Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

6. szám - Dr. Gulyás Pál: A víztoxikológia fejlődése és jelenlegi helyzete a Szovjetunióban

249 Hidrológiai Közlöny 1972. 4—5. sz. A víztoxikológia fejlődése és jelenlegi helyzete a Szovjetunióban Dr. GULYÁS PÁL* Az Országos Vízügyi Hivatal és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet vezetősége 1970 októberében tanulmányútra küldött a Szovjetunióba. Tanulmányutam célja az volt, hogy megismerjem az ott kidolgozott hidrobiológiái módszereket. Meglátogattam Moszkvában az Állami Lomonoszov Egyetem Hidrobiológiái Tanszékét ós Leningrádban az Állami Tavi- és Folyami-halgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet (GoszNIORH), valamint a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Zoológiai Intézetét. A két első intézetben töltött 44 nap alatt víztoxikológiai kérdésekkel foglalkoztam és a hosszantartó, ún. krónikus toxikológiai vizsgálati módszereket tanulmányoztam. Ezeket a módszereket nálunk még nem ismerjük pontosan, ezért nem is használjuk őket. Szükségességük azonban már eddig is többször felmerült, pl. a peszticidek, detergensek, egyes mikroszennyezők, eutrofizálódás stb. hatásának a vizsgálatakor. A felszíni vizek fokozatos szennyeződésének a megakadályozása azonban szükségessé fogja tenni — mint a Szovjetunió példája is mutatja — ezeknek a vizsgálatoknak a bevezetését ós folyamatos végzését. A víztoxikológia mint önálló tudományág a vízben levő anyagoknak az élőlényekre és a vízfolyásokban lejátszódó biológiai folyamatokra gyakorolt mérgező hatását tanulmányozza. Feltárja a vízi élőlények kémiai szennyezőkkel szembeni reakcióit, vagy azoknak ugyanazon anyaggal különböző vízösszetétel és különböző hőmérsékleti viszonyok között végbemenő változásait. A víztoxikológia fiatal tudomány, több tudomány határterületén fekszik, gyökerei az általános és egészségügyi hidrobiológiába, a fiziológiába, a vízkémiába és a toxikológiába nyúlnak. Fejlődése Oroszországban, majd a Szovjetunióban is más tudományok fejlődésével együtt, azok befolyása alatt, három szakaszban ment végbe. Az első szakasz kezdete a XIX. sz. második felére tehető, és a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig tartott. Az ezután kezdődő második szakasz a XX. sz. 60-as éveivel fejeződött be, ami után a víztoxikológia fejlődésének harmadik szakasza következett. A víztoxikológia fejlődésének első szakasza A víz mérgező hatásával kapcsolatos első megfigyeléseket akkor végezték, amikor a felszíni vizekbe olyan szennyvizeket eresztettek, amelyekben lent, kendert, bőrt vagy szövetet áztattak. A mérgező hatás következtében elpusztult élőlények, elsősorban halak miatt a káros hatások korlátozására ekkor bizonyos intézkedéseket vezettek be, de a vizek toxikusságának a tanulmányozására kevés gondot fordítottak. A víztoxikológia fejlődésnek csak a múlt század közepén indult. A viharosan fejlődő ipar egyre nagyobb mennyiségű szennyvize elsősorban a halászat területén jelentett egyre nagyobb problémákat. Különösen a folyókon történő kőolajszállítás következtében bekerülő kőolajtermékek szennyezték azok vizét. Biológiai vizsgálatokkal már 1878ban igazolták, hogy a Volga vizének romlását és * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. a halászat csökkenését az olajszállításból eredő szennyeződés okozza. 1899 nyarán a Volgán speciális munkacsoport dolgozott, mely az olajnak a vizek élővilágára és a halászatra gyakorolt káros hatását vizsgálta. A kapott eredmények szintén azt bizonyították, hogy a kőolaj és kőolajtermékek toxikusak a vízi élőlények életfolyamataira, rontják a halhozamot és a vizek egészségi állapotát [14]. Más vízfolyások más ipari szennyvizekkel még erősebben szennyezettekké váltak. A múlt század végén kutatók egész sora, Grimm, Hlopin, Nyikitin közölt adatokat arról, hogy a faúsztatás, a len- és kenderáztatás, a papíripar, a cukorgyárak és a vasöntő üzemek szennyvizei hogyan hatnak a különböző vízfolyások minőségére [10, 14], A víztoxikológia fejlődésének ebben az első szakaszában alakult ki az a két alapvető irány, amely még napjainkban is fejlődik: 1. küzdelem a vízfolyások tisztaságának a megőrzéséért, a vízfolyások egészségügyi-higiéniai vizsgálata, 2. harc a halak és a haltáplálék szervezetek megőrzéséért. Ez a két irány egymással párhuzamosan fejlődött, de mindkettőnek megvoltak a sajátosságai és külön kutatási módszerei alakultak ki. Az egészségügyi-higiéniai vizsgálatok a vízfolyások minőségének, tisztaságának a megállapítására irányultak. Keresték a gyors vízminőség meghatározási módszereket. Ekkor irányították a figyelmet a vizi szervezetekre, mint a vízfolyások minőségének az indikátoraira. Szkorikov a Neva folyó [36], Bolohoncev a Ladoga tó [4], Nyikitinszkij pedig a Moszkva folyó vízminőségét állapította meg indikátor-,*szervezetek felhasználásával [28]. Bár ezekben a kutatásokban a vízi élőlények egyes fiziológiai tulajdonságait is vizsgálták (pl. a víz oldott 0

2 tartalmával szembeni érzékenységüket), de a kérdés megoldását nem fiziológiai oldalról közelítették meg. Ezek a vizsgálatok alapjaiban megegyeznek a Kolkwitz és Marsson által 1902—-1911 között kidolgozott szaprobiológiai rendszerrel. A víztoxikológia számára a második irány lényegesen gyümölcsözőbb volt. Nyikitinszkij és Dolgov már 1913-ban kidolgoztak egy toxikológiai módszert, az ún. halpróbát. A vízközeg toxikus hatását a halak különböző élettani mutatóinak (élettartam, légzés, szívritmus, pigmentsejtek reakciója, mozgás jellege) meghatározásával állapították meg [28]. A vizek megőrzése a szennyeződésektől, ez a gyakorlati feladat serkentette az olyan elméleti kérdések kidolgozását, mint a különböző fajok érzékenysége a közeg azonos anyagaival szemben, a fajok ekológiai kapcsolatai, rezisztenciájuk a szenynyező anyag okozta változásokkal szemben, a vízfolyásokat szennyező anyagok osztálvozása stb. [14].