Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

7. szám - Dr. Uherkovich Gábor: Adatok a Tisza potamofitoplanktonja ismeretéhez. VI. A népesség maximumok kialakulásának kérdéséhez

316 Hidrológiai Közlöny 1968. 7. sz. Uherkovich G.: A Tisza potamofitoplanktonja VI. zekben, inkább csak a ripális régió lenitikus vizei és a fővíztömeg, az eupotamos között mutatkozik határozott formában. Ennek ellenére is a potamoplankton mennyiségi összetételéről nyert adatok inkább csak a pontosabb orientálódást, semmint az abszolútnak tekinthető adatszolgáltatást biztosítják. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy a határozottan szignifikáns módon jelentkező különbségeket ne hasznosíthassuk a mennyiségi összetétel változásaira vonatkozó értékelésünkben. Az előzőekben említett második követelményt azzal kívánom kielégíteni, hogy a minták vételét a vizsgálandó mederszakaszban a torkolattól legtávolabbi ponton kezdem, majd onnét haladok lefelé és a következő mintát megközelítőleg annyi idő múltán veszem, amennyi idő alatt az előzetesen vizsgált víztömeg oda feltehetőleg leért. A mintavételi időpontok megtervezését az árhullámok levonulásának időadataira alapozzuk. Az árhullámok a különböző vízállásoknál egymástól némileg eltérő levonulási sebességűek, ezért a mintavételkor — a lehetőség határain belül — a mindenkori konkrét vízállásra is figyelemmel kell lenni. A folyóknál a potamoplankton összetételében általában csak egymástól nagyobb távolságban (50—100 km) vett minták egybevetéséből mutatkozik pregnáns eltérés. Az eltérések tendenciája a további mintavételi helyek felé folytatódni szokott, jelezvén, hogy nem véletlen eltérésekről, hanem a potamoplankton-együttesben ténylegesen bekövetkező átrendeződésről, az együttes összetételének megváltozásáról van szó. Az ilyen elvek szerint vett mintákból a plankton-együtteseket mennyiségileg feldolgozva, a kapott értékeket grafikusan is ábrázolni lehet. Az észlelt alganépességet egyrészt az összes algaindividuum/l-értékekben, másrészt ezen belül további bontásban (pl. összes kovamoszat-individuum/l-értékekben, egyes, nagyobb egyedszámban előforduló fajok individuum/l-értékeiben) a folyó hosszában lehet grafikusan ábrázolni (Uherkovich 1966 b). Ennél az ábrázolásnál — amit különben jelen tanulmányomban is alkalmazok — a függőleges tengelyen az algák individuum/l-értékei olvashatók le, míg a vízszintes tengelyen a mintavételi pontok vannak egymástól arányos távolságban feltüntetve. Az így elkészült grafikonok a vizsgált mederszakasz hosszában a potamoplankton-együttesekben bekövetkező fontosabb mennyiségi és minőségi változásokat igen szemléletesen, áttekinthetően mutatják be. Hadd szólhassak itt még röviden arról, hogy miért alkalmazom a mennyiségi értékelésnél az individuum/ térfogategység-értékelcet, illetve, hogy miért nem használom e helyett a sejtszám/térfogategység-értókeket. Mindenekelőtt az hangsúlyozandó ennél a kérdésnél, hogy a sejtszám/térfogategység-értókeket következetesen, minden algacsoport viszonylatában megadni eleve kilátástalan kísérlet lenne. Gondoljunk pl. ilyen vonatkozásban egy Microcystis-sejthalmazra, egy Fragilaria-sejtszalagra avagy egy fonalas zöldmoszatra. Az a megoldás, hogy egyes csoportoknál a megadott értékek valóban a sejtszámra vonatkoznak, míg más csoportoknál valamiféle más egységre (pl. egy bizonyos számú sejtből álló fonalrészre vagy sejtcsoportra, mint egységre), nem következetes ós főleg nem áttekinthető, nem elég szemléletes adatszolgáltatás. De a plankton-együttes megítélése szempontjából nem is az érdekel bennünket elsősorban, hogy az egyes szervezetek hány sejttel vannak képviselve, hanem sokkal inkább az, hogy az együttesben az illető szervezet a maga egyedeivel — ezek lehetnek az illető szervezet organizációja szerint egyes sejtek vagy kolóniák, illetve cönóbiumok — térfogategységenként hányszor fordul elő, azaz, hogy milyen az illető szervezetnek abszolút gyakorisága. A cönológiai gondolkodást ez az adat sokkal jobban kielégíti, mint a sejtszám/térfogategység adata. Véleményem szerint az individuum/térfogategysóg-adatok a plankton-együttes összetételét viszonylag a legszemléletesebben mutatják be. Planktonnépesség-maxiniumok a Tiszában Az alacsony vízhőmérséklet és a kedvezőtlen fényklíma-viszonyok hatására a Tiszában télen a leggyérebb a plankton-népesség. Ilyenkor többnyire néhány ezres ind./l-értékek adódnak. A tavaszi áradások idején, amikor a lebegtetett ásványi anyagok mennyisége megnövekszik, a fényklímaviszonyok alig jobbak, mint télen és így az emelkedő vízhőmérséklet is csak a tízezres-százezres 27ind./l-értékek kialakulását teszi lehetővé. A nyár első fele váltakozó vízállású; az árhullámok levonulásának idején a 20 000—100 000 Zind./l-értékek, a közbülső alacsony vízállású időszakokban a 150 000—500 000 Zind./l-értékek jellemzik a Tisza potamofitoplanktofiját. (További részleteket erre vonatkozólag 1. Uherkovich 1965 a, 1965 b, 1966 b.) Faj- és egyedszámban a Tisza potamofitoplanktonja a nyár második felével kezdődő és az ősz derekáig tartó időszakban a leggazdagabb. Ez a népesség-maximum augusztus második felében a tartósan alacsony vízállás, az ezzel kapcsolatos kisebb lebegtetett anyagmennyiség (jobb fényklímaviszonyok!), valamint a kedvező vízhőmérséklet körülményei között alakul ki és általában október végéig tart. Ezen belül többnyire szeptember végén-október elején észlelhető a maximum csúcsa. Az eddigi adatok túlnyomó többsége azt látszik igazolni, hogy a folyó hosszában a jelentősebb plankton népesség-gyarapodás Szolnok térségében, a 360—310 f-km-rel megjelölhető mederszakaszban kezdődik el és magyarországi csúcsát Szegednél éri el. A potamoplankton-együttesek ezen jelentős nyárvégi népesség-gyarapodása minőségi (taxonómiai) összetétel szempontjából is jellemzően szokott alakulni. így mindenekelőtt szembeötlik, hogy a Chlorococcales-taxonok részesedése az össznépességből — amely a Felső-Tiszán ebben az időszakban jelentéktelen és csak Tokaj és Szolnok között mutat némi emelkedést — Szolnok térségétől kezdve egyre határozottabb lesz, 5—10%-ról egészen 25—30%-ra emelkedik Szegedig. Nemcsak az egyedszáma emelkedik a Chlorococcales-nek, hanem a faji összetétele is változatosabb lesz. (L. a mellékelt taxonómiai táblázatokat is.) A különböző Chlorococcales-taxonok közül azonban egy sem produkál kiugró egyedszámot, mégha az átlagból az Ankistrodesmus, Scenedesmus és Crucigenia fajok némileg ki is emelkednek. A kovamoszatok esetében viszont éppen ennek az ellenkezője következik be. Itt a népességgyarapodás általában csupán néhány, sokszor csak 1-2 taxon kiugró szaporodására vezet-