Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

12. szám - Dr. Jeney Endre: Fürdővizek regenerálása

566 Hidrológiai Közlöny 1968. 12. sz. Jeney E.: Fürdővizek regenerálása részben az eltérő pontosságú titrálási eljárásoknak tulajdonítható, hogy a kívánatos és megengedett klór-tartalomra vonatkozólag különböző adatok szerepelnek az irodalomban. Körte Elisabeth (Miinster, 1938) szerint a víz szabad klór mennyisége ne haladja meg a 0,2 mg/l-t. Nordgren G. és P. Funkquist (1937) szerint a jó fürdővíz klórtartalma legyen kisebb, mint 0,1 mg/l és pH-értéke 7 legyen. Butterfield C. T. (Washington, 1948) szerint minél magasabb a pH-érték, annál gyengébb a klórozás sterilizáló hatása. .Minél alacsonyabb a víz hőmérséklete, annál gyengébb a klórozás hatása. Szerinte is a szabad klór hatékonyabb, mint a kloramin. Különösen kiemeli, hogy minél hosszabb, annál erőteljesebb a klórozás hatása. A felesleges klórt Elliott S. és mások o-tolidinnel mutatják ki. A klórfelesleg jelzésére automata készüléket is készítettek (Herter H., Zürich). Gabowitch K. D. (Szovjetunió, 1948) E. coli-val és Sh. dysenteriae-törzsekkel mesterségesen fertőzött vizet és csak túlklórozás (1,5—6,0 mg/l) esetében észlelt biztos hatást. SchnelíW. (Halle a. d. S., 1926) kielégítő jó eredményeket kapott kalcium hipoklorit („Caporit") alkalmazása után. A klór baktericid hatását az ammóniák fokozza. Ezt a „praeammonizálási eljárást" alkalmazták, még mielőtt az előnyös hatásának magyarázatát tudták volna adni. Koschkin (1933) klórozás előtt a hozzáadandó klór felét kitevő ammoniákot ad a vízhez. Utóbbi kedvező hatása nem abban áll — szerinte —, hogy NH

2C1 vagy NHC1

2 typusá kloraminok keletkeznek, hanem abban, hogy az ammóniák a vízben jelen levő olyan anyagokhoz kapcsolódik, amelyek különösen klórt kötöttek volna meg. így több szabad hatékony klór marad a baktericid hatás céljaira. Ez a hatása az ammóniáknak különösen szembetűnő fenoltartalmú vizekben. H. Dold és E. Remy szerint a vízhez adott klórgáz indirekte hat: H

2Ü + C1

2=HC1 + HOC1 CaC0

3 + 2 HOCl=Ca(OCl)

2 + C0

2 + H

2C) CaC0

3+2 HCl=CaCl

2 + H

20 + C0

2 CaC0

3 + C0

2 + H

2Ö=Ca(HC0

3)

