Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

8. szám - Kollár Ferenc–Pachner Csaba: Dombvidéki vízgyűjtők hidrológiai vizsgálata

Hidrológia a területi, vízgazdálkodás gyakorlatában II. Hidrológiai Közlöny 1969. 8. sz. 359 tikai interpretálásának előfeltételeivel foglalkozott. Fontos szűrők ezek a vizsgálatok, amelyeken minden adatsornak át kell jutnia, vagy fenn kell akadnia, ahhoz, hogy világos és szilárd következtetéseket lehessen levonni statisztikai sajátosságaikat illetően. Helyesen emelte ki az előadó, hogy a felmerülő kérdések alfája és ómegája az adatgyűjtés problemetikájához vezet. Bukovszky György előadását átitató és az azokhoz hasonló matematikai feladatmegfogalmazások hidrológiai szerepét illetően a számítógépek gyökeresen új helyzetet teremtenek. A hatótényezők nagy száma, a vizsgálati modellek sokrétűsége és a határfeltételek rendkívüli változékonysága ugyanis hosszú időn át akadályt jelentett a matematikai tárgyalásmód széles körű alkalmazásában. A számítógépek azonban nemcsak az ismert megoldások alkalmazásának megkönnyítését és kiterjesztését ígérik a hidrológia számára. Uj szemléletre, xij probléma felvetésére és ismert problémák új megoldási lehetőségeire is ösztönöznek. Ez késztette a Nemzetközi Hidrológiai Szövetséget a „Matematikai Modellek" munkabizottság létesítésére és a számítógépek hidrológiai alkalmazásával foglalkozó szimpozion összehívására, amalynek ülései az Egyesült Államokbeli Tucsonban 10 nap múlva kezdődnek. Dr. Krempels Tibor igen szép példát mutatott be arra, hogyan lehet a korszerű elméleti és számítástechnikai megoldásokat hasznosítani olyan körülmények között is, amikor a felmerülő kérdések egyrészét — a megfelelő adatok és előtanulmányok hiányában —közelítő megoldásokkal kell áthidalni. Ez az út nem könnyű és nem veszélytelen! A tárgykör elméleti és gyakorlati vonatkozásainak átfogó ismerete és intuíció egyaránt bőven kell hozzá. Megéri azonban az erőfeszítést, mert a gyakorlat számára az ez idő szerinti maximális segítséget nyújtja és ugyanakkor a tárgybeli további kutatások és adatgyűjtések feladatát is körvonalazza. DOMBVIDÉKI VÍZGYŰJTŐK HIDItOLÖGIAI VIZSGÁLATA KOLLÁR FERENC és PACHNER CSABA A vízgazdálkodási szakágazatok hidrológiával szemben támasztott követelményei, a vízügyi szolgálat gyakorlatából általában ismertek. A teljességre törekvés igénye nélkül működési területünknek, a 'Nyugat-Dunántúlnak ilyen értelmű követelményei közül néhány különleges szem] iontot szeretnénk kiemelni. E szempontok lényegében területi adottságokból származnak. A Nyugat-Dunántúl jellegzetesen nyugtalan domborzata területünket számos kis-vízgyűjtőre osztja, melyek közül több mint száz, az 1—30 km

2-es nagyságrendbe esik. A viszonylag szűk völgyekkel rendelkező főbefogadók vízgyűjtői viszont az 500—5000 km

