Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

4. szám - Selényi Pál: Budapest vízellátási rendszere

S'172 Hidrológiai Közlöny 1968. 2. sz. Budapest vízellátási rendszere SILÍNYI PÁL* Először röviden ismertetem a főváros vízellátásának eszközeit, a víztermelőtelepeket, a vízszállító berendezéseket, a gépházakat, a főnvomóvezetékeket, az elosztóhálózatot ós a tárolómedencéket. Azután a vízellátás rendszerének egy-egv időszerű kérdését és ezeknek a vízellátás fejlesztése keretében tervbevett megoldását érintem. Ez a tanulmány a Fővárosi Vízművek üzemével, tehát csak a közüzemi vízellátással foglalkozik. Csak megemlítem, hogy a főváros területén számos üzem és intézmény rendelkezik saját kezelésben levő vízművel, ezek összes vízszolgáltató kapacitása meghaladja a napi 1 millió m

3-t. Ezeknek a vízellátó berendezéseknek a nagyobb része nyers dunavizet szolgáltat ipari célra, a Dunához közel telepített üzemek számára, de akadnak közöttük jelentős mennyiségben ivóvizet adó vízművek is. A Fővárosi Vízművek is kétféle minőségű vizet szolgáltat, de itt a főtevékenység az ivóvízminőségű víz termelése és eljuttatása a lakosság, az intézmények és az ipari fogyasztók részére. Az elmúlt évben az ivóvíztermelés egészévi mennyisége meghaladta a 231 millió m

3-t, ami 631 000 m

3 napi átlagos termelést jelent. Az ivóvízfogyasztás napi csúcsértéke a 840 000 m

3-t is elérte. A közüzemi ipari víz termelése viszont a 23 millió m

3-es évi összes mennyiséggel az ivóvíztermelésnek kereken csak a tizedrészéig emelkedett. A következőkben a főváros közüzemi ivó- és ipari vízellátásával külön-külön foglalkozom. I. Ivóvízellátás 7. Víztermelés A termelt ivóvíz túnyomórészét a Dunával párhuzamosan telepített partiszűrésű kútrendszerek szolgáltatják. Ezek nagyobb része a város belterületétől északra a Szentendrei-szigeten, Szigetmonostor és Pócsmegyer község határában, továbbá a Duna balpartján Káposztásmegyeren ós Dunakeszi község területén helyezkedik el. A partiszűrésű kút rendszereknél általában a folyó partján levő kútsorok vizét szifonvezeték gyűjti össze és juttatja el a víztermelőtelep gépházának szívóaknájába, ahonnan alacsony nyomású, 6—21 m összemelőmagasságú szivattyúk emelik át a vizet a gravitációs csatornarendszerbe. Ez a víztermelés módja a Szentendrei-sziget nyugati partján létesített Monostor I., II., III., IV. és V., valamint a Pócsmegyer I. és III. telepeknél, továbbá a sziget keleti partján levő Horánv I. és II. kútrendszereknél, és ugyanígy a Duna balpartján a Csőkútgépház és a Mederkútgépház kútsorainál (1. ábra). A Pócsmegyeri II. telep csáposkútjainál és a Monostori törpecsáposkutaknál, a többitől eltérően, szifonrendszer nem épült, mert ezeknél az egyes kutak saját szivattyújukkal termelik ki és emelik át a vizet a gravitációs csatornákba. Az I. és II. Átemelőtelep kútrendszerei viszont annyiban térnek el a többitől, hogy mind a * Fővárosi Vízművek, Budapest. kettő a Váci-Dunaág mindkét partjára telepített kútsorokból áll, amelyeknek a szifonvezetékeit a Dunaág alatt egy-egy bújtató köti össze. Mindkét vízműtelep, mind a balparton, mind a szigeten, egy-egy alacsony nyomású gépházzal rendelkezik. A szigeti gépházak, a balparti gépházak tartalékául szolgálnak. Általában csak a balparti gépházak dolgoznak, és ezek emelik át a gravitációs csatornarendszerbe a szigeti kútsoroknak a Dunaág alatt átvezetett vizét is. A II. Átemelőtelep Duna alatti bújtatója, a két végén levő zárak megfelelő átállításával, a gravitációs csatornahálózatra is átköthető. Ekkor természetesen mind a balparti, mind a szigeti gépházat üzemeltetni kell, hogy az elválasztott két szifonrendszerből a vizet kitermelhessük. A II. Átemelőtelep bújtatójának ezt a kettős szerepét —• hogy mint szifon- és mint gravitációs csatorna is igénybevehető —, a gravitációs csatornarendszer szállítóképességének növelése érdekében a közelmúltban végzett átalakítással tettük lehetővé. A nagyobb szállítókapacitásra a nyári csúcsigénybevételnél van szükség. Az I. Átemelőtelep bújtatója a jövőben szükség esetén hasonlóképpen átalakítható. Bújtatón át áramlik a Palota-sziget kútrendszerének a vize is a Káposztásmegyeri-főtelepre, ahol a Toldalékgópház szivattyúi emelik fel a vizet a nyomógépház szívórendszerébe. Ez a nagykiterjedésű északi kútrendszer 33 aknakútból, 29 csáposkúttá átalakított aknakútból, 5 csáposkútból, 2 törpecsáposkútból és 592 csőkútból áll. Ez a kútrendszer szolgáltatta 1967-ben az egészévi termelés 63,8%-át (1. táblázat). A főváros belterületétől északra települt a két víztisztító gyáregység is. A Káposztásmegyerifőtelep területére épített Kis Felszíni Vízmű kapacitása napi 25 000 m

3, az I. Átemelőtelep mellett létesített Nagy Felszíni Vízműé pedig napi 200 000 m

3. Bár a két gyáregység vízszolgáltatóképessége a napi átlagos víztermelésnek több mint 35%-át jelenti, az elmúlt évben az összes víztermelésnek csak a 8,6%-át szolgáltatták, mert drágább üzemköltségük miatt csak csúcsvízműként működtek. A termelőtelepek másik jelentős csoportját a város belterületén levő partiszűrésű kútrendszerek alkotják. A legrégibb budai vízmű, a Budaújlakitelep kútjai részben a jobbparton, részben a Margit-szigeten helyezkednek el. A szigeti kutak vizét a Dunaág alatt itt is bújtató vezeti át a jobbpartra. A gépház szivattyúi a kútrendszerből a vizet magasnyomással közvetlenül a nyomóhálózatba továbbítják. Alacsony-nyomású emelés és gravitációs csatornarendszer itt nincs közbeiktatva. Hasonlóképpen közvetlenül a nyomócsőhálózatra dolgoznak a margitszigeti törpecsáposkút és a Kossuth Lajos-téri gépház szivattyúi is. Ez az utóbbi, a főváros legrégibb vízművének a maradványa és jelenleg a balparti galériának a Kossuth Lajos-tér és Margit-híd közötti szakaszát aknázza ki.