Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

8. szám - Csanády Mihály: Oxidációs árkos szennyvíztisztítók működése hazánkban

Csanády M.: Oxidációs árkos, szennyvíztisztítók Hidrológiai Közlöny 1968. 8. sz. 365 A nyugati országokban az egyszerű szakaszos üzemű árok és a folyamatos működésű utóülepítős árok mellett számos változat alakult ki: kettó's árok felváltott működéssel, nagyobb árok két kis, váltott működésű, oldal-árokkal [1, 5, 13], bonyo­lult hármas árok [10] stb. Az utóbbi időben a külön utóülepítős árkok terjednek inkább, bár az egy­szerű, szakaszos működésű árkot is jónak tartják. Keletnémet és csehszlovák üzemeltetési viszonyok esetén a folyamatos, utóülepítős megoldás bizo­nyult jobbnak [14, 15, 16], A téli üzem miatt is ez a változat a kedvezőbb [15], Az oxidációs árokban keletkező eleveniszap minőségére csak Viehl és munkatársai közleményé­ben [9] találunk részletes adatokat. Megállapítják, hogy a fölösiszap mennyisége általában kicsi, de ez a mennyiség az egyes berendezések esetében erősen eltérő. Az iszap a jól működő oxidációs árkokban általában jól lebontott, csekély szervesanyag tar­talmú. Az eleveniszap iilepedőkópessége szerintük sok tényezőtől függ, amelyek közül egyesek még nem eléggé ismertek. így a várható iszapminőség és fölösiszap-mennyiség előre nem határozható meg: Pasveer szerint [13] az iszap jól szárítható, de gondoskodni kell arról, hogy a kiszáradt iszapréteg ne legyen 2,5—3 cm-nél vastagabb. Télen az iszap mineralizációja csökken, szervesanyag tartalma nő, tehát tulajdonságai romlanak [13]. A hazai helyzet Az oxidációs árkos szennyvíztisztítási módszert magyar nyelven Körösmezey László ismertette először 1901-ben [1]. Az első hazai oxidációs árkot 1963 jú­niusában helyezték üzembe a Baranya megyei Old községben. 1964-ben épült oxidációs árok egy török­szentmiklósi üzem ós a feketevölgyi bányaüzem (Felső­nyárád) szennyvizének tisztítására. Ezt követően Keszt­helyen, Pétfürdőn, Egercsehiben, Mucsony-Alberttele­pen, Gicen, Bábolnán, Visontán, Aggteleken, Bonyhá­don, Veesésen, Siklóson ós Szarvason ópiilt, ilyen beren­dezés, és jelenleg is több árok építése van folyamatban. Az első hazai tapasztalatok — a nyugati ta­pasztalatoktól eltérően, de a keletnémet és cseh­szlovák adatokkal [14—16] megegyezően — eléggé vegyesek [6, 7, 18], Sok a rosszul működő berende­zés, de ennek általában nem a szennyvíztisztítási rendszer az oka, hanem építési és gépészeti hibák, szerencsétlen helyi adottságok. Célszerűnek lát­szik ezért a hazai tapasztalatok feldolgozása, a ta­nulságok levonása. Az Országos Közegészségügyi Intézetben 1965—67. években külön témaként foglalkoztunk a kérdéssel, lehetőleg minden működő hazai beren­dezésre kiterjesztve a vizsgálatot. Az alábbiakban először azokat a berendezéseket ismertetjük, ahol laboratóriumi vizsgálat nem történt, majd — a felülvizsgálati módszer rövid ismertetése után — a részletesen vizsgált berendezéseket, általában az építés, ill. az első vizsgálat sorrendjében tárgyaljuk. Az első, az Old községi árok igen kicsi, (hasz­nos tere 9 m 3) elő- és utóülepítő is épült hozzá. A tényleges terhelés a tervezettnél is sokkal kisebb. Az iszaprecirkuláció nincs megoldva, így az eleven­iszap kialakulására nincs is lehetőség. Ezért