Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)
3. szám - Dr. Dávid László: A kettős célú csatornák működésének néhány kérdése
\ 126 Hidrológiai Közlöny 1970. 3. sz. ÖNTÖZÉS A kettős célú csatornák működésének néhány kérdése Dr. DÁVID LÁSZLÓ* Hazánk ármentesített területein az elmúlt évszázadban már jelentős felszíni vízelvezető hálózat épült, ki, majd pedig kb. 30 éve megkezdődött ós az utóbbi két évtizedben nagyarányú fejlődésnek indult, az öntözőrendszerek létesítése. Ez utóbbiak kialakításánál nagy mértékben támaszkodtak a már meglevő felszíni vízelvezető csatornákra és így ma az egész országban 3200 km-re tehető az 1 m 3/s vagy azt meghaladó kapacitású, öntözővizet szállító felszíni vízelvezető ún. kettős célú csatornák hossza. Mivel hasonló kapacitással öntözési célokra összesen 4350 km csatornát hasznosítunk, így a közcélú öntözőcsatornahálózatunk több mint 70" o-a kettős célú. Tanulmányunkban e csatornák működésének néhány kérdését öntözési szempontból tárgyaljuk. Az említett adat tükrében úgy érezzük, e kérdések lényegesen fontosabb szerepét játszanak öntözőrendszereinkben, mint ahogy azt ma figyelembe vesszük és mind a felszíni vízelvezetés, mind az öntözővízszolgáltatás szempontjából különös jelentőséggel bírnak. 1. A kettős célú csatornák feladatai A kettős célú csatornákat a talaj mezőgazdasági termeléshez szükséges optimális vízállapotának kialakítására és fenntartására hivatott mezőgazdasági vízgazdálkodás egyik eszközének tekintve, feladatukat általánosságban környezeti adottságaink (éghajlat, talajviszonyok stb.) figyelembevételével — az alábbiakban foglalhatjuk össze: 1. a felszínen lefolyó csapadékvíz elsősorban a felhalmozódott téli csapadék összegyűjtése, szabályozott szakaszos elvezetése, esetenként tározása a mederben, 2. a talajnedvesség és a talajvízszint szabályozása, 3. öntözővíz szállítása és elosztása, 4. öntözőtelepek és halastavak csurgalék (lecsapolt) vizeinek elvezetése, 5. szennyvizek elvezetése. A felsoroltakból az első és a harmadik a legjelentősebb. Éghajlati adottságaink miatt — mint ismeretes — ezek az ellentétes alapfeladatok általában nem egyidőben jelentkeznek. Míg a felszíni vízelvezetés szempontjából csúcsidőszaknak a hó olvadást követő koratavaszi hónapok tekinthetők, addig öntöző vízszállításra jiilius — augusztus a mértékadó. Az éles és kissé elvi határ azonban a gyakorlatban elmosódik, mivel a halastavak vízellátása már kora tavasszal megkezdődik, nyáron pedig a záporok és zivatarok nedves években esetleg hosszabb esőzések — szükségessé tehetik a gyors felszíni vízelvezetést is. Az első esetben, a tározó jellegű halastavak feltöltése kedvezőbbé tudja tenni a felszíni vízelvezetési, belvízgazdálkodási viszonyokat, azonban ti nyári időszak felszíni vizei mind mennyiségi mind minőségi szem* Országos Vízügyi Hivatal, Budapest. pontból egyaránt nagymértékben bonyolítják a kettős célú csatornák öntözés üzemét. A továbbiakban öntözési idényben vizsgáljuk a kettős célú csatornák működését, mivel —- véleményünk szerint ebben az időszakban a vázolt ellentétes feladatok miatt az üzemtechnológia is bonyolultabb. A kettős célú csatornáktól öntözési idényben megkívánjuk: 1. a megfelelő minőségű öntözővíz kis veszteséggel történő szállítását és elosztását, 2. a csurgalék vizek és a szennyvizek elvezetését, 3. a lefolyó felszíni csapadékvizek gyors elvezetését, 4. a felszíni vizek és az öntözővíz cseréjének, azaz a csatornahálózat átöblítésének minimális vízveszteség melletti gyors lehetőségét. Öntözővízszolgáltatás szempontjából az átöblítés különösen fontos, mivel a tenyészidőben lefolyó felszíni vizek általában magas sótartalmúak (a mg. területekről növény véd őszereket, műtrágyát stb. mosnak le) és lényegesen meghaladhatják az öntözés szempontjából megengedett sótartalmat. 2. A vízkormányzás módszerei és eszközei A felsorolt feladatok csak korszerű vízkormányzás esetén valósíthatók meg maradéktalanul. A vízkormányzás alatt az üzemeltetési folyamatok olyan összességét értjük, amely lehetővé teszi, hogy a vízszolgáltatáshoz szükséges vízmennyiség a lehető legkisebb veszteséggel a kívánt időben, helyen, minőségben és energiatartalommal a fogyasztók (a mezőgazdasági termelő üzemek) rendelkezésére álljon és a felesleges vizek elvezetése, tározása térben és időben megfelelően megtörténjen. Megvalósításához a korszerű vízkormányzási módszereknek megfelelően kialakított csatornahálózatokra van szükség. A kettős célú csatornák vízkormányzási kérdéseinek elemzéséhez az öntöző, illetve a felszíni vízelvezető csatornák jellemzéséből kell kiindulnunk. Míg az öntözőcsatornákban a vízszállító kapacitás a vízfolyás irámjában haladva fokozatosan csökken és bennük az üzemvízszintet a szállított vízhozamoktól függetlenül bizonyos határokon belül állandósítani kell, addig a felszíni vízelvezető csatornák vízszállító kapacitása a vízfolyás irányában haladra fokozatosan nő, a vízszint pedig az összegyűlt és szállított vízhozamtól függően tág határok között változik. Az öntözőcsatornákban — alapesetként a vízkormányzási folyamatok korszerű irányítását a vízkormányzás két alapvető módszereként alsóvezérléssel vagv felső vezérléssel valósíthatjuk meg [1, 2]. A felszíni vízelvezető csatornahálózatokban szintén beszélhetünk felső és alsó vezérlésről.
