Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)
12. szám - Dr. Jeney Endre: Fürdővizek regenerálása
Jeney E.: Fürdővizek regenerálása Hidrológiai Közlöny 1968. 12. sz. 567 tente kétszer cserélik ki. Az algák leküzdésére alumínium-szulfátot, NaHCOj-ot és CuS0 4-t adnak a vízhez. A víz ionizált ezüsttel dezinficiálják. A visszafolyó fürdővíz a homokszűrő után katadynkésziiléken megy át. Ez egy víztartály, amelyikbe két katadyn-ezüstelektród van beépítve. Egy automatikus átkapcsoló segítségével az elektródok polaritása néhány perces időközökben megváltozik, hogy az elektródok kopása egyenletes legyen és ne keletkezzenek azanódon zárórétegek a kiválasztott anionokból. A víznek átadandó Ag-mennyiség pontosan adagolható, mert a Farady-f.-szabály szerint egy milliamper/óra hatása alatt elméletileg 4,023 mg Ag-ion válik ki. A gyakorlatban ez ritkán állítható be, mert a fürdővíz elektromos vezető képessége váltakozó. Organikus anyagok felgyülemlése az Ag-ionok adsorpcióját vonja maga után. Ezért csak homokszűrővel történt szűrés után alkalmazható ez az eljárás. Ez esetben is szükséges előzőleg a medence impregnálása olv módon, hogy előbb rövidebb ideig a víznek magasabb ezüstion aktivitási fokot (400 (Ug/liter) adnak és azután is még 6 napon át 200 /ig/liternek megfelelő aktivitást tartanak fenn. Ezután 60—120 ^g/liter lehet az aktivitás intenzitása. Az előzetes homokszűrő hatást is fokozni lehet azáltal, hogy egy 10—15 cm vastag ezüsthomok-réteget építettek be a homokszűrőbe. Ilyen módon szag nélküli vizet kaptak, amelynek coli-titere 5—10—15 volt. A kitenyésztett speciesek főleg spórás saprofiták voltak. Hoffmann S. a Cu-ionos katadvn-eljárással is hasonío eredményeket ért el. Izgurova A. J. és Orchinkin 1.11. (Szovjetunió, 1948) vaselektródokkal végezték az elektrolízist és 60 percenként egészen 21,3 mg/liternek megfelelő ferro- és ferri-iont tudtak előállítani. Az elektrolízis után homokszűrőn szűrték át a vizet. Ivásra is alkalmas vizet nyertek vas elektródokkal 15 percig végzett elektrolízissel, szűréssel és ezt követően szénelektródokkal 15 percig végzett kiegészítő elektrolízissel. Megjegyzik azonban, hogy az eljárásuk laboratóriumi viszonyok között igen jelentékeny áramfogyasztást igényelt. Elliot S. (London, 1949) megemlíti, hogy a jó szűrők az összes cystákat, féregpetéket és a baktériumok 99%-át visszatartják, ami különösen fontos azért, mert a klórozással sem a féregpetéket, sem a savállókat nem öljük meg biztosan (saját megjegyzéseim). Más dezinficiensek közül a nátrium szuperoxidot ajánlották szovjet szerzők (W. A. Uglow és 1. G. Petrenko, Charkow, 1928): Na 20 2+H 20=2 Na(OH) -f O A natr. superoxid a vízben heves Ü,-képződés és hőemelkedés közben oldódik nátronlúg képződése mellett. 40 mg-ja annyi marólúgot termel a vízzel, hogy 10 ccm n/10 HCÍ szükséges a neutralizációjához, 0,06 g/liter 1 óra alatt biztosan sterilizálja a vizet. 0,05 g/liter 2 óra alatt hat ugyanígy. 