Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

11. szám - Dr. Szesztay Károly: A felszíni vizek hasznosításának hidrológiai alapjai

Dr. Szesztay K.: A felszíni vizek hasznosítása Hidrológiai Közlöny 1969. 11. sz. 483 3. A hidrológiai mérleg fogalomköre lényegileg a hidrológia határain belül marad. A vízgazdálkodási mérleg közgazdasági, jogi, igazgatási, vízépítési, szociológiai stb. fogalmakhoz is kötődik (Csermák B.—Lászlóffy W., C. L. R. Walke). B) Valamely területi mérleg-vizsgálat eredményessége nagymértékben függ a területi és időegységek megválasztásától. Minél kisebbek a vizsgálat egységei, annál részletesebb és pontosabb eredményekhez lehet jutni. Figyelembe kell venni azonban, hogy kis egységek alkalmazását értelmetlenné teheti az alapadatok hiánya, vagy bizonytalansága. Hidrológiai és vízkészletgazdálkodási vizsgálatok gyakran nagyobb területeket átfogó rendszerek felállítását kívánják meg. Számos tanulmány részletezi a vízgyűjtőn belüli elhatárolás és a területi egységek összehangolásának elveit (H. D. Ayers— I. Balek, Kovács Gy., V. D. Bykov). Részletes elemzésekhez a vízmérlegeket tényleges idő alapján kell vizsgálni (H. D. Ayers—I. Balek, G. A. Grinevics—N. A. Potelina—A. G. Grinevics). A jelenlegi, vagy jövőbeli helyzet áttekintésére alkalmazott reprezentatív vízmérlegek statisztikailag kiválasztott időegységekre vonatkoznak (I. Hübner, Csermák B.—Lászlóffy W.J. A felszíni vízkészlet összetevői A) A hasznosítható felszíni vízkészletek vízfolyásokból, folyó- vagy állóvizekből származhatnak. A vízkészleteknek ez a két fajtája főleg a sztatikus és dinamikus készlet arányában különbözik egymástól. A folyóknak általában nagyon kicsi a sztatikus vízkészlete (a dinamikus készlethez viszonyítva), míg az állóvizekre ennek fordítottja jellemző. Tározókkal szabályozott vízjárású vízfolyások esetében a vízmérleg két összetevőjének előnyeit igyekeznek egyesíteni és mesterségesen növelik az egységnyi dinamikus készletre jutó sztatikus készletet. Ha adott területen belül az állóvizek felületaránya elhanyagolhatóan kicsiny (1%-nál kisebb), a hasznosítható felszíni vízkészleteket a lefolyó vízmennyiségek vizsgálata határozza meg. Ellenkező esetben a terület teljes felszíni vízkészlete a közös vízrendszerhez tartozó vízfolyások és tavak hasznosítható vízkészletének együttes értékelésével állapítható meg. B) A hótakaróban, gleccserekben vagy a talajnedvesség alakjában tározódó vízmennyiségek nem különálló összetevői a hasznosítható vízkészleteknek. Területi és időbeli változásaiknak áttekintése azonban — amint II. V. Andersonnak a hó felhalmozódását befolyásoló meteorológiai, domborzati és növényzeti adottságokat elemző tanulmánya mutatja — a lefolyás sajátosságainak jobb megismerésével •—nagyban elősegítheti a felszíni vizek hasznosítását. C) A szimpozion tematikája a felszíni vizekre korlátozódott. Érthetően mégis több tanulmány foglalkozott a felszíni és felszín alatti vízkészletek összefüggésével. A folyók vízjárása és a parti területek talajvízháztartása kölcsönösen befolyásolja egymást és ezért hasznosítható vízkészleteik nem tekinthetőek egymástól függetlennek. G. P. Kalinin tanulmánya a különböző éghajlati övezetek adottságainak egybevetésével vázolja ezeket a kérdéseket. A felszín alatti lefolyás adottságainak térképi ábrázolása a tárgya R. S. Petrova, E. M. Zinovjeva és G. N. Petrov közös dolgozatának, míg R. R. Schoof a folyók és öntözőcsatornák szivárgási veszteségeit vizsgálja. Közgazdasági, jogi és igazgatási vonatkozások A hidrológus nem állhat meg a vízkészletek hasznosításának „tisztán" hidrológiai, vagy mérnöki problémáinál. Ezeket általában nehéz elkülöníteni a közgazdasági, jogi és igazgatási kérdésektől. Kovács Gy. tanulmánya utal a Nemzetközi Jogász Szövetség vízjogi tevékenységére (Helsinki, 1966) és megállapítja, hogy ezekben a kérdésekben a jogi, közgazdasági és hidrológiai szakemberek szoros együttműködésére van szükség. A területi egységek helyes kiválasztása másik olyan kérdés, ahol a hidrológiai megállapítások szorosan kapcsolódnak szervezeti és igazgatási kérdésekhez (Csermák B.—Lászlóffy W.J. Tervezési módszerek A vízkészletek ésszerű hasznosításának kulcsa az átfogó, a terület gazdasági tevékenységeit a vízügyi problémákkal egybehangoló tervezés (lásd a táblázat középső oszlopát). A tervezés általában az igények és készletek általános számbavételével kezdődik. Ezt követi a készletek és az igények egybevetése reprezentatív vízmérlegek vagy szimulációs modellek útján. Az egybevetés eredményei azok a következtetések, döntések, amelyeknek célja egyensúlyi helyzet és gazdasági optimum kialakítása vagy fenntartása a terület vízkészletének hasznosításában. A tervezés folyamatos és ismétlődő jellegű, mivel a jövőbeli vízszükségleteket többféle területi és időbeli eloszlásban kell egybevetni a szóbajöhető vízkészletpótlási megoldásokkal. Regionális feltárás A hasznosítható vízkészletek számbavételét megalapozó hidrológiai feltárások általános kérdései nem tartoztak a szimpozion tárgykörébe. Mégis több tanulmány foglalkozott a felszíni vizek hasznosításával kapcsolatos hidrológiai feltárások általános kérdéseivel. 1. Számos tanulmány mutat be kis területek vízkészletjellemzőinek meghatározására kidolgozott módszereket: N. E. Minshall a havi felszín alatti lefolyás változékonyságát, D. G. Hall és S. Narbe a vízhozam tartóssági görbék paramétereinek területi változásait vizsgálta. 2. A nagy területekre ós hosszú időszakokra végzett vizsgálatok érdekes példáiként említhetők M. I. Lvovics feldolgozásai a földrészek lefolyásának változékonyságáról, és a napfolttevékenység hatására bekövetkező időszakos klimatikus változások elemzése (A. V. Snitnikov, N. Kartrelicsvili). 3. A tavak vízmérlegének és hidrológiai adottságainak számbavételével T. L. Richards Kanada és az Egyesült Államok Nagy Tavainak széles körű tudományos kutatási programjához kapcsolódva