Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)
7. szám - Dr. Kovács György: A bánhidai hűtőtó mellett épített szigetelő résfal célja
292 Hidrológiai Közlöny 1968. 7. sz. Kovács Gy.: A bánhidai hűtőtó melletti résfal javasoltunk a tóvédelmi pillér munkatér felőli lezárására azon az alsó szakaszon, ahol a rézsűből intenzív vízkilépés várható. Fel kell hívni ugyanis a figyelmet arra a tényre, hogy a homokhoz mérten teljesen vízzárónak tekinthető márga réteg fölött mintegy 5~5,50 m magasan várható a szivárgási görbe és a földtestet határoló rézsűfelület metszéspontjának a kialakulása. Ez alatt a szint alatt lép ki a rézsűn a közelítően 7,5 m 3/perc értékre becsült szivárgó vízhozam. A számítások alapján a 2. ábrán feltüntetett munkatér határolást javasoltuk előirányozni. Az ábrán felrajzolt vízszintvonal a permanens állapotban kialakuló várható szivárgási görbét mutatja. Mivel a javasolt pillérszelvény csak minimális, a közelítő számítások szerint mintegy másfélszeres biztonságot ad, szükségesnek tartottuk szűrőzésre alkalmas anyag (homokos kavics, zúzottkő) tárolását a helyszínen, hogy a rézsűt alkotó homok megfolyása esetén a mozgás gyorsan megállítható, a tó átszakadása elkerülhető legyen. Ugyanebből a célból előírtuk a munka olyan megszervezését, hogy a homok kitermelése a fejtési határral párhuzamosan történjék. Ebben az esetben ugyanis — fokozatosan haladva a tó felé — ha már korábban, a kijelölt művelési határ elérése előtt jelentkezik a homok folyásra való hajlamossága, a fejtés leállítható, és a rézsű a szűrőanyaggal biztosítható a kellő védelmet megadó távolságban. Beszélni kell egy, a munka során szerzett tapasztalatról . Ha a tóval párhuzamos síkokban történő fejtés előírását nem tartották be, hanem a kotró — a jobb teljesítmény elérése érdekében — egy helyen állva mélyen bemart a korábban kialakított rézsűbe, a vízkilépés a rézsűn megszűnt és a kotró által vágott résben koncentrálódott. Az így megnövekedett sebességű víznek természetesen megnőtt az elragadó ereje, megkezdődött a homok kimosódása, és a szabályos rézsűbe öblözetek alakultak ki, omlások keletkeztek. Ezek még a tótól távolabb is veszélyes kiindulópontjai lehettek volna egy átszakadásnak. A folyamat csak a megmozdult rész szűrőzésével volt megállítható, és jelentős erőfeszítést igényelt, hogy újra szabályos rézsű és egyenletes vízkilépés legyen biztosítható. Ezek a munka közben szükségessé vált szűrőzések lehetővé tették, hogy kísérletezzünk a rendelkezésre álló különböző szűrőanyagokkal. Költségkímélés miatt ugyanis célszerű lett volna, ha a szénréteg fedőjéből kitermelt, kemény, darabos márga terhelőrétegként felhasználható lett volna. Ez a mozgást megszüntette ugyan, a vízzel érintkezve azonban elmálott és vízzáró ké0 10 20 30 bO 50 SO 70 Viziiirb márga fekvő t-130 reggé alakult, ami a szivárgást visszaduzzasztotta. Kísérleteztünk az erőműből hozott salak alkalmazásával. A pillanatnyi veszély elhárítására ez is alkalmas. Kis fajsúlya miatt azonban nagyobb vastagságban kell teríteni, és sokszor tartalmaz szétporlott apró szemcséket, amelyek fojtva a víz szabad kilépését — bár lényegesen kisebb mértékben mint a márga — a szivárgási vonal emelkedését okozhatják. Ezért a tapasztalatok alapján nagyobb mennyiségben tároltunk a munkahelyen kőbányából szállított mészkő törmeléket, amely 30^50 cmes rétegben a rézsűre terítve az anyag kimosását megszüntette és a víz kilépését nem gátolta. A munkatér északnyugati sarkán, ahol a fejtési határ a tótól nagyobb távolságban volt, a szén tervezett kitermelése megtörtént. A munkatér középső sávjában, egy felvetett zónában a szénréteg a tó felé haladva elvékonyodott, vastagsága 1 m alá csökkent, úgy hogy itt a fejtést abbahagyták, még a tervezett határ elérése előtt. A felvetett zónát határoló ÉÉNY—DDK irányú vetőtől nyugatra megtalálható a jó minőségű, 8—10 m vastag szénréteg, ami a tó felé haladva a homokréteg alsó síkja közelébe emelkedik. Ezen a szakaszon azonban a homokréteget nem sikerült a tervezett határig kitermelni. A fejtést attól mintegy 30 m-re le kellett állítani, kőterítéssel biztosítva az addig kialakított munkatér rézsűjét. Ezt az állapotot és az ennek hatására kialakult szivárgási görbét a 2. ábrán szintén feltüntettük. A vízszint észlelések és az egyéb megfigyelések részben igazolják az előzetes szakvélemény megállapításait, részben figyelmeztetnek azokra a szempontokra, amelyeket hasonló tervezések során a jövőben figyelembe kell vennünk. Az előrejelzett és a ténylegesen kialakult szivárgási vonal kiindulási szakasza jól egyezik. A mentett oldal felé haladva a mért vízfelszín magasabban fut a számítottnál, ami a hosszabb szivárgási úttal indokolható. A görbe lefutása, a tényleges kilépési pont magassági helyzete valószínűvé teszi, hogy a tervezett szelvény elérése esetén a tényleges és a számított vízfelszín nem mutatna lényeges eltérést. A szivárgási tér határolására alkalmazott számítások tehát megbízhatónak mutatkoznak. Az átszivárgó vízhozam maximális értéke 7m 3/perc volt, tehát — annak ellenére, hogy a munkatérnek a tóval párhuzamos oldala és a vízpart közötti távolság nagyobb volt a tervezettnél — elérte az előzetes szakvéleményben jelzett értéket, Ez azt mutatja, hogy a hozamot néhányszor tíz százalékkal alábecsültük. Ennek oka az, hogy a réteg tényleges szivárgási tényezője nagyobb a feltételezett 1 • 10" 4 m/sec-os értéknél, ami méréssel is 2. ábra. A számított és a kialakult felszín görbe összehasonlítása Puc. 2. CpaeMHue meopemmecKOÜ kqq u npaKmmecKOÜ Kpueoü noeepxHOcmu Abb. 2. Vergleich der berechneten und entstandenen Oberflachenlinie
