Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)
11. szám - Csanády Mihály: A gyógyintézeti szennyvizek antibiotikum tartalmának hatása a csepegtetőtest működésére
520 Hidrológiai Közlöny 1969. 11. sz. Csanády M.: A gyógyintézeti szennyvizek is gyorsan kialakulhat a rezisztencia, ami a szennyvíztisztítás szempontjából azt jelentené, hogy a csepegtetó'test mikroorganizmusainak működését tartósan nem zavarná a streptomycin. Ez az érv tehát a fenti feltételezés ellen szól. Bár a szennyvíz antibiotikus hatását közvetlenül kimutatni ekkor még nem sikerült, mégis nagyon valószínű, hogy a nyers szennyvíznek a szokásostól eró'sen eltérő bakteriológiai tulajdonságai a gyógyszer-hatás követ kezménye. Már említettük, hogy a nyers szennyvíz coli száma következetesen, több mint egy nagyságrenddel kisebb volt a szokásos értéknél. A nyers szennyvízminta rothadóképességi vizsgálata (Spitta—Weldert próba), — ami anaerob baktérium-tevékenység erősségét mutatja [13] — szintén a szokásostól erősen eltérő eredményt adott ismételten: a metilénkék színének eltűnése (a próba ,,pozitív"-vá válása) a szokásos 4—8 óra helyett 20—24—30 óra után következett be, tehát az anaerob baktériumok tevékenysége részben gátolt. (Ez utóbbi jelenséget más tbcgyógyintézetnél is tapasztaltuk.) A szennyvíztisztító berendezés egyéb pontjain viszont már normális a szennyvíz rothadóképessége, nyílván a recirkuláció révén beoltódik a víz anaerob baktériumokkal is. Ezek az anaerob baktériumok egyébként a tisztítás során nem szükségesek, csupán a szennyvíz normális állapotának jelzői. Nem fejtenek ki viszont káros hatást sem az előülepítőben: a szennyvíz friss jellegű marad, nem indul rothadásnak. (A szennyvíz „berothadása" gyakori hiba más tisztítóberendezéseknél.) A szennyvíz kis coli száma és csökkent rothadóképessége az antibiotikum-therápia következménye lehet. Valószínű, hogy a részben peroralisan is adagolt antibiotikumok már a betegek bélflóráját befolyásolják, és ez tükröződik a szennyvíznek a szokásostól eltérő jellegében. A szennyvíz azonban mérgezettnek nem tekinthető, sőt az öntisztuláshoz szükséges szervezeteket is tartalmazza. Ezt bizonyítja, hogy a biokémiai oxigénigény (BOI-) mérés külön beoltás nélkül végrehajtható volt, és a kémiai oxigénigénnyel (oxigénfogyasztás) összehangban levő értékeket szolgáltatott. Helyszíni biológiai vizsgálatot végeztünk a biológiai tisztítás szempontjából legfontosabb műtárgy, a csepegtetőtest működőképességének a megállapítására. A tufa töltet különböző mélységű rétegeiből vett mintákon a biológiai hártya mikroszkópos vizsgálata azt mutatta, hogy a csepegtetőtest megfelelő működését indikáló szervezetek jelen voltak a hártyában. Az egyébként megfelelőnek látszó biológiai képet nagymértékben lerontotta az, hogy a hártyában, de magában a szennyvízben is — a nyers szennyvízminták kivételével minden egyes mintavételi helyen — tömegesen voltak jelen kénbaktériumok, amelyeknek jelenléte kedvezőtlennek ítélendő a szervesanyaglebontás szempontjából (dr. Schiefner K.). A nem megfelelő hatásfokért tehát a kénbaktériumok tehetők felelőssé. Azt azonban, hogy a kénbaktériumok miért szaporodtak el a berendezésben, a vizsgálat alapján nem tudjuk egyértelműen megmondani. Kézenfekvőnek látszott az a feltételezés, hogy az antibiotikumok bizonyos mértékig gátolják a hasznos szaprofita szervezetek anyagcseréjét, ezért ezeket részben kiszorították a szennyvíztisztítás szempontjából nem hasznos kénbaktériumok . Elképzelhető azonban az is, hogy a csepegtetőtest kis felületi terhelése miatt gyenge az öblítőhatás, a töltet belsejében a hártya túlzottan felszaporodik, ez részben anaerob állapotokat teremthet. A talált kénbaktériumok a kevéssé aerob állapotot valószínűleg jobban elviselik, mint a szokásos csepegtetőtest-organizmusok, hiszen például oxidáló hatásuk is gyengébb; a szerves ként nem szulfáttá oxidálják, hanem csak elemi kénné. Ily módon esetleg a kis felületi terhelés is oka lehet a kénbaktériumok elszaporodásának. A talált rendellenességek, amelyeknek szerepe lehet a gyenge hatásfok előidézésében, a következőkben foglalhatók össze: 1. A nyers szennyvíz bakteriológiai szempontból eltért a szokásostól, aminek oka a gyógyintézetben használt jelentős mennyiségű antibiotikum lehet. Ez a szokásostól eltérő jelleg a biológiai tisztítást nem tette lehetetlenné. 2. A csepegtetőtest felületi terhelése az előírtnál lényegesen kisebb volt, ami a kisebb öblítőhatás révén a test belsejében részben anaerob állapotot okozhatott, ami a tisztítás szempontjából káros. 3. Az utóülepítő ülepítési hatásfoka nem volt megfelelő, amit a szokásosnál valamivel kisebb tartózkodási idő csak részben indokolt, 4. A berendezésben kénbaktériumok szaporodtak el — feltételezhető, hogy esetleg az 1—2. pontokban említettek következtében —, amelyek jelenléte a tisztítás szempontjából kedvezőtlen. A vizsgálat alapján tehát nem tudtuk megállapítani, hogy ezeknek a rendellenességeknek pontosan mi a szerepe a gyenge hatásfok előidézésében, vagyis hogy például a kénbaktériumok elszaporodásáért — és ezzel a gyenge hatásfokért — a szennyvíz antibiotikum tartalma, vagy a recirkuláció elégtelen volta tehető-e elsősorban felelőssé. A kérdés eldöntése érdekében javasoltuk a recirkuláció növelését, az utóülepítő bizonyos mértékű átalakítását, vagyis a műszaki, ill. szennyvíztechnológiai szempontokból lényeges hibák kijavítását. Ezzel kizárásos alapon választ kaphattunk volna a kérdésre. Sajnos mire a javaslatok ténylegesen megvalósultak (1968), a helyzet lényegesen megváltozott. A Gyógyintézet korábbi vízellátási nehézségeit megoldották, ezzel a szennyvíz mennyisége lényegesen (350—400 m 3/nap-ra) megnőtt. Emiatt a berendezés hidraulikusan túlterhelődött, így a kérdés további vizsgálatára alkalmatlanná vált. Mátraházán tehát nem kaptunk egyértelmű választ a feltett kérdésre. Országos adatgyűjtés A kérdésre adandó választ megkönnyítheti, ha adatokat gyűjtünk a tbc gyógyintézeti szennyvizek tisztítására szolgáló csepegtetőtestes berendezések működésére. Ha ugyanis az ilyen tisztítóberendezések jelentős része megfelelő hatásfokkal működik, nem lehet szó gátló hatásról.
