Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

6. szám - Dr. Gulyás Pál: A víztoxikológia fejlődése és jelenlegi helyzete a Szovjetunióban

249 Hidrológiai Közlöny 1972. 4—5. sz. A víztoxikológia fejlődése és jelenlegi helyzete a Szovjetunióban Dr. GULYÁS PÁL* Az Országos Vízügyi Hivatal és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet vezetősége 1970 októberé­ben tanulmányútra küldött a Szovjetunióba. Tanul­mányutam célja az volt, hogy megismerjem az ott ki­dolgozott hidrobiológiái módszereket. Meglátogattam Moszkvában az Állami Lomonoszov Egyetem Hidrobio­lógiái Tanszékét ós Leningrádban az Állami Tavi- és Folyami-halgazdálkodási Tudományos Kutató Intéze­tet (GoszNIORH), valamint a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Zoológiai Intézetét. A két első intézetben töltött 44 nap alatt víztoxikológiai kérdésekkel foglal­koztam és a hosszantartó, ún. krónikus toxikológiai vizs­gálati módszereket tanulmányoztam. Ezeket a módszereket nálunk még nem ismerjük pon­tosan, ezért nem is használjuk őket. Szükségességük azonban már eddig is többször felmerült, pl. a pesztici­dek, detergensek, egyes mikroszennyezők, eutrofizáló­dás stb. hatásának a vizsgálatakor. A felszíni vizek fokozatos szennyeződésének a meg­akadályozása azonban szükségessé fogja tenni — mint a Szovjetunió példája is mutatja — ezeknek a vizsgála­toknak a bevezetését ós folyamatos végzését. A víztoxikológia mint önálló tudományág a víz­ben levő anyagoknak az élőlényekre és a vízfolyásokban lejátszódó biológiai folyamatokra gyakorolt mérgező hatását tanulmányozza. Feltárja a vízi élőlények kémiai szennyezőkkel szembeni reakcióit, vagy azoknak ugyanazon anyaggal különböző vízössze­tétel és különböző hőmérsékleti viszonyok között végbemenő változásait. A víztoxikológia fiatal tudomány, több tudo­mány határterületén fekszik, gyökerei az általános és egészségügyi hidrobiológiába, a fiziológiába, a vízkémiába és a toxikológiába nyúlnak. Fejlődése Oroszországban, majd a Szovjetunióban is más tudományok fejlődésével együtt, azok befolyása alatt, három szakaszban ment végbe. Az első sza­kasz kezdete a XIX. sz. második felére tehető, és a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig tartott. Az ezután kezdődő második szakasz a XX. sz. 60-as éveivel fejeződött be, ami után a víztoxikoló­gia fejlődésének harmadik szakasza következett. A víztoxikológia fejlődésének első szakasza A víz mérgező hatásával kapcsolatos első meg­figyeléseket akkor végezték, amikor a felszíni vizekbe olyan szennyvizeket eresztettek, amelyek­ben lent, kendert, bőrt vagy szövetet áztattak. A mérgező hatás következtében elpusztult élőlé­nyek, elsősorban halak miatt a káros hatások kor­látozására ekkor bizonyos intézkedéseket vezettek be, de a vizek toxikusságának a tanulmányozására kevés gondot fordítottak. A víztoxikológia fejlődésnek csak a múlt század közepén indult. A viharosan fejlődő ipar egyre na­gyobb mennyiségű szennyvize elsősorban a halá­szat területén jelentett egyre nagyobb problémá­kat. Különösen a folyókon történő kőolajszállítás következtében bekerülő kőolajtermékek szennyez­ték azok vizét. Biológiai vizsgálatokkal már 1878­ban igazolták, hogy a Volga vizének romlását és * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Bu­dapest. a halászat csökkenését az olajszállításból eredő szennyeződés okozza. 1899 nyarán a Volgán speciális munkacsoport dolgozott, mely az olajnak a vizek élővilágára és a halászatra gyakorolt káros hatását vizsgálta. A kapott eredmények szintén azt bizonyították, hogy a kőolaj és kőolajtermékek toxikusak a vízi élőlények életfolyamataira, rontják a halhozamot és a vizek egészségi állapotát [14]. Más vízfolyások más ipari szennyvizekkel még erősebben szennyezettekké váltak. A múlt század végén kutatók egész sora, Grimm, Hlopin, Nyikitin közölt adatokat arról, hogy a faúsztatás, a len- és kenderáztatás, a papíripar, a cukorgyárak és a vas­öntő üzemek szennyvizei hogyan hatnak a külön­böző vízfolyások minőségére [10, 14], A víztoxikológia fejlődésének ebben az első sza­kaszában alakult ki az a két alapvető irány, amely még napjainkban is fejlődik: 1. küzdelem a vízfolyások tisztaságának a meg­őrzéséért, a vízfolyások egészségügyi-higiéniai vizs­gálata, 2. harc a halak és a haltáplálék szervezetek meg­őrzéséért. Ez a két irány egymással párhuzamosan fejlő­dött, de mindkettőnek megvoltak a sajátosságai és külön kutatási módszerei alakultak ki. Az egészség­ügyi-higiéniai vizsgálatok a vízfolyások minőségé­nek, tisztaságának a megállapítására irányultak. Keresték a gyors vízminőség meghatározási mód­szereket. Ekkor irányították a figyelmet a vizi szer­vezetekre, mint a vízfolyások minőségének az indi­kátoraira. Szkorikov a Neva folyó [36], Bolohoncev a Ladoga tó [4], Nyikitinszkij pedig a Moszkva folyó vízminőségét állapította meg indikátor-,*szer­vezetek felhasználásával [28]. Bár ezekben a kuta­tásokban a vízi élőlények egyes fiziológiai tulaj­donságait is vizsgálták (pl. a víz oldott 0 2 tartal­mával szembeni érzékenységüket), de a kérdés meg­oldását nem fiziológiai oldalról közelítették meg. Ezek a vizsgálatok alapjaiban megegyeznek a Kolk­witz és Marsson által 1902—-1911 között kidolgo­zott szaprobiológiai rendszerrel. A víztoxikológia számára a második irány lé­nyegesen gyümölcsözőbb volt. Nyikitinszkij és Dolgov már 1913-ban kidolgoztak egy toxikológiai módszert, az ún. halpróbát. A vízközeg toxikus hatását a halak különböző élettani mutatóinak (élettartam, légzés, szívritmus, pigmentsejtek reak­ciója, mozgás jellege) meghatározásával állapítot­ták meg [28]. A vizek megőrzése a szennyeződésektől, ez a gya­korlati feladat serkentette az olyan elméleti kér­dések kidolgozását, mint a különböző fajok érzé­kenysége a közeg azonos anyagaival szemben, a fa­jok ekológiai kapcsolatai, rezisztenciájuk a szeny­nyező anyag okozta változásokkal szemben, a víz­folyásokat szennyező anyagok osztálvozása stb. [14].

Next

/
Thumbnails
Contents