Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

6. szám - Juhász E.–Rácz T.: Budapesti környéki településgyűrű vízellátása és szennyvízelvezetése

Juhász E.—Rácz T.: Budapest környéki település-gyűrű Hidrológiai Közlöny 1971. 6. sz. 251 szennyvíz elvezető hálózat és tisztítótelep építését valósítják meg. Az önálló telepek közül jelenleg már számos üzemel. Példaként említhető Budakeszi, Szigetszentmiklós, Gödöllő, Vác. A távlatban önálló telep kialakítás javasolt pl. Piliscsaba, Biatorbágy, Tárnok, Maglód, Üllő, Monor, Isaszeg stb. településekre. Kis és középtelepüléseknél 2—10 000 lae. általában a teljes oxidációs elven működő berendezések a gyakoriak, ahol a szennyvíz és az iszap egy medencében stabilizálódik, s mely mind építés, mind üzemeltetés szempontjából egyszerű és kedvező (pl. Vecsés). Az ennél nagyobb településeken általában a nagyterhelésű, elveniszapos biológiai tisztítás az elfogadott. (Szentendre, Vác, Gödöllő stb.) A korábban megépített telepek között találunk csepegtetőtestes berendezéseket is (pl. Pécel). A tisztítás technológiai meghatározója rendre a szennyvíz mennyiségi és minőségi paramétere a befogadó hasonló paramétereihez viszonyítva. Igen helyes törekvés a tisztítás magasabb fokozatát biztosítani, mégis gyakran túlzott a követelmény a befogadó terhelhetőségének kellő mérlegelése nélkül. Felvetődik tehát a gondolat, hogy a népgazdaság anyagi terhelésének csökkentésére számos helyen első lépcsőben csupán alacsonyabb tisztítási fokozat kialakításával — mely egyben kevesebb gépi berendezés üzemeltetésével is jár — de hatékonyabb elkeveredést biztosító befogadóba történő szennyvízelhelyezéssel nem valósítható-e meg gyorsabban és eredményesebben az az általános program, hogy minden települést mielőbb korszerű szennyvízkezeléssel lássanak el. Kétségtelen, hogy a befogadó tekintetében már a második fokozatú tisztítási mód is igen sok esetben elégtelen, s utótisztítás, vagy hazánkban még kiforratlan harmadik tisztítási fokozat megvalósítása lenne indokolt, de anyagi lehetőségeink sok esetben legfeljebb a mechanikai kezelést teszik lehetővé. A külföldi tapasztalatokkal összehasonlítást téve azt észleljük, hogy míg ott általában már a bővízűbb befogadók védelme érdekében is kell egyre magasabb tisztítási fokozatokat bevezetni (pl. Franciaország, NSZK, Anglia, USA), addig nálunk ez a követelmény jelenleg a kisvízfolyásoknál jelentkezik még csupán, de már egyre erőteljesebben. A Gyáli patak esetében pl. a szenynyezettség oly nagy, hogy talán már a mederben folyó víz tisztítása lenne célszerű, mivel a számbavett szennyvízterhelés többszöröse a mértékadó csapadékvíz mennyiségnek. Érdemes lenne viszont a biológiai tisztításnak azzal a fokozatával foglalkozni, amikor az utótisztítás például mesterséges tavak közbeiktatásával történne, ahol az eutrofizálódási folyamatok mintegy mesterségesen lezajlanának. A „lagunákkal" egyrészt erőteljesen fokozható a kisvízfolyások védelme, másrészt lehetőséget nyújthatnak a mezőgazdasági felhasználásra. Amennyiben az egészségügyi szervek, valamint a mezőgazdaság nem idegenkedne annyira a szennyvíz felhasználásától, s rugalmasan alkalmazkodna ahhoz, akkor a szennyvíz elhelyezési gondja sok esetben leegyszerűsödhetne. Mind a halastavas utókezelés, mind a szennyvízöntözés gazdaságosan állítható a mezőgazdaság szolgálatába. Az Országos Építésügyi Szabályzat a tisztítótelep lakott területtől történő elhelyezésének távolságát főleg az iszapkezelés miatt korlátozza. A sűrűn lakott településeknél a jelentős távolság gyakran nem tartható be. Hatékony eljárást kellene kidolgozni a költséges és területigényes fermentációs iszapkezelés helyett (komposztálás, iszap és szemétégetés stb.). A szennyvíztisztító berendezések technológiai kialakítása adott területen belül nem egységes. A természetes fejlődésen túlmenően a telep kialakítása a tervező egyéniségének függvénye igen sok esetben. Egy-egy időszakra célszerű lenne határt szabni a fejlesztésben, s azonos típusú berendezéseket kialakítani. Ezzel lehetősége nyílik az üzemeltetőnek az egységes tartalék-anyag készletgazdálkodásra, s alkalma van a kezelőszemélyzet szükség esetén alkalmi, rugalmas átcsoportosítására. Ezzel nagy mértékben javítható a tisztítóművek üzemében előforduló káros-hatásfok ingadozások száma. Nagyobb gondot kell fordítani az üzemben levő telepek tisztítási hatásfokának általános színvonal emelésére. A tisztítómű hatásfokának elbírálásánál az átlagos 20—30 gr/m

3 BOI5, vagv 75 gr/ m

3 K

2C

r

20

7 bikromát fogyasztás határérték betartása az elfolyó vízben jelenleg megengedett. Nagy átlagban a határértékek betartása házi szennyvizeknél 17=85—90%-os hatásfokot jelent. A továbbiakban vizsgálat tárgyává kell tenni, hogy a 10—15% szennyezettség kg értékben kifejezve milyen károsodást okozhat pl. a kisvízű befogadókra. A vizsgálati szempontok tehát nem a fajlagos értékre vonatkozzanak, hanem a jelentkező szennyezettség össz-mennyiségére. Ilyen módon a technológiai fegyelem szigorúbb betartásával magasabb hatásfok érhető el. Igen elhanyagolt kérdés az ipari üzemek által kibocsátott technológiai eredetű szennyvizek előtisztítása. Az üzemek, vagy egyáltalában nem rendelkeznek előtisztítóval (pl. Budakalászi-Pomázi textilüzemek), vagy ha korábban létesítettek is önmaguk számára tisztítóberendezést, azok többszörösen túlterheltek (Dunakeszi Konzervgyár). A vonzási övezet 82 települését ivóvízzel 2000-ig teljesen ellátják. Szennyvízcsatornázás és -tisztítás vonatkozásában (beépítési mód, laksűrűség stb. szempontjából) teljes egészében minden település még nem érett meg. Figyelemmel a tetemes költségigényre, 2000-ig csupán 51 község és 3 város szennyvízelvezetésének és tisztításának megoldása látszik reálisnak. Megállapítható tehát, hogy a Budapest környéki település-gyűrű közművesítésében a szennyvízelhelyezés megoldása nehéz feladat. Egyértelmű, hogy nem csak műszaki okok teszik a kérdést nehézzé, hanem elsősorban gazdasági problémák. A vízellátás megoldásában zömmel vízműtársulatok útján a lakosság, a vállalatok és intézmények érdekeltté tehetők. Nem így áll a kérdés a szenny-