Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
11. szám - Csanády Mihály: Medencés teljesoxidációs szennyvíztisztító berendezés technológiai felülvizsgálata
Csanády M.: Medencés teljes oxidációs szennyvíztisztító berendezés Hidrológiai Közlöny 1971. 11. sz. 517 zavar. A bonyolult rendszer helyett modern dugulásmentes szivattyúk beállítását javasoltuk. A berendezés vázolt átalakításának becsült költsége a fél millió forintot meghaladja, ezért a kivitelezésre csak később kerül sor. Addig is szükségesnek látszott azonban valamit tenni a tisztítóberendezés működésének a megjavítására. Kísérlet az iszap ülepedőkcpességének mesterséges javítására Az iszapelúszás megakadályozásának másik lehetséges útja az iszap iilepedőképességének a javítása. Az adott feltételek ineilett a fentebb ismertetett okok miatt a szenny víztechnológiában szokásos módszerekkel nem sikerült az iszap pehelyszerkezetét megjavítani, ülepedőképcssógéí fokozni. Felmerült, nem lehetséges-e az iszap iilepcdőképességét mesterségesen, fajsúlynövelő anvag adagolásával növelni. Az ötletet az üzemeltető részéről Szépfy Zsolt vetette fel. majd ő hajtotta végre az adagolást is. Az adagolt anyagnak olyannak kell lennie, amelyhez az iszap jól tapad, amely a biológiai folyamatokat nem zavarja és amely olcsó is. A régebbi szakirodalom, így például Imho ff zsebkönyve [271 tesz említést arról, hogy szervetlen anyagok: vassók és azbeszt adagolásával sikerült az eleveniszap ülepedőképességét fokozni, és ezáltal a korábbinál nagyobb iszapkoncentráció tartásával a szükséges levegőztetési időt csökkenteni. Olyan közlést nem találtunk, amely a vassók adagolását az iszapelúszás leküzdésére alkalmazta volna. 196!) decemberében kezdtünk a berendezésnél vas(II)szulfátot adagolni abból a meggondolásból kiindulva, hogy a képződő vas(IlÍ)hidroxid fajsúlya elég nagy, pelyhes jellegénél fogva jól kell tapadnia az eleveniszap pelyhekhez és a vassók toxicitása igen csekély. A nyers szennyvíz szívóaknájába 3 kg vasszulfátnak az oldatát öntöttük, majd néhány óra múlva ezt megismételtük. (Az egyszeri túl nagy adagot a vas(II)ion túl nagy kémiai oxigénigénye miatt célszerű kerülni, mivel a levegőztető medencében esetleg oxigénhiányt okozhatna.) Az adagolás 6 kg FeSO,• 7 H,0=1,2 kg Fe 2 h volt, ami 1^=8 g 15 ) Fe/medence m 3 koncentrációinak felel meg. Az akkori, átlagosan 2,7 g/l-es iszapkoncentrációra ez kereken 3,0 mg Fe/g iszap, vagy 5,4 mg Fe(0H) 3/g iszap vasmennyiséget jelent. - Az adagolást hetenként, majd amikor az iszap minősége szemmelláthatóan javult — 3—4 hetenként megismételtük. Az iszap vastartalma ilymódon 7 —10 mg/g-ra volt növelhető. Az elfolyó víz vastartalma az adagolások után átmenetileg 0,7—0,8 mg/l-re emelkedett, később azonban igen kis értéken (0,04 mg/l) stabilizálódott. A vassó adagolás hatása az első időszakban (69. XII -70. IV.) szemmelláthatóan kedvező volt. Az iszap ülepedőképessége javult, az iszapelúszás gyakorlatilag megszűnt. A kísérlet első négy hónapja alatt mindössze egyszer fordult elő, hogv ismét romlott az iszap ülepedőképessége. Április 15-e táján észlelték, hogy az iszap lazává vált. kezdett elúszni. Fölösiszap-elvétellel a tömeges elúszást meg lehetett előzni. Az április 20-i vizsgálat nagy szervesanyag tartalmat (84—85%) ós igen nagy Mohlmann-indexet (540 — 610 ml/g) mutatott. A tisztítási hatásfok jó volt. Az eleveniszap biológiai vizsgálata toxikus hatásra utalt. Valószínű, hogy a galvánüzemből került mérgező anyag a szennyvízbe, ez károsította az iszapot. Ujabb vassó adagolások után lassan (mintegy 2 hét alatt) nagyjából rendbejött a berendezés, ismét megjavult az iszap. Ft tői a mérgezéses esettől eltekintve, a berendezés működése a vasszulfát adagolás bevezetése utáni első négy hónapban zavartalan volt. Jól mutatják ezt a 3. és 5. táblázat, valamint a 3. ábra 1970-es adatai. A tisztítási hatásfok tartósan jó volt, a lebegőanyag tartalom csekély. Jól mutatják ezt az értékek szórását jellemző a (négyzetes szórás) számértékei. összevetve az 1969. VII—XII. időszak megfelelő adataival. Az eredeti és ülepített hiintában • mért KOI értékek közötti különbség kicsivé vált, a tényleges hatásfok értékei igen jól megközelítették az elméleti hatásfok értékét. (A hatásfok adatokban a toxikus hatással jellemzett áprilisi adat is szerepel!) Ügy látszott, hogy az eleveniszap minősége szintén stabilizálódott (5. táblázat). Az értékek — iszapkoncentráció, iszapindex, oldott oxigén — szórása erősen csökkent. Sajnos a jó eredmények után a folytatás már nem volt ilyen sikeres. A melegebb idő beálltával .az iszapelúszás a vasszulfát-adagolás ellenére is ismételten bekövetkezett. Mértéke talán kisebb volt, mint korábban, de a folyamat kézbentartása a nyári időszakban végeredményben nem sikerült. A kudarc fő oka valószínűleg az, hogy a nyári időben a vízfogyasztás és ezzel együtt a berendezés hidraulikus terhelése is megnőtt, a csekély mennyiségű vashidroxid fajsúlynövelő hatása elégtelennek bizonyult az iszap visszafogására. Hozzájárulhatott ehhez esetleg a fentebb ismertetett külső zavaró tényezők, így például a toxikus galvánüzemi szennyvíz mennyiségének vagy szennyezettségének időnkénti megnövekedése is. Előfordult olyan toxikus lökés is, hogv az eleveniszap teljesen tönkrement, a medencéket le kellett ereszteni. A vasszulfát-adagolás tehát az adott esetben csak átmenetileg jelentett megoldást. Eleve nem vártuk tőle azt, hogy fölöslegessé teszi az utóülepítés megoldását és a recirkuláció szabályozhatóvá tételét. Arra azonban jó volt, hogy sikerült egy időre megjavítani az iszapszerkezetet és ezzel — az iszap jól ülepíthétővé tételével — a berendezés tisztítási hatásfokát. Ha nem lett volna az utóülepítő ennyire szűkre méretezett és emellett hidraulikai szempontból is kedvezőtlen kialakítású, nyilván tartósabb eredményt sikerült volna elérni. A nem teljes siker ellenére a módszer másutt is alkalmazhatónak látszik, ahol az iszap ülepedőképességét fokozni kell. Beruházást nem igényel, olcsó, kockázatot nem jelent. Kis adszorpcióképességű iszapoknál a vashidroxid mint derítőszer fokozhatja is a szennyanyagok adszorpcióját, ezáltal a hatásfokot növelheti is. Egyedüli hátránya az le-