Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)
9. szám - Dr. Salamin Pál: Síkvidéki vízgyűjtők hidrológiai kérdései
Hidrológia a területi, vízgazdálkodás gyakorlatában II. Hidrológiai Közlöny 1969. 8. sz. 407 nel elnevezései) fogadjuk-e el. A szintézis* során a hidrológiai rendszer vizsgálatára olyan fizikai modellt állítunk fel, amely a lehető legjobban utánozza a rendszer működését, és ehhez keressük az ezt leíró matematikai modellt. Az analízis* esetében a fizikai folyamatra alig fordítunk figyelmet, ellenben vizsgáljuk, hogy a rendszer valamilyen függvénnyel leírt, időben változó betáplálását (pl. az időben változó csapadékot) hogyan alakíthatjuk át matematikai úton valamilyen más függvénnyel leírt, időben változó reakcióvá (pl. lefolyássá). A szintézis kritikájánál gyakran merül fel, hogy ma még csak részfeladatok megoldására alkalmas, teljes megoldások a fizikai folyamatok bonyolultsága miatt ezen az úton csak igen ritkán érhetők el. Az analízis bírálatánál pedig gyakran halljuk egyrészt, hogy a kapcsolata a fizikai folyamatokkal igen laza, másrészt, hogy az ember által térben és időben önkényesen befolyásolt hidrológiai folyamatoknál az alkalmazása nem is jöhet szóba. Véleményünk szerint a bevezetőnkben mondottaknak megfelelő minden olyan esetben, amikor a fizikai folyamatok közvetlen figyelembevételére a remény magvan, meg kell vizsgálni a szintézis lehetőségeit. S hasonlóképpen, ha az analízis útján reményünk van a betáplálás és a kiváltott reakció közötti kapcsolat megállapítására, ki kell használnunk az analízis adta lehetőségeket. Ezek a módszerek nem állnak szemben egymással, hanem egymás kiegészítői. így szóba jöhet az alapfeladat szintézises megoldása esetében is az analízis párhuzamos alkalmazása. Illetőleg analízis útján oldva meg a feladatunkat, hasznos lehet a fizikai folyamatok egyidejű megismerése, az adottságok által biztosított mélységben. Erre utal különben V. Nagy I. elnöki bevezetőjében, amikor megállapítja, hogy helyes, ha a két módszert összhangban alkalmazzuk. Foglalkozzunk még röviden a szintézis egy-két eredményével. Pl. Kozák M. a Vízépítési Tanszéken folytatott kutató munkájában a mozgás alapegyenleteiből kiindulva követi végig a csatornavagy vízfolyáshálózatban jelentkező nem permanens összegyülekezési folyamatot. A vitavezető a domboldalakon lejátszódó jelenségek részletes elemzésén át igyekszik elsősorban szintetikus úton megállapítani, a csatornák oldalterhelésének térbeli és időbeli változását. Ennél a munkánál már sikerült az összetevő alapjelenségek (esőzés, olvadás, beszivárgás, felszíni víz keletkezése, a talaj átázása stb.) térbeli és időbeli változási törvényeit feltárni, s egyszerűbb esetekben az alapjelenségekből adódó lejtőmenti vízmozgást (a vízlepel mozgását) követni. Az eddig összefoglaltak szemléletében elemezzük most már röviden Kienitz G. és Török L. előadásait, a hozzászólók vitakérdéseit, s befejezésül néhány általános vitaproblémát. * Véleményünk szerint mind a szintézis, mind az analízis fogalmak, de főleg az utóbbi fogalom többet is, vagy mást is jelent, mint az itteni O' Donnel-féle meghatározás, de a mostani tárgyalás egyszerűsítése kedvéért ezt a megfogalmazást fogadjuk el. Kienitz G. a síkvidéki vízgyűjtők hidrológiai vizsgálatánál a kisesésű területeken kialakuló fékezett lefolyást részekre bontja (a belvíz megjelenésére, a belvízfoltok ós foltláncok kialakulására, a belvíz lefolyására a csatornákban), s ezek fizikai és matematikai elemzésen át alakítja ki fizikai-matematikai modelljét. Előadása a szintézises módszer tipikus példája. Török L. előadásában ugyancsak a fizikai folyamatok elemzéséből indul ki, amikor a fedőrétegben lejátszódó folyamatok szemlélete alapján határozza meg, leegyszerűsített vízháztartási vizsgálati úton, a keletkező felületi víz mennyiségót. Eljárása közel áll kiindulásában ahhoz az eljáráshoz, amit az előzőekben a domboldalakon lejátszódó lepelszerű vízmozgás kialakulásának vizsgálatáról mondtunk. Szesztay K. hozzászólásában részletes fizikai vizsgálatok (pl. a hótakaró párolgásának kérdése stb.) alapján foglalkozik nagy területek vízháztartási folyamatainak megismerésével. Wisnovszky /., Szesztay KDohnalik J. és Orlóci I. mind a szintézisnél, mind az analízisnél elengedhetetlen észlelés adatgyűjtés és rendszerezés fejlesztésének kérdését vetik fel. Vitavezető a kis vízgyűjtők észlelési és adatgyűjtési lehetőségeit a fizikai folyamatok jobb megismerése szempontjából elemzi és osztályozza: 1. Adatgyűjtés az országos észlelési hálózat keretében (VITUKI feladata): Ez az adatgyűjtési mód túl kevés adatot szolgáltat a folyamatok megismeréséhez, a kis vízgyűjtők észlelési adottságainak megfelelően. 2. Adatgyűjtés a kísérleti és a táj jellemző területek hálózatában (VITUKI feladata): Ez az adatgyűjtés lehetőséget nyújt a hidrológiában a fizikai folyamatok törvényeinek (vízháztartás, lefolyás stb.) megállapítására, megoldatlan, azonban még a folyamatos adatrendezés és közreadás. 3. Néhány évi megelőző adatgyűjtés vízépítési létesítményekkel ellátandó vízgyűjtőterületeken (tervező szervek felkérésére a VITUKI feladata): Ez az adatgyűjtés lehetőséget nyújt az 1. és a 2. alatti adatgyűjtés során nyert adatoknak hidrológiai analógia alapján a gyakorlati felhasználására. 4. Szélsőséges reprezentatív adatok gyűjtése helyi szervek (Vízügyi Igazgatóságok) irányításával: Ez az adatgyűjtés a szélsőséges folyamatok megismerésével a tervezéshez és az operatív vízrendezési és vízhasznosítási feladatok megoldásához adhat segítséget. Mindezek az adatgyűjtési módok nagymértékben fejlesztendők, s különösen jelentősek a 2. és a 4. alatti feladatok megoldásai. A Vitavezető ezekre számos javaslatot tett. Lászlóffy W. a vitában a központi kérdés megoldásánál nélkülözhetetlen hidrológusképzés jelentőségére mutatott rá. Máté K. érdekes részletkérdéssel, a szívóárkok szerepével foglalkozott. A vitavezető befejező szavaiban kiemelte a Magyar Hidrológiai Társaság Pécsi Csoportjának és a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóságnak sikeres kezdeményezését. Ez a vitaülés nagyban előrevitte a hidrológiai módszerek korszerűsítési feladatainak megoldását.