Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

4. szám - Egyesületi és Műszaki hírek - Könyvismertetés

Dr. Erdélyi M.: Magyarország vízföldtani tájai Hidrológiai Közlöny 1971. 4. sz. 155 mountaiii region and partly in the case of the Trans-Danuvian basins but t his is rarely the case in the Great Plains. For this latter circumstanee two causes can be offered: [1] The monotony of the surface, where every feature is covered by the Quaternary fill, [2] the non-uniform density of exploration, which is typical for large areas in the Great Plains, as regards deptli, area and quality alike (Fig. 1). In the Great Plains the main waterbearing formation is the Pleistocene and exploration is indicated by a reliable profilé and the attaining of the basement surface at the point of the borehole. Nonuniformity is most typical for the three deepest depressions in the Great Plains. In the hydrogeological régiónál map (Fig. 2) three categories of boundary lines have been indicated: 1. the boundaries of mountain areas ami basins., 2. the boundaries of hydrogeological régiónál units, 3. boundaries of minor hydrogeological régiónál subunits; The two kinds of hydrogeological régiónál boundaries separate in favourable instances homogeneous units. Small areas strongly contrasting with the region have alsó been indicated separately. The features typical for the régiónál unit are not valid for such areas. It is the mountain regions where such isolated areas occur most frequently. In the area of the mountain regions and the TransDanuvian basins major river valleys have alsó been indicated on the map (Fig. 2). Their separate treatment is justified by their hydrogeological significance, in that the coarse (Quaternary) alluvial deposits near the surface contain as a rule groundwater in great abundance. In tracing one of the main features used for constructing the régiónál boundaries, namelv of the structural lines, besides the geological data obtained from boreholes and surface information, aerial [)hotographs were alsó evaluated for the western half of the countrv. Over the deep-basin in the Great Planis, the location of the gaseous wells in liands, their local density, the rnaps of thermal [1, 6] and chemical anomalies [0, 21, 22], moreover those of specific yield [7] and over many river reaehes, the tectonieally fixed direction thereof [11, 23] were the main features defining the régiónál boundaries. In the major descriptive part of the paper the structural lines and other features are analysed in detail in connection with the régiónál boundaries and the reliability of the latter is alsó indicated. The hydrogeological characteristics of the régiónál units, mainly concerning the requirements of water supply are given invariably in brief form. Numbers in fat print indicate the current numbers of hydrogeological regions and minor sub-units indicated in Fig. 2 within the area of the basin. No description is given of the hydrogeological regions in mountain- and hilly areas (regions denoted I —XVI). In the Trans-Danuvian basin the main aquifers are the sand layers of the Upper Pannonian sub-horizon. The central part of the Kisalföld area [1], and the valley of the Dráva river [ 1 3] are exceptions to these, where the coarse grained Pleistocene formation assumes predominanee. On the northern fringe of the Plains [17] the Upper Pannonian sand layer is the main aquifer, except for the deposit of major river valleys, where their plaee is taken by Pleistocene gravels and sands. Along the Danube valley in the Plains [26] the Upper Pleistocene sandy gravel is the main aquifer. In the NE-part of the Plains [25] the main waterbearing formation is the top 30— 100 m thick layer of the uniform coarse-grained Pleistocene formation. However, over the pre-dominant part of the Plains, the thick and mostly coarse lower Pleistocene formation, which is encountered everywhere forms the basis of water supply. The Pleistocene layer of 350 — 850 ni thiekness in the deep basin of the Lower — Tisza area is most favourable as regards both quality and specific yield. Here, 50 — — 70% of the Pleistocene formation consists of highly permeable sands and fine gravel which can be readily developed by filters. KÖNYVISMERTETÉS l

J. Bourrelly: Les algues d'eau douce. III. (Az édesvízi fúgák.) — N. Boubbée et Oie, Paris, 1970, pp. 1—512. A mű első két kötetének megjelenéséről lapunk hasábjain röviden már megemlékeztünk. A harmadik kötet megjelenésével a munka teljessé vált és így helyes, ha annak célkitűzéseiről összefoglalóan is megemlékezünk. Az algafajokról szóló ismeretek nagymérvű növekedése miatt összefoglaló művek nélkül egyre nehezebbé válna az egész algarendszer áttekintése. Az összefoglaló művek egy része egy-egy kisebb vagy nagyobb rendszertani csoport igen részletes, monografikus feldolgozását tűzi célul maga elé. Aránylag kevés viszont azoknak a műveknek a száma, amelyek az egész algarendszerről adnak áttekintést. F. E. Fritsch-nek a 40-es végén megjelent kétkötetes műve (The structure and reproduction of the rdgae) és B. Fott-nak 1959-ben megjelent egykötetes Algenkunde-)& a legismertebb és a legelterjedtebb az utóbbi negyedszázad ilyen jellegű összefoglaló algarendszertani munkái közül. Bourrelly, több algacsoport nemzetközileg elismert tekintélyű kutatója arra vállalkozott, hogy egy háromkötetes műben részletekben, illusztrációs anyagban elég gazdag, de ugyanakkor még viszonylag könnyű áttekinthetőséget biztosító, korszerű ós kritikailag átdolgozott rendszertani összefoglalást adjon az édesvizekben fellelhető algákról. És mindezt teljes sikerrel tette meg. Ha hozzávesszük ehhez, hogy a kiadó mintaszerű nyomdai kivitelben hozta ki a művet, akkor azt kell mondanunk, hogy a szerző és a kiadó a munka megjelentetésével óriási szolgálatot tett a világ bármely pontján élő algakutatóknak. A most megjelent III. kötet azokat az algacsoportokat. dolgozza fel, amelyek az előző kót kötetben nem szerepeltek: a kék- és vörösmoszatokat, ostorosokat, páncélosostorosokat és Cryptomonadinákat. (Emlékeztessünk itt arra, hogy az 1966-ban megjelent 1. kötet a zöldmoszatokat, az 1968-ban megjelent II. kötet a sárgamoszatokat dolgozta fel.) Szerző a III. kötetben is bemutatja az egyes csoportok strukturális jellegzetességeit és a nemzetségekig részletesen lebontva az egész algarendszert. A nemzetségeket egy vagy több faján keresztül — jó képanyaggal is — sokoldalúan ismerteti. (Ebben a kötetben a szerző talán kevésbé van figyelemmel a magyarországi kutatási eredményekre, mint az előző két kötetben.) A háromkötetes korszerű munka szinte egy kisebbfajta algarendszertani könyvtárat pótol. Világos áttekintésével, azzal, hogy az elterjedtebb algafajok a rajzai alapján jól felismerhetők és azonosíthatók, igen nagy segítséget nyújt az alkalmazott hidrobiológia, pl. a szaprobiológia területén dolgozóknak is. A kritikailag is árnyalt állásfoglalása, a korszerű ismeretek gondos mérlegeléssel történő kiválogatása és jól összefogott volta pedig az algakutató számára is kitűnően használható kézikönyvvé teszi ezt a munkát. Dr. Uherkovich Gábor