Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)
6. szám - Sz. dr. Muhits Katalin–ifj. dr. Szabó Zoltán. Kisüzemi méretű INKA rendszerű kísérleti levegőztető berendezés tapasztalatai
Sz. dr. Muhits K.—ifj. dr. Szabó Z.: Kisüzemi méretű INKA berendezés Hidrológiai Közlöny 1969. 6. sz. 275 ban egyéb, és csak a hosszabb üzemeltetés során fellépő üzemzavart okozó, vagy az üzemeltetést teljesen megbénító folyamatokat és jelenségeket laboratóriumi körülmények között nem lehet előre megtalálni, avagy kikísérletezni. Az eddigi levegőztető csőrács okozta nehézségeket Benedek Pál javaslata alapján új csőrács beépítésével kíséreltük meg kiküszöbölni. Ez teljes sikerrel járt. Az új csőrács a korábbitól abban különbözött, hogy nem cső, hanem átfúrt lemez volt, melyet utólag cső formára hegesztettek össze. Az újabb kísérleti üzemeltetés végül is 1964 tavaszán indult meg. Az utóülepítőt akkor tiszta vízzel töltöttük fel (április 18-án). A levegőztető medencébe előülepített szennyvizet engedtünk és 48 órán át, minden betáplálás és recirkulálás nélkül levegőztettük. 48 óra után az eredetileg csaknem steril szennyvízben igen nagy mennyiségben szaporodtak el a baktériumok. Ekkor fél l/sec szennyvízmennyiséggel kezdtük meg a betáplálást, ami 1 m 3/m 3/nap hidraulikus terhelésnek felel meg és megindítottuk a recirkulációt is. Az iszapszaporulatot, a tisztítás alakulását és az iszap biológiai viszonyait állandóan figyelemmel kísértük, 17 nap múlva (május 5-én) már 2000 mg/l felett volt a levegőztető medencében az iszap koncentrációja. Ezután a betáplálást 1 1/sec-re emeltük, ami hidraulikus terhelésben: 2,3 m 3/m 3/nap és BOI 5-terhelésben 1/ 2 kg/m 3/nap. Meg kell még említenünk, hogy beindulás után napokig — mint már korábban is — rendkívül nagy habzást észleltünk. A befolyó szennyvíz detergens tartalma metilénkék módszerrel mérve 4 mg/l volt. A habzás fokozatosan csökkent és a 2000 mg/l iszap koncentráció elérésekor teljesen megszűnt. A tisztítás során a detergenstartalom mintegy 50%-a tűnik el. Az elfolyó, tisztított víz minősége is fokozatosan javult. 24 nappal az indulás után (május 12-én) az iszapkoncentráció 4000 mg/l-t ért el. Ekkor a terhelést megkétszereztük, 2 1/sec-re emeltük. Beállítottuk a rendszeres fölösiszap elvételt is. A levegőztető medence aktivált iszapjának koncentrációját igyekeztünk 3000 mg/l szinten tartani. A BOI 5 terhelés átlagban 1,3 kg/m 3/nap volt. Ez utóbbi kísérletsorozatban gyakorlatilag állandó volt a betáplált levegő mennyisége, a levegőztető medence iszapkoncentrációja és iszapterhelése is. A 3 hónapig tartó állandó üzemeltetési viszonyok között 60 ízben végeztünk vizsgálatokat. Az előülepítőt elhagyó szennyvíz átlagos B01 5 értéke 283 mg/l volt. A befúvott levegő mennyisége: 985 m 3/óra, ez a bevezetett szennyvízre vonatkoztatva 210 m 3 levegő/m 3 szennyvíz. Az iszapkoncentráció a levegőztető medencében 3000 mg/l. A hidraulikus terhelés 4,7 m 3/m 3/nap, az átlagos BOI s terhelés pedig 1,3 kg/m 3/nap. A vizsgálati adatokat értékelve azt állapíthatjuk meg, hogy az angyalföldi szennyvíz a fent jellemzett körülmények között 16,9 mg/l Bül 5 értékkel hagyja el a berendezést, megjegyezve, hogy a négyzetes szorzás eredménye ^6.6. A tisztított víz oxigénfogyasztása 30 mg/l körül ingadozott, a BOIj értékének csaknem kétszerese volt (1. 3. táblázat). Az oxigénfogyasztás ésaBOI 5eltérő értéke a két meghatározási módszer különbözőségével magyarázható. Az angyalföldi szennyvíz ugyanis igen sok, biológiailag nem, vagy csak nehezen bontható szerves anyagot tartalmaz. Kénsavas-permanganátos forralással ezek az anyagok nagy része roncsolható és mérhető, viszont a BOI s eredményei szerint a baktériumok már nem képesek azokat táplálókként felhasználni. Az iszap-életkor Gould szerint számítva 5,3 nap. A tartózkodási idő a levegőztető medencében 5 óra. A betáplált szennyvíz 2,5%-ának megfelelő fölösiszap 4000 mg/l koncentrációval számolva az üzemeltetésnél megfelelő volt ahhoz, hogy a levegőztető medencében az iszapkoncentráció 3000 mg/l érték körül ingadozzék. A fölösiszap elvezetés kérdése Üzemeltetési tapasztalataink szerint a jó tisztítóhatás szorosan kapcsolódik a fölösiszap elvezetésének rendszerességéhez. A fölösiszap elvezetés elmulasztása miatt olyan berendezésekben, melyeket nem aerob iszapkezelésre terveztek, a levegőztető berendezésben az iszap lényegesen feldúsul. Az iszapkoncentráció emelkedése pedig bizonyos határokon túl oldott oxigén elégtelenséget idéz elő a levegőztető medencében. Ez pedig feltétlenül anaerob iszapdegenerációra vezet, amit az egyidej űleg jelentkező táplálék elégtelenség is fokoz. Ilyen irányú tapasztalataink teljes mértékben megegyeztek Hartmann [4] megfigyeléseivel. Az iszapban ugyanis növekszik az inert anyag aránya. Az inkrusztáció* tömöríti a pelyhet, ez pedig a tápanyag felvételét és az oxigénellátást nehezíti meg. A pelyhekben a baktériumok mennyisége ennek folytán csökken. A szervesanyag csökkenésével viszont változik az iszap ülepedése is. A látszólagos jó ülepedés lényegében tiszta ülepedéssé lesz, a pelyhesedés folyamata már nem észlelhető. Ez a jelenség az iszap ülepedésénél szabad szemmel is jól megfigyelhető volt. A jelenség további kísérői a szerves nitrogéntartalom és a baktériumszám csökkenése, valamint az izzítási maradék emelkedése. A pelyhesedőképesség csökkenésével csökken a felület is. Emelkedik a leülepedett iszap térfogategységében a szárazanyag súlya, fokozódik a levegőztető medencében a leülepedés veszélye. Ezek a szennyvíztisztítás folyamán a következő változásokat eredményezik: Csökken a pelyhek lebontóképessége és a tömörebb pelyhek mozgásban tartásához nagyobb áramlás, turbulencia szükséges. Ebből következik, hogy a BOI 5 mg/l iszap szárazanyag mg/l arány bizonyos módosításra szorul. Hartmann mérései szerint [4] az inert anyagrészben biológiailag nem, vagy csak nehezen bontható szervesanyag, részben kalciumfoszfát és kis mennyiségben vas, magnéziumklorid, illetve — szulfát. * A kisterhelésű aktivált pehely belsejében végbemenő kristályosodási folyamat.