2 Tehát a víz CaC0

3-jávai kalcium-hipokloritot képez és ez fejti ki lassan a hatását. Ez a fentebb említett „klór-márvány" módszernek az alapja. (Ditthorn, 1933) „Hipoklorit-készüléket" használnak Zürichben is (Herter II.). A praeammonizálással jó eredményeket értek el Fletcher A. II. és Clarck A. E. (Memphis, USA). A kötött és szabad klór mennyisége a vízben Remy E. (Freiburg, 1936) szerint ne legyen több, mint 0,25 mg/l. Ő figyelmeztet arra is, hogy ahol vas és rézcsöveken keresztül vezetik a klórozott vizet a medencékbe, a kifolyó víz vas- és réztartalmát is ellenőrizni kell, hogy a bekövetkező korróziós hatásokat idejében felismerjük. A fürdővíz regenerálási eljárásnak további kibővítését jelenti a csapadékképző anyagok hozzáadása a szűrési folyamat előtt. Elliott S. (London, 1949) ferroszulfátot alkalmaz annyi oltott mésszel, míg az oldat kémhatása pH 8,5-et tesz ki. Kulskij L. A. és Kaganocoskij A. N. (Szovjetunió), (1948) alumíniumszulfát és ferriklorid keverékét használják e célra. Legmegfelelőbbnek találták e két koagulanst 25 : 75 arány oan alkalmazni, a pH-érték megfelelő beállítása mellett. Az alumíniumszulfátok kicsapásához pH 4—5,5 szükséges. Értesüléseim szerint a budapesti Hungária gőzfürdő csupán szűréssel tisztítja a vizet a visszavezetés előtt. A parádi strandfürdő vizét szűrik és klórozzák. A derítő eljárás újabb módját alkalmazta a csapadékképzés helyett Zigerli (1936). Ő a szennyvízhez finoman elosztott azbeszt szálakat kever, amelyekhez gyorsan adszorbeálódnak a lebegő alkatrészek. Wieser E. (1937) megállapítása szerint ez a módszer jól bevált . Alkalmazása után a szennyvíz KMn0

4 fogyasztása erősen lecsökken és lényegesen kisebb lesz a rothadóképessége. , Hoather R. C. és Laws C. L. (London, 1949) a recirkuláló rendszerrel dolgozó fürdőkben a vizet szűrés, aeratio és dezinfekció előtt koagulanssal kezelik. Ők is alumínium-szulfátot használnak erre a célra, amelyet szódával, neutralizálnak. A klórozásnál 0,2—0,5% maradék klór elérésére törekszenek. A klórtartalom ellenőrzésére o-tolidint használnak pH 7—8 között. A klórozási eljáráshoz képest az ózonionizációt túl drágának tartják. Chadwick N. E. (Lndon, 1948) a fürdővíz ózonkezelésének előnyeit abban látja, hogy a víz sterilizációja kemikáliák hozzáadása nélkül történik, a víz tökéletesen átszellőződik, tiszta lesz és nincs maró hatása. Nagy hátrányt jelent azonban a berendezés költséges volta, az üzemeltetés nehézkessége. Az ózon hatékony koncentrációját nehéz állandóan fenntartani. Az üzembentartáshoz állandó villanyszolgáltatás szükséges. A levegőbe jutó ózon a fürdőzők egy részénél fejfájást okoz. Thomson A. L. sem az ózonizálást, sem az ultraibolyasugarak alkalmazását nem tartja kielégítőnek a fürdővizek dezinficiálására. Jól kezelhetőnek, olcsónak és hatásosnak tartja azonban a klórgáz alkalmazását. Eltérő véleményeket találunk az irodalomban a katadynezüst-eljárásra vonatkozólag is. Remy E. (1937) 10 év tapasztalatai alapján azt a következtetést vonta le, hogy a katadynezüst-eljárás alkalmazása a víz és fürdővíz csírátlanítására nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és az alkalmazott különböző módszerek még magyarázatra szorulnak. Nagyobb igénybevétel esetén a katadynkészülék teljesítőképessége nem volt kielégítő. A megnagyobbítása akatadvnüzemnek viszont túlságosan költséges volna. Viesohn (1933) nézete szerint viszont az ún. elektrokatadvn eljárás a szakkörök legkomolyabb figyelmére érdemes, mert a vizet úgy csírátlanítja, hogy a legkevesebbet változtat rajta. Az elektromosan igen finoman diszpergált ezüst porcelánon, vagy kvarcon kiterítve (Katadynstand-Gefáss, George G. A., Krause München) ha kis mennyiségben is van jelen, nagy felületet képez és ha elég ideig hat, a csírákat elöli és akár nagy mennyiségű víz dezinficiálására is alkalmas. Nyílt úszómedencék vizét katadyn módszerrel Zürichben is dezinficiálják (Hoffmann S. 1946). Az 1800 m

3 nagyságú medence vizét naponta háromszor hajtják át a szűrökön és az egész vizet he-