Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

6. szám - Dr. Bendefi László: A Balaton vízszintjének változásai a neolitikumtól napjainkig

Hidrológiai Közlöny 1968. 5. sz. 257 HIDROLÓGIA A Balaton vízszintjének változásai a neolitikumtól napjainkig Dr. BENDEFY líSZló* a műszaki tudományok kandidátusa Tanulmányomban gyakorlati példán mutatom be, hogyan hasznosíthatók morfológiai vizsgálatok, régészeti leletek és a lelőhelyekre vonatkozó magasság mérések, történeti kútfők, levéltári adatok, egykorú kéziratos térképek, régi útleírások és feljegyzések, illetőleg mindezek együttessége a hidrológiai kutatásban. A Balaton Közép-Európának legnagyobb kiterjedésű tava. Árkos medencéje ÉK—DNy-i csapású, illetőleg ezekre közel merőleges haránttörések mentén, a pleisztocén időszak végén, sőt részben az ó-holocénben, szakaszos süllyedéssel keletkezett lapos teknő, amelyet ma mintegy 600 km

2 kiterjedésű szabad vízfelület borít. Hossza légvonalban 77 km, szélessége 8—10 km. Vízmélysége ma átlagosan csupán 3—4 m közötti. Legnagyobb mélysége — minden időkben — a Tihanyi félsziget déli csúcsánál levő szorosban volt: jelenleg kb. 11,5 m. A 6—11 méteres mélység azonban alig 100 m hosszban van meg, amiből a szoros tektonikus eredetére következtethetünk. A Balaton általában köves északi partja viszonylag hirtelen mélyül. Majd befelé szelíden lejt a fenék a tó közepéig; azon túl azonban ismét erősen mélyül és a vízmélység helyenként az 5 métert is eléri. A déli partszegélytől 1,5 km távolságban a medence mélyebb része hirtelen véget ér és kemény, agyagos-homokos padkában folytatódik. A tómedence mélyebb részeit tekintélyes vastagságú, laza iszap borítja, a déli partvonal mentén pedig finom, bársonyos, homokos strandot találunk. A Balaton vízszintjének évezredes alakulásában igen nagymértékű ingadozás állapítható meg. A tó egykori tartós vízszintjeinek meghatározásában a neolit korig tudunk visszanyúlni. Ebből az időből valók a környékbeli legrégibb régészeti leletek: ezek 4000—7000 évesek. A Balaton körüli neolit kori telepek és temetők régészeti anyagát a mai középvízállásnál jóval magasabb szinten találták. Ebből arra következtethetünk, hogy a tó az időbeni tartós vízszintje a mainál egy-két méterrel magasabban: 106—107 m tengerszint fölötti magasságban** alakult ki. Ez természetes is, mert a tó északi partvonala hirtelen emelkedő és hegyes. E részről tehát bármilyen magas vízállás kialakulhatott volna. A déli partot — a mai partvonaltól átlag néhány száz méter távolságban — 109—113 m magas, fiatal homokos-agyagos üledékekből felépült természetes sánc (turzás) kíséri. A középkori falvak — kivétel nélkül — ehhez a szinthez igazodnak (1. ábra), Siófok 109 m, Jut 109 m, Siómaros 110 m, Szabadi 109 m, Szemes temploma 113 m, Fonyód 110 mBécsény törökkori magja 109 m, Bottyán (elpusz* Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest ** A tanulmányban előforduló minden magasság az Adria középszintjére vonatkozik. rÜ7FÖ mncsc .KOMARYMOS 1. ábra. A Balaton körüli régi falvak és régészeti lelőhelyek Abb. 1 Mittelalterliche Dörfer um den Balaton. Die Ausbreitung des See fláche entspricht dem Wasserstand von 107,0 m ü. A. M. (Bendefy, 1967) Fig. 1. Villages around Laké Balaton in the Middle Age. The extension of the Laké corresponds to a level at El. 107,0 m above sea level (Bendefy, 1967) tult falu) 111 m,Vörs eredeti települése 108, a középkori áttelepülés után pedig 113 m, végül Fenékpuszta erődítménye 113 m magasságban települt. Ezen a sáncon keresztül a Balatonnak természetes lefolyása sohasem volt. A tó 106—107 méteres vízállása mellett a Balaton mai medencéjéhez annak DNy-i végén csatlakozó, mélyebben fekvő medencerészek és völgyek víz alatt voltak és eltőzegesedtek. Ezt kétségtelenül bizonyítja egy kb. 3500 éves bronzkori lelet. A keszthelyi Balaton Múzeum régészei a tavat tápláló Zala folyó torkolatától É-ra, Fenékpusztán, egy római kori eastrum közelében, 180 cm vastag tőzegréteg alatt bronzkori, cölöpökre épített halászkunyhó maradványaira akadtak. A térszín magassága ezen a helyen 110,2 m, az egykori halászkunyhó padlózata tehát 108,2 méteres szinten volt. Ebből következik, hogy a Balaton vízszintjének a bronzkorban kb. 107 méteres magasságban kellett lennie, hogy a legerősebb 100—120 cm magas hullámzás se zavarja a kunyhó lakóit. (A Balatonon ma a legerősebb hullámzások alkalmával 120—140 cm-es magasságú hullámokat figyeltek meg. Magasabb vízállásnál a hullámok valamivel kisebbek, de a 107 méteres vízállásnál 100—120 cm magas hullámok képződésének lehetőségével számolnunk kell.) A tó vízszintjének további alakulását különösen Tihany félszigete történetének részletekbe menő vizsgálatával derítettük fel. Tihany félszigetének ÉK-i meredek ormán még az őskorban egy földvár épült. Ezt az északi parttal aránylag keskeny földszoros köti össze. A földszorosnak átlagos magassága 108—109 m