiadványt kell meg­jelentetnünk — ós szükségesnek ítélte, hogy a nemzet­közi hidrológiai decennium tudományos eredményeit itthon intenzívebben ismertessük ós hasznosítsuk. Részvételünk a decennium programjában mindazon­által hasznos volt és záró szavában a MNB elnöke meg­említette, hogy mindent el kell követnünk annak érde­kében, hogy az az igen gazdag tudományos anyag, ame­lyet a decennium jelentett és rnóg jelenteni fog a világ számára, Magyarországon is minél nagyobb mértékben hasznosuljon, illetve mi is minél nagyobb mértékben járuljunk hozzá e tudományos anyag öszeállításához. Az ülós_ további napirendi pontjai keretében dr. Sta­rosolszky Ödön,azOVH főosztályvezetőh.-e beszámolt a NHD kordináló tanácsának VII. párizsi üléséről, Major JPál, a MNB titkára az európai szocialista országok NHD Nemzeti Bizottságai együttműködéséről, míg dr. Stel­czer Károly, a VITUKI igazgatója a III—IV. budapesti nemzetközi hidrológiai továbbkópző tanfolyamról. A MNB titkársága az ülésre összeállította a nemzet­közi hidrológiai decennium MNB-a célkitűzéseinek ter­vezetét 1972—74-re. A beszámolók után elhangzott hozzászólásokat figyelembe véve a MNB célkitűzései a decennium hátralevő időszakára az alábbi 9 pontban foglalhatók össze: 1. A Magyar Nemzeti Bizottság képviseltesse magát az NHD keretében sorrakerülő közgyűléseken, konferen­ciákon, munkacsoport értekezleteken, valamint az Európai Szocialista Országok együttműködése kereté­ben rendezett üléseken. 2. A Magyar Nemzeti Bizottság képviseltesse magát a lehetőségek szerint azokban a munkacsoportokban is, amelyekben nincs hivatalos képviselője. Ez elősegítené, mind a hidrológiai tevékenység publikálását, mind pedig a nemzetközi tapasztalatok intenzívebb hasznosí­tását. Elsősorban három ilyen munkaesoportbeli rész­vételt javasolunk: az árvizekkel, az emberi tevékenység hatásával és a vízminőséggel foglalkozó munkacsopor­tokban, különös tekintettel arra, hogy ezek a témakörök a hazai eélprogramos vízügyi ágazati kutatásban is sze­repelnek. :i. A lehetőségek felmérésével részvétel az NHD kere­tében rendezett tudományos rendezvényeken, elsősor­ban nemcsak személyes részvételre, de e konferenciákra kiktildendő dolgozatokra kell a fősúlyt fektetnünk. 4. 1972-ben a Nemzetközi Hidrológiai Továbbképző Tanfolyam lebonyolítása, 1973-ban az 1974-es előké­szítése és 74-ben megrendezése. 5. Szükségesnek tartjuk, hogy Magyarországnak a hidrológia területén végzett tevékenységét kellő mérték­ben publikáljuk. Ennek első lépcsőjeként, egy 2 kötetből álló angol nyelvű decenniumi kiadvány megjelentetését tűztük ki célul. Az I. kötet általános összefoglalót adna a Decennium keretében, illetve a Decennium ideje alatt Magyaror­szágon végzett hidrológiai kutatásokról, azok eredmé­nyeiről, az alkalmazott módszerekről ós méréstechniká­ról, a megjelent publikációkról, ós ismertetné a magyar­országi hidrológia történetét is. Szerkezetileg az NHD munkacsoportjai kutatási területéhez alkalmazkodna, bemutatva, hogy a munkacsoportok témakörében Ma­gyarországon milyen munkát végeztek, milyen eredmé­nyek születtek. Az I. kötet megjelentetését 1973 elejére tervezzük. A II. kötet megjelentetését 1974 elejére javasoljuk. Ebben az egyes kiemelkedő magyarországi hidrológiai tanulmányok közlésére kerülne sor. 6. A Nemzetközi Hidrológiai Decennium tudományos eredményeinek hasznosítása érdekében szükségesnek tartjuk, hogy az eddigi, 1971 augusztusa óta rendszere­sen kiadásra kerülő „Decenniumi Tájékoztató" mellett, legalább félévenként tájékoztatást adjunk a Decen­nium rendezvényeiről, megpályázható ösztöndíjairól, a fontosabb határozatokról, a megjelent decenniumi ki­adványokról, az elórt eredményekről, ezek részletes anyagának fellelhetésóről. 7. Szükségesnek tartjuk, hogy a decenniumi kiadvá­nyok esetleg több példányban is beszerezhetők legyenek, a kiadványokat megfelelő szakértők hazai hasznosítás szempontjából felülbírálják, a fontosnak ítélt részeket lefordításra és közreadásra javasolják. Itt elsősorban az NHD munkacsoportjainak megfelelő magyarországi felelősökre vár ez a munka. 8. Az Európai Szocialista Országok Együttműködése keretében, a) 1974-ig el kell készíteni Magyarország felszínalatti lefolyási térképeit, ós részt kell vennünk az ezzel kap­csolatos programokban. b) A vízmérleg elemeinek térképezésével kapcsolatos kordinátori és egyéb tevékenységi feladatok ellátása, az első munkaértekezletnek 1972 szeptemberében Budapes­ten való megrendezése. c) A Kárpátok Hidrológiája c. témában az együttmű­ködés maradéktalan biztosítása. 9. Mindazoknak a feladatoknak (adminisztrációs és információs anyagok összeállítása, jelentések elkészítése stb.) ellátása, amelyek a Decennium keretében Magyar­országra hárulnak. A fenti pontokban vázolt célkitűzések elfogadása ese­tén, azok konkretizálása, megvalósítása az Intézőbizott­ság ós a Titkárság feladata. Tevékenységükről 1973-ban és 74-ben beszámolni tartoznak a Magyar Nemzeti Bi­zottság Közgyűlésének. Major Pál MNB titk&r

Next

/
Thumbnails
Contents