2-es nagyságrendbe tartoznak. E változatos képet tovább színezi a talajféleségek előfordulása. Á löszös, homokos tájegységektől, a rendkívül kötött pszeudogleies agyag talajokig, az erősen kavicsos völgy fenéktől, a kiterjedt tőzegtalajig, sok változat fordul elő. A domborzati és talajviszonyok azonban jól felismerhető geológiai változások következtében fejlődtek ki és ez a körülmény gyakorlatilag kezelhető áttekintésre nyújt lehetőséget. A keleti-Alpok ésa Kőszegi-hegység mentén kialakult észak—déli vonaltól keletre eső területeinket, a plioeén végén a dél felé irányuló észak—déli barázdáltság, illetve vízlevonulás jellemezte. A pleisztocén elején kialakult délnyugat—északkelet irányzatú bazalt vulkánossággal kapcsolatos kiemelkedés (Ság-hegy, Somlyó) ketté választotta ezt a vízrendszert. Az északi oldal a Rába vízgyűjtőjét, a déli oldal a Zala-vizrendszert és a Mura néhány mellékvízfolyását foglalja magába. Ennek folyományaképpen a Kába vízrendszert az Alpok hatása, felszíni vonalozásban pedig az észak—déli vízrendszerek törésszerű északkeletre fordulása jellemzi. Finom hordalékok csak a fenti geológiai változásoktól messzebb eső nyugati sávokban találhatók. A Zala, Principális, Kerka lényegében észak—dél irányú maradt ós kelet—nyugati irányban egyre kötöttebb talaj féleségeket mutat. Bár nem ilyen élesen, de éghajlati vonatkozásban is szétválik e két egység: a Zala vízgyűjtőjén ós a tőle délre eső területeken az Alpok hatása nem érvényesül már tisztán. A vízrajzi felépítés különbsége az emberi beavatkozások előre haladásának mértékét is szabályozták. A déli rész mocsaras gyepű területeivel szemben a Rába vízgyűjtője már elég korán a kultúra megtelepedési helye volt. Nem véletlen az sem, hogy a mai megyei határok is nagyjából e két egység határvonalát követik. Általánosabb közigazgatási vonatkozásban a Rába vízgyűjtő 3000 km

2-es területen Ausztriához tartozik, míg a Zala, Principális, Kerka úgyszólván teljes egészében magyar vízgyűjtő. A Rába vízrendszert az Ausztria területén 15—48 óra alatt kialakuló csapadék terhelések jellemzik, melyek a magyar terület csapadékától függetlenül is lényeges kihatással lehetnek a teljes vízgyűjtőre. A fentiek is érzékeltetik, hogy különböző gazdasági igényeknek változatos vízgazdálkodási egységeivel állunk szemben, minden vonatkozásban igen sok az egyedi jelenség, melyek munkánk végzésénél a mechanikus megoldásokat nem részesítik előnyben. A vízrajzi adatgyűjtés többé-kevésbé mechanikus rendszerének sem kedveztek a területi adottságok. Bár évszázadunk elejétől több lényeges ponton úgyszólván folyamatos vízállás észleléssel rendelkezünk, ezek az észlelések nem terjedtek ki a különleges körülményekre és így az esetek túlnyomó többségében a mércéket megkerülő völgyekben levonuló nagy vízhozamokat 1964-ig nem észlelték. Dombvidékünkre jellemző, hogy a mederben maradó kis és középvizek levonulása elüt az árvizek levonulásától, mert sok esetben 2 különálló árhullámmal van dolgunk: mely a mederben és a völgyben (Répce, Rába stb.) külön-külön vonul le, ezért a mederben elhelyezett vízmércék félrevezetőek az árvizeket illetően, s az árvizeknek csak egy részét észlelik. A feladatok egyre sürgetőbb és egyre szélesebb területe hosszú idejű adatsorok észlelésének idejét semmiképpen sem tudja megvárni. A vízgyűjtőn történő nagymértékű beavatkozások pedig a szokásos észlelési rendszer eredményeinek homogenitását a továbbiakra nézve erősen kétségessé teszik. E mellett a feladatok megoldásának köre igen kevés kivételtől eltekintve gazdasági tényezők következtében eleve annyira le van szűkítve, hogy a hidrológia területén már konkrét, egyedi kérdésekre kell választ keresni. Például: egy jellemző dombvidéki feladat, ha egy vízfolyás kiépítésének mértéke adott, a természetes tározódás figyelembe vételével meghatározandók azoknak a beavatkozásoknak mértéke, melyek az árvízlevonulást tűrhető károkozások mellett biztosítják stb.