Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

4-5. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: Sorozatban gyártott palástos vízadagolók üzemi körülmények közötti vízszállítása

183 Hidrológiai Közlöny 1972. 4—5. sz. Sorozatban gyártott palástos vízadagolók üzemi körülmények közötti vízszállítása Dr. S Z 1 0 Y Á K T Ó 7, O I, T A N» h műszaki tudományok kandidátusa Klőzmények A Vízgazdálkodási, Tudományos Kutató Intézet I !ll>:t1 ><ui kapof ( megbízási a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságtói arra, hogy vizsgálja felül a K. IV. fürt főcsatornájának az üzemét, s tegyen javaslatot az üzem fejlesztése érdekében szükséges módosításokra. Az elvégzett hatásfokvizsgálatok eredménye szerint az üzem alacsony műszaki hatásfokának az emelése érdekében bizonyos műszaki átalakításokra és üzemszervezési módosításokra volt szükség [1]. Az előbbin belül pedig az egyik legéget őbb feladat a csak fat ill ókkal elzárható, s így megbízható vízadagolásra alkalmatlan csőátereszeknek a kicserélése olyan műtárgyakra, amelyeken keresztül a mellékcsatornákba bizonyos tűrhető hibahatáron belül előre meghatározott vízhozamokat lehet bocsátani. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság a hatásfokvizsgálat eredményei alapján született javaslatokat magáévá tette, s így már 1964. folyamán megindultak a tapasztalt hiányosságok megszüntetése érdekében szükséges munkálatok. Ezek keretében került aztán sor a már említett fatiltós esőzsilipek helyett — a helyszíni adottságok figyelembevételével — palástos vízadagolók, illetve vastáblás, csavarorsós csőzsilipek beépítésére. E kétfajta vízadagoló műtárgy típus közül elsőként a palástos vízadagolók készültek el; oly módon, hogy ezek I ípusszámát ós küszöbük magassági helyzetét — a K. I V. fürt-főcsatorna bögéinek újramóretezése keretében, egy erre a célra kidolgozott új eljárás szerint [2] — az Intézet határozta meg; ennek alapján (a megfelelő szabványelőírások figyelembevételével) a műtárgyak terveit, majd azok elkészülte után a kivitelezési munkákata 'Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság saját gárdájával készítette el; míg a műtárgyak vasszerkezetét (az ilyen vonatkozásban sorozatgyártásra berendezkedett) Gyulai Vízgépészeti Vállalat bocsátot ta a rendelkezésre. Ilyen előzmények után kezdte meg tehát az üzemet 1966 tavaszán a K. IV. fürt-főcsatorna mentén az a hót 11. t ípusú (20 l/s • dm fajlagos vízszállítású) és három 111. típusú (50 l/s-dm fajlagos vízszállítású) palástos vízadagoló, amelyek feladat a tehát az volt, hogy a korábbi megbízhatatlan vízadagolási körülményeket gyökeresen megjavítsa. A vizsgálatok A vizsgálatok célja és a helyszíni mérések megszervezése A külföldön szerzett tapasztalatok [3] alap ján elindulva a palástos vízadagolók alkalmazásának hazai bevezetését széles körű előkészítő munka előzte meg [4—11]. Ezek alapján kerültek tehát kidolgozásra azok az irányelvek, amelyek a tervezés számára ma már egyértelműen megadják a palástos vízadagolók hazai alkalmazásakor figyelembe vehető típusokat, azok jellemző hidraulikai adatait [12], illetve a műtárgyak magassági helyzetének a meghatározásánál követendő szempontokat [2], Tekintettel azonban arra, hogv e vízadagoló típust az öntözővízszolgáltatásban nálunk általánosan csupán néhány éve kezdik alkalmazni; arra még nem álltak rendelkezésre tapasztalatok, hogyezek az előkészítő vizsgálatok alapján meghatározott kialakítású és méretű, most már sorozatban * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. gyártott vasszerkezetekkel ellátott, típustervek szerint készülő műtárgyak, üzemi körülmények között milyen módon váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Ezért adott tehát megbízást a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság a műtárgyak tervezésében már a korábbiak során közreműködő Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnek arra, hogy a palástos vízadagolók elkészülte után — még 1966 folyamán — vizsgálja felül azok működését is. A kapott megbízás alapján vizsgálatokat az Intézet elvégezte, s a gyakorlati igényeknek megfelelően a Tiszántúli Vízügyi Igazgatósággal rövid, néhány oldalas jelentésben közölte, hogy a palástos vízadagolók nem működnek előírásszerűen, s megadta a vízszállításuk szempontjából mértékadó vízliozamértékeket. Az azóta eltelt néhány év az öntözések fejlesztésében újabb eredményeket hozott. Megindult a második tiszai vízlépcső építése, s folyik az ahhoz csatlakozó öntözőrendszerek tervezése. Ezekben az öntözőrendszerekben viszont, a csatornákbóltörténő gravitációs vízadagolást szinte kizárólag palástos vízadagolókkal kívánják megoldani, fgv újra napirendre került azok hibás működése, s hogy a tervezői munkát az OVH Vízügyi Tervező Vállalat megbízható alapokra helyezhesse megbízta a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet, hogy minden szempontból, újból vizsgálja felül a palástos vízadagolók kialakítására vonatkozó irányelveket. Ennek a munkának a keretében vált aztán szükségessé az, hogy az Intézet az itt bemutatott, s az addiginél részletesebb értékelést készítsen a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság megbízásából még 1965-ben elvégzett kísérletek eredményeiről. A palástos vízadagolókkal kapcsolatos, 1966. évi vizsgálatok során, figyelembe véve a már említett előkészítő munka [5, 6, 7] eredményeit, a következő gyakorlati kérdésekre kellett választ kapni: 1. A palástos vízadagolók egységnyi szélességén átfolyó q fajlagos vízhozam — egyébként azonos körülmények között — függ-e a működő adagoló egységek számától, azok nagyságától és egymáshoz viszonyított helyzetétől? 2. Az azonos típusú és azonos kialakítású (tehát azonos nagyságú, azonos számú és azonos módon egymás mellé helyezett vízadagoló egységekből összetett), de különböző helyeken beépített vízadagolók vízszállítása — egyébként azonos körülmények között — megegyezik-e? 3. A palástos vízadagolók tervezése során mértékadónak tekintett (i 10%-os vízhozamingadozáshoz tartozó) fel vízszint ingadozási tartományban a vízadagolók vízszállítása,megegyezik-e a tervezéskor figyelembe vett névleges értékkel? 4. A beépített palástos vízadagolók vízszállítására az adott üzemi viszonyok között milyen vízhozamértékek a mértékadók?