Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
10. szám - Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság 1971. április 26-án tartott vezetőségválasztó közgyűléséről
Beszámoló a MHT vezetösegválasztó közgyűléséről Hidrológiai Közlöny 1971. 10. sz. 477 dolgozta a hazai vízkészletgazdálkodás elvi megalapozását és megszervezte a gyakorlati vízkészletgazdálkodás bevezetését és az ezzel összefüggő szervezet létrehozását. A népgazdaság általános fejlődésével összhangban levő komplex, korszerű vízgazdálkodási szemlélet és gyakorlat kialakítása irányító munkájának egyik legjelentősebb eredménye. Munkássága eredményeként az ország vízgazdálkodási szervezetének műszaki színvonala jelentősen emelkedett. Kezdeményezésére fogadták el a Párt és Kormányzati szervek a Kiskörei Vízlépcső megépítésére vonatkozó határozatot. Az ezt megalapozó műszaki-gazdasági fejlesztési koncepciót személyes irányításával dolgozták ki. Világviszonylatban is korszerű árvíz- és belvízvédelmi szervezetet hozott létre, mely eredményesen állt helyt többek között az 1965. és 1970. évi rendkívüli árvíz elleni védekezésben. Kimagasló munkát végzett az ország vízellátási és csatornázási rendszerének fejlesztése terén. Kifejlesztette a regionális vízművek és a falusi törpevízművek rendszerét. Kezdeményező szerepe volt a KGST keretében a vízügyi együttműködés kialakítása terén, valamint a szomszédos országokkal létrejött kétoldalú vízügyi együttműködés kialakításában. Kidolgozta a „Vízgazdálkodás" c. egyetemi tantárgy anyagát, és oktatja a tantárgyat a Budapesti Műszaki Egyetemen, valamint a szakmérnökképzés keretében. Szakirodalmi tevékenysége a népgazdasági célkitűzések és az egyes vízgazdálkodási szakágak között helyes összhang megteremtésére, a tudomány és a gyakorlat kapcsolatának kialakítására irányuk Társaságunk nemcsak elnökségi, de igen aktív tagja. Számos értékes közleménye jelent meg a Hidrológiai Közlönyben. Elnök: Mélyen Tisztelt Dégen Elvtárs! Amikor első ízben és elsőnek Neked nyújtom át Társaságunk legnagyobb kitüntetését, engedd meg, hogy a további munkádhoz sok sikert, erőt és egészséget kívánjak. A Vásárhelyi Pál díj II., ezüst fokozatát dr. Szesztay Károly tagtársunknak adjuk ki. Dr. Szesztay Károly a műszaki tudományok doktora, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet főosztályvezető helyettese, a Budapesti Műszaki Egyetem c. docense, a Nemzetközi Hidrológiai Szövetség elnöke. Az elmúlt több mint két évtizedben a hidrológia tudományának számos területén gazdag alkotó munkát fejtett ki. Különösen kiemelkedő a folyók és tavak — elsősorban a Duna és a Balaton — vízjárása előrejelzési kérdéseivel, továbbá a tavak és a szárazföldek vízháztartásával foglalkozó munkássága. Tíznél több szakkönyvet, tankönyvet, önálló kiadványt írt, és közreműködött szovjet szakkönyvek fordításában. A hazai és a külföldi szaklapokban több mit félszáz tudományos dolgozata jelent meg. Száznál több tudományos előadást tartott magyar és idegen nyelven. Aktívan részt vesz a hazai tudományos közéletben. Több akadémiai bizottságban dolgozott. Előadott a Mérnöki Továbbképző Intézetben, az UNESCO angol nyelvű hidrológus továbbképző tanfolyamán. Több mint 10 éve rendszeresen és eredményesen képviseli hazánkat a vízgazdálkodási kérdésekkel foglalkozó különböző nemzetközi tanácskozásokon. Odaadó munkájával, általánosan elismert kiváló szakmai felkészültségével, széles körű nyelvtudásával és szerény egyéniségével őszinte megbecsülést szerzett a magyar vízügyi tudománynak. Társaságunk Elnökségének igen aktív tagja. Számos előadást tartott, és több alapvető tanulmányt írt a Hidrológiai Közlönyben. A Társaság 1962-ben Bogdánfv-emlékéremmel tüntette ki. Elnök: Dr. Szesztay Károly tagtársunk külföldön tartózkodik, majd ha hazatér, akkor adjuk át neki a díjat. A Vásárhelyi Pál-díj III., bronz fokozatával dr. Rónai András tagtársunkat tüntetjük ki. t I>r. Szesztay Károly I)r. Hónai András Dr. Hónai András a Magyar Állami Földtani Intézet osztályvezetője, több nemzetközi szakbizottság tagja. Társaságunk Szerkesztő Bizottságának elnöke és igen aktív tagja. 1950 óta a Földtani Intézetben részt vesz a síkvidéki földtani térképézésben, elkészíti a síkvidéki területek kútkataszterét, megszerkeszti az Alföld és Kisalföld talaj víztérképeit. Ezért a munkájáért Társaságunk 1955-ben a Bogdánfy Ödönemlékérenmiel tüntette ki.