Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

3. szám - Könyvismertetés

Dr. Vitális S.: Az Osztrák Vízgazdálkodási Szövetség Hidrológiai Közlöny 1969. 3. sz. 139 kalmával általában a vízellátó művek és csatornaberendezések is tönkre mennek, ezért vízellátási nehézségek mellett egészségügyi problémák is előállnak. 1945 óta az idegenforgalom ugrásszerű növekedése nagy vízellátó művek építését tette szükségessé, különösen a tavak környékén. A jelenleg legnagyobb regionális vízmű a „Faaker-See-Gebiet" 65 települést lát el vízzel, költsége 50 millió schilling volt. Jelenleg Karintia 518 300 lakosa közül 78% részesül közműves vízellátásban. A közműves vízellátásban nem részesülő 22% legnagyobb részében kis községekben él. Jelenleg helyi és regionális vízműveket 18 községben terveznek és 11 községben kivitelezés alatt áll a vízmű építése. Az elöljáróságok szabályrendeletei kimondják egyes területek vízvédelmét. A jelentősebb gyógyforrások környékén védőterületet jelöltek ki. A vízvédelmi felügyelő szervek létszáma csak a fontosabb vízfolyások és tavak ellenőrzésére elegendő. Az olajszállító járművek balesete következtében előálló olajkárok leküzdése céljából a tűzoltóságnak, a közúti felügyelő személyzetnek, a vízügyi szolgálat személyzetének ós az olajszállító járművek gépkocsivezetőinek irányelveket dolgoztak ki. Az osztrák— olasz határon szúrópróba szerűen ellenőrzik a szállítójárműveket közlekedésbiztonsági szempontból. Az adria-bócsi olajvezeték a Transzalpin olajvezeték becsatlakozásától Karintia tartományt 177 km hosszúságban szeli keresztül. A talaj, forrás és felszíni vizek védelmének biztonsága érdekében átfogó vízvédelmi intézkedéseket írtak elő. Az autópályák környékén keletkező csapadékvizek elvezetése céljából a Wörthi-tó térségében tervbe vették csapadékvíz tározókkal kombinált olajfogó berendezések beépítését. Dr. Ingó Findenegg professzor előadásának címe: A karintiai tavak. Egy tó házi szennyvízzel történő terhelése esetén a vízszennyező becsatlakozásának térségében a víz zavarosodik, habképződések, szagártalmak és zöld alga tenyészetek keletkeznek, melyek a primer szennyezés jelenségét bizonyítják. Kiterjedt a tavak vizeinél a növényi tápanyagok hatása, amelyek a bekerült szennyező anyagok lebomlása következtében keletkeznek és a víz áramlása miatt az egész tóban elkeverednek. Ezek az okok kedvezően befolyásolják a tó felszínben élő mikroszkopikus kis plankton algák nagyarányú szaporodását, minek következtében a víz zöldes-barnás színt kap, zavarossá válik és sok esetben nyálkás algahártya keletkezéséhez vezet, mely a tó felszínén helyezkedik el másodlagos szennyezést okozva. Ez az alganyálka a partot is beszennyezheti és ekkor harmadlagos elszennyeződés áll elő. (Pl. a wörthi tó 1963. tavaszi vízvirágzása.) A szennyeződós hatása nemcsak a tó szennyvíz terhelésétől függ, hanem sok egyéb tényezőtől, melyek közül a legfontosabb a víz keveredése. A karintiai éghajlat elégtelen szóijárása következtében a kisebb, vagy több medencéből álló tavak, mint a wörthi tó, csak kis mértékben keverednek és ezért a planktonok és a szennyező anyagok lebomlása következtében keletkező növényi tápanyagok a tó mélyebb részében maradnak. Ezért a tó felszín a nyár folyamán egyre szegényebbé válik növényi tápanyagokban és az alga produkció csekély marad. A Millstátter ós Ossiacher tó ezzel szemben vertikális irányban erőteljesebben keveredik és emiatt a másodlagos elszennyeződés veszélye a fürdési idényben nagyobb. Hugó Natmessnig oki. mérnök, Klagenfurt város építési igazgatója előadásának címe: Klagenfurt város szennyvízproblémái. A város lecsapoló berendezéseinek építése a XV. és a XVI. századba nyúlik vissza. E régi csatornák elsősorban a tűzoltó víz ellátására szolgáltak. Az eredetileg nyitott csatornák a későbbi időkben egyre növekvő mértékben a település hulladék és szennyvíz elvezetésére szolgáltak. A XIX. század kezdetétől kezdve részlegesen befedték e csatornákat, és csatlakozó csatornákkal kiegészítették a városi csatornahálózatot. Az 1939-ben bekövetkezett 6 peremközség egyesítésével Klagenfurt város lakóinak száma 29 700-ról 53 500-ra emelkedett, és területe pedig 622 ha-ról 5623 ha-ra nőtt. Míg az eredeti városrész majdnem hiánytalanul csatornázott volt, addig az újonnan csatlakozott települések úgyszólván semmilyen csatornarendszerrel nem rendelkeztek, csak házi tisztító berendezésekkel ós szikkasztókkal. 