Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

4. szám - Csanády M.: A szennyvíztisztítók, homokszűrők működéséről

Hidrológiai Közlöny 1969. 4. sz. 187 SZENNYVÍZTISZTÍTÁS :•',•'-«... ',-. ' •, .v.vv . -_.

v A szennyvíztisztító homokszűrők működéséről CSANÁDY MIHÁLY* Bevezetés Ha kis mennyiségű szennyvizet jelentős mértékben meg kell tisztítani, az általában szokásos oldómedencés eljárás által elérhető tisztítási hatásfok nem elégséges. Egyrészt az elérhető szervesanyagcsökkenés eléggé korlátozott, másrészt az oldómedence — természeténél fogva — csak anaerob állapotú, rothadó jellegű, tehát kedvezőtlen kémiai és biológiai hatású szennyvizet eredményezhet. A szokásos aerob biológiai szennyvíztisztító eljárások (csepegtetőtest, eleveniszap) bizonyos mérethatár alatt nem, vagy legalábbis gyakorlatilag nem alkalmazhatók. Nem túl nagy mennyiségi ingadozás esetén a kisterhelésű csepegtetőtest alkalmazhatóságának alsó határát 100—150, a teljesoxidációs eleveniszapos rendszerét 50 lakosegyenértékben szokás megadni, bár az utóbbi esetben külföldön néha családi ház méretig is lemennek. Nálunk viszont egyelőre — az üzemeltetési lehetőségeket is figyelembe véve — inkább 200 fő lehet a reális alsó határ. Ennél kisebb mennyiségű szennyvíz esetén a tisztísásra gyakran alkalmaznak homokszűrőt. A homokszűrővel az újabb szenny víztechnológiai szakirodalom alig foglalkozik, a modern eljárások (pl. teljesoxidáció) háttérbe szorítják, pedig a gyakorlati alkalmazásban még nem ez a helyzet. Elég sok helyen épül homokszűrő, bár az alkalmazhatóságára vonatkozó vélemények eltérőek. Ennek egyik fő oka az, hogy az alkalmazhatóság lehetőségei és feltételei nem kellőképpen tisztázottak, nem egy esetben szakszerűtlenül alkalmazzák a homokszűrőt. Célszerű ezért áttekintést adni a homokszűrőnek a szennyvíz biológiai tisztítására való felhasználásásáról; gyakorlati tapasztalatokkal vizsgálati eredményekkel is megvilágítva az elmondottakat. A homokszűrő alkalmazási lehetőségei Két fő alkalmazási terület jelölhető meg: a) biológiai tisztítás, illetve a biológiai tisztítás pótlása b) a biológiailag tisztított szennyvíz további tisztítása. (A további tisztítás célja a általában bakteriológiai szennyezettség csökkentése) A kétféle célnak megfelelően más a műtárgyaknak a tisztításban elfoglalt szerepe és más a megengedhető terhelés is. A kivitelt illetően a szűrő az a) esetben többnyire zárt, a b) esetben lehet nyitott is. A szűrőnek utótisztítóként való felhasználása hazánkban az utóbbi időben visszaszorult. Régebben szívesen alkalmazták kiegészítő tisztításul ott, * Országos Közegészségügyi Intézet, Budapest. ahol a befogadót különös gonddal kell védeni, vagy nincs befogadó vízfolyás, vagy baktériummentesítés a cél (pl. székesfehérvári repülőtér, Galyatető SZOT üdülő). Ilyen célú felhasználása a klórozásnál annyiban előnyösebb, hogy nincs vegyszerköltség, kisebb a kezelési igény. Állandó fertőtlenítésre szoruló gyógyintézeti szennyvíz (pl. tbc szanatórium) tisztításakor viszont a biológiai tisztító és a klórozó közé javasolják beiktatni [1], mivel — a szennyezés abszolút menvnyiségének és koncentrációjának csökkentésén kívül — kiegyenlíti a mennyiségi és minőségi lökéseket, gazdaságossá és megbízhatóvá teszi a fertőtlenítést. Utótisztítóként alkalmazva, a homokszűrő az ivóvíztisztításban használt lassú szűrőkhöz hasonlóan működik, a maradék lebegőanyag foszlányok kifogásán kívül az oldott szennyezettséget is lényegesen csökkenti. Különösen kedvező a baktérium csökkentő hatása. A homokszűrő utótisztítóként a kis és közepes berendezéseknél alkalmazható. Jelen közleményben a másik alkalmazási lehetőséggel, a biológiai tisztítóként való alkalmazással foglalkozunk részletesen. A homokszűrő mint biológiai tisztító Hazánkban elsősorban ilyen célra terveznek és építenek szennyvíztisztító homokszűrőket, a bevezetésben említett indokok alapján. Kis mennyiségű szennyvíz esetében (100—200 lakos egyenérték alatt) ma gyakorlatilag ez a legegyszerűbb eljárás a biológiai tisztítás megoldására. Hazai szennyvíztisztítási kézikönyvünk [2] lényegében a fenti elvek szerint tárgyalja a kérdést. Imhoff kézikönyve [3] és a magyar szennyvíztisztítási szabvány [4] viszont a biológiai tisztító hatású szűrőkről nem vesz tudomást, csak a gyors szűrőként, visszaöblítéssel működtethető, utótisztításra használható szűrőket tárgyalja. Ez a típus viszont a hazai szennyvizes gyakorlatban ismeretlen. A magyar szabvány a biológiai berendezések között tárgyalja a homokszűrőket, viszont azt állítja, hogy „csak mechanikai tisztítóhatást fejtenek ki." Ezen ellentmondások miatt célszerű az elvek és a gyakorlati tapasztalatok ismertetése előtt még bizonyos fogalmakat is tisztázni. Biológiai tisztításon általában aerob, tehát oxidatív biológiai lebontást értünk. Tágabb értelemben viszont biológiai tisztításnak kell nevezni minden olyan eljárást, ahol a tisztítást mikroszervezetek végzik, tehát például az oldómedencét is. A gyakorlatban ez félreértésekre adhat alkalmat. A hatóságok részéről előírt „biológiai tisztítás" mint követelmény aerob tisztítást, tehát oxidatív úton a rothadásmentes állapot elérését jelenti [5]. Az oldómedence önmagában nem nyújthat ilyen telje-