itt csak „szellőztetés" folyhat, érdemi biológiai tisztítás nem. A keszthelyi árok szerepe érdekes. A szokvá­nyos eleveniszapos rendszerű telep után, ennek má­sodik biológiai tisztító fokozataként kell majd mű­ködnie a nyári idényben. Mivel az új csatornára már a szennyvíztelep építése közben kapcsoltak rá valamennyi szennyvizét, az árok — burkolás nél­kül — előre elkészült, hogv e kis mennyiségű szenny­víz tisztítása biztosítva legyen. Sajnos a laza tala­jon ez a kis mennyiség elszikkadt. Mire az árok burkolása elkészült, akkorra már a szennyvíz mennyisége is megnőtt, a nagy tisztítótelep építése is előrehaladt, így az árok bedolgoztatására nem került sor. A nagy eleveniszapos telep beindítása után, 1967 nyarán, utótisztítóként próbálták be­dolgoztatni, azonban külön utóülepítő és recirku­lációs lehetőség hiányában az eleveniszap kialakí­tása reménytelennek látszik. A jól előtisztított szennyvíz oxidációs árkos továbbtisztítása egyéb­ként sem sok sikert ígér, mivel a tapasztalatok szerint az árok a túlterhelést ugyan jól bírja, tartós alulterhelés esetén azonban nem működik jól [6], Gicen a sajtgyár szennyvizének tisztítására épült oxidációs árkos berendezés [6]. Ez szakaszos üzemű, utóülepítő nélkül. Fölösiszap-elvételt nem terveztek, feltételezve, hogy a tejipari szennyvíz teljesoxidációja esetén fölösiszap gyakorlatilag nincs. Az eleveniszap gyorsan kifejlődött, érdekes pirosasbarna szinű. Sajnos a gépészeti berendezés (motor és hajtómű) gyakori meghibásodása miatt sok volt az üzemszünet. 1967 februárjában — az egyik üzemzavar előtt — 5,2 g/l iszap koncentrá­ciót is értek el. Siklóson és Szarvason épült ugyan oxidációs árok, egyelőre azonban — amíg a terhelés kicsi — levegőztetés nincs, mindkettő csak nyitott oldó­medenceként működik. Az alább ismertetésre kerülő oxidációs árkos l>erendezések — Pét és Gic kivételével — folyama­tos működésűek, külön utóülepítővel és recirku­lációval. Az előtisztítás általában rács. A forgókefe Gicen, Bábolnán és Veesésen dobkefe (Káfigrotor), másutt U-idomacél, vagy egyszerű laposacél pál­cákból készült kis átmérőjű rotor. Vizsgálati módszerek A felülvizsgálatok célja elsősorban a higiénés érté­kelés, az elért tisztítási hatásfok megállapítása volt. A helyszínen látottak ós a vizsgálati eredmények alapján megállapítottak kiegészítésére az üzemeltetőt is általá­ban kikérdeztük a tapasztalatokra vonatkozóan, ós a próbaüzemeltetést irányító kollégáktól is kaptunk érté­kes információkat. A tisztítási hatásfokot minden berendezésnél minden alkalommal helyszíni szemle ós a helyszínen vett (rész­ben ott feldolgozott) minták vizsgálata alapján állapítot­tuk meg, A kémiai vizsgálat keretében az organoleptikus sajátságokon (szín, szag, átlátszóság stb.) kívül mintán­ként általában 11 komponens (oxigénfogyasztás, rotha­dóképessóg, lebegőanyag, pH, ammónia, nitrit, nitrát, szulfid, oldott oxigén, klorid, lúgosság) értékét határoz­tuk meg. Az oxigénfogyasztást savas káliumpermanga­nátos módszerrel mértük. A metilénkékredukciós próbát („rothadóképessóg") 24 ós 48 óra után értékeltük. A bakteriológiai vizsgálatokat az OKI higiénés mikrobiológiai laboratóriuma: dr. Ormay László és dr. Pénzes Margit végezte. A biológiai vizsgálatokat

Next

/
Thumbnails
Contents