4°C-on 0,09 g/liter 1 óra alatt elöli az E. colit. Szerves anyagok jelenlétében 25%-kal nagyobb adag alkalmazandó. Ivásra az ilyen víz csak úgy lenne használható, ha minden 0,10 g Na 20 2-re 5 cc 3%-os citromsav-oldatot adunk neutralizálás végett. Hátránya, hogy a Na 2ü 2 csak leforrasztott üvegcsövekben tartható, mert különben elromlik. Ezen hátrányaitól nehéz eltekinteni, egyébként igen olcsó és biztos eljárást jelenthetne az alkalmazása. Ezenkívül kalcium szuperoxidot, hidrogén szuperoxidot, natr. perszulfátot, natr. hidroszulfátot, hipobromitot és bromid alkáliákat is ajánlottak erre a célra. A nyitott medencékben néhol egyes szúnyogfajok (Chirinomida) lárvái tömegesen jelennek meg és nem tetszetős benyomást keltenek. Buchmann A. szerint ezek kipusztításához igen magas klórtartalom szükséges (12 mg/lit.). Ha CuS0 4-ot Ls alkalmazunk, akkor már 8 mg/lit. klór elegendő ahhoz, hogy a lárvákat 1—2 nap alatt elölje. Ebben az esetben is életben maradhatnak azonban a vastag, kocsonyás burokban elhelyezett peték. Peus F. (1928) a medencék falainak gyakori lekaparását és forró vízzel valé lemosását ajánlja. A szűrőket is forró vízzel kell átmosni. Hogy a medencékből az egész szennyezett víz eljusson a szűrőkig és ne maradjon egyes zugokban vissza szennyezett víz, ez ellen a víz állandó keverésével lehet küzdeni. Másfelől törekedni kell arra, hogy a befolyó víz a használt víztől elkülönítve maradjon. Hírre a célra Hűssel J. (1937) egy a befolyó víz által tovamozgatott ernyőt készített. Eljárását szabadalmaztatta. Ha végigtekintünk a leírt módszereken, hazai viszonyaink számára kétségkívül olyan eljárást kell kiválasztani, amelyik könnyen, megbízhatóan és veszélytelenül alkalmazható és lehetőleg olcsó üzemet jelent. Az ultraibolya-sugarakkal, ózonnal és katadyn-eljárással végzett vízdezinficinálás nemcsak nagy összegű befektetést jelentenek, hanem tetemes üzemköltséggel is járnak. Különösen áll ez a nagy villanyáram-fogyasztással járó műveletekre. A fürdők, tekintettel nedves falaikra és páratelt levegőjükre, különben is áramveszélyes helyiségeknek tekintendők. Az áramkapcsolók, még a világító-áramot bekapcsoló konnektorok is, érintkezésbiztosak kell legyenek stb. Egy ilyen üzem beiktatása a fürdőkbe gondos és költséges szigetelő és egyéb munkát és szakértelmet igényel, az üzembentartáshoz is magasabban kvalifikált, fegyelmezett dolgozók alkalmazása szükséges. Ez áll ugyan részben a víz állandó cirkulálását biztosító villanyhajtású motorok kezelésére is. Ettől csak olyan helyen lehet eltekinteni, ahol a víz a medencékből természetes esésénél fogva a medence legmélyebb pontján távozhat egy mélyebben fekvő második medencébe. A legtöbb eddig épített fürdőkben azonban ez a lehetőség valószínűleg nem áll fenn. A víz regenerálási eljárást tehát a jelenlegi fürdőinkben csak megfelelő méretű külön derítő, szűrő, levegőztető és dezinficiáló tartályok, (medencék) utólagos beépítésével, vagy a régi medencék részbeni feláldozásával valósíthatjuk meg és a víz állandó körforgását ezeken a medencéken keresztül motoros erővel kell fenntartsuk. A derítéshez az alumíniumszulfátos csapadékképzés mellett valószínűleg hazánkban is jól beválna véleményem szerint a Zigerli-módszer, amely abban áll, hogy finom azbeszt-szálak hozzáadásával mozdítjuk elő az adszorpciós eljárást.