1945 után először a súlyos háborús károkat kellett kijavítani, és csak ezt követően indulhatott meg a városi igazgatás irányítása alatt a csatornahálózat bővítése. A klagenfurti csatornahálózat jelenleg 58,5 km hosszú. Az újonnan csatlakozott településeken egy 34 km hosszú főgyűjtő csatornát kell kiépíteni. Az építési költségeket kereken 120 millió schillingre becsülik, a pénzügyi nehézségek miatt az építési idő mintegy 15 óv. 1965-ben megkezdődött a klagenfurt—wörthi tó térségét kiszolgáló központi szennyvíztisztító telep építése. Az első mintegy 100 000 lakos egyenértékre megállapított építési ütemet 1967-ben kiépítették és 1967 őszén üzembe állították. A klagenfurti szennyvíztisztító telep a csatornahálózat kiépítése után a tartományi főváros szennyvizein kívül a wörthi tó északi részének szennyvizeit is fogadja. E tó part ján fekvő községek Krumpendorf, Pörtschach, Maria-Wörth és Wiktring a tartományi fővárossal, Klagenfurttal szennyvíztársulatba tömörült, ,,Wörthersee-Ost" elnevezéssel. A főgyűjtő csatorna a wörthi tó északi oldalán 17 km hosszú, Pörtsehachban kezdődik és a klagenfurti szennyvíztisztítónál végződik. Egy 7 km hosszú partmenti gyűjtő a tó déli részén gyűjti össze a Dellach, Maria-Wörth és Keifnitz községek szennyvizeit. Az itt keletkező szennyvizeket egy, a tavon keresztül vezetett műanyag csővezetéken az északi gyűjtőcsatornába emelik át és így ez ugyancsak a klagenfurti szennyvíztisztítóba kerül. A szennyvíztisztító rendszer összköltsége, beleértve a helyi csatornázást is — 250 millió schilling, az építési idő előreláthatólag 15—20 év. Dr. Franz Maiz fővegyész, (Emschergenossenschaft, Essen) előadásának címe: A tisztítási hatásfokkal szemben támasztott követelmények. A területükön a vízzel való ellátás nem annyira menynyiségi, mint inkább minőségi kérdés. A vízügyi jogszabályok előírásai ós a tervezett vízminőségi jogszabályok két irányba hatnak: egyrészt a befogadó vízminőségót határozzák meg, másrészt a befogadóba bevezetett szennyvizek határértékeit rögzítik. A mértékadó vízállások figyelembevételével megállapítják a kémiai, biológiai és bakteriológiai vizsgálatok eredményeiből, hogy az érintett vízfolyás milyen mennyiségű szennyvizet képes felvenni, hogy a szennyvíz milyen minőségi jellemzőkkel kell rendelkezzen ahhoz, hogy az öntisztuló képesség észszerű kihasználásával a vizek minőségi állapota megmaradjon, javítható legyen, illetve egy megfelelő minőségi állapotot tartson. A tisztítási eljárások hatékonyságának áttekintéséhez kidolgozták az „Szennyvíztisztítással szemben támasztható követelményeket", melyből a szennyvizek nagy számát tekintve megállapítható, hogy a befogadó viszonyainak, öntisztuló képességének, minőségi állapotának, rendeltetésének és hasznosításának megfelelően a szóbanlevő házi, vagy ipari szennyvizeket

1 mechanikai, kémiai vagy biológiai tisztításnak kell-e alávetni, mielőtt azt a befogadóba bevezetik. Ezeket a követelményeket semmi esetre sem szabad úgy érteni, hogy általánosságban rendszabályokat és határértékeket állapítottak meg az egyes szennyvizek szennyező komponenseire anélkül, hogy a befogadó vizek sajátos viszonyait figyelembe vennék. Max Lohr oki. mérnök, a Bajor Vízellátási és Vízvédelmi Hivatal vízvédelmi osztályának vezetője előadásának címe: Vízvédelem és vízminőségi felügyelet Bajorországban. A vízvédelem ós a vizek felügyelete Bajorországban lényegében a vízjogi törvényen alapul. A vízhasználatok engedély kötelesek, a vizek minőségét veszélyztető károsodások megakadályozása érdekében rendszabályokat lehet foganatosítani.