Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)
1. szám - Dr. Goda László–dr. Lászlóffy Woldemár: A dunai országok negyedik hidrológiai előrejelzési konferenciája
12 Hidrológiai Közlöny 1968. 1. sz. Goda L.—Lászlóffy W.: Előrejelzési konferencia minthogy egy-egy adott esőből keletkező árhullámról van szó —, kedvezőtlenül befolyásolja a pontosságot. A hó olvadásból keletkező árhullámok számításához a napi négy alkalommal (1, 7, 13 és 19 órakor) mért léghőmérsékletek összege és a hólé mmben kifejezett mennyisége között meghatározott kapcsolatot használtak fel. Munkájuk eredményeként a Latorca munkácsi és az Ung ungvári szelvényére 6—6 órás időelőnyű előrejelzéseket adnak ki. Kalinin és Miljukov módszerével, amelyet analógiás számítógépre alkalmaztak, megszerkesztették az árhullám levonulási görbéjét a Latorca Ungvár és Csap közötti szakaszára. Ennek segítségével Latorca csapi szelvényére 2,5 napos előrejelzések készíthetők. Az előrejelzések értékeléséből kitűnik, hogy átlagos hibájuk a megengedhető szóráson belül marad, de a legnagyobb eltérések — különösen a folyók felső szakaszán —, a megengedhető érték többszörösére rúgnak. I. Csehova, a Pozsonyi Hidrometeorológiai Intézet munkatársa, a Nyitrica folyó felső — 144 km 2 vízgyűjtőjű — szakaszára, a csapadékadatok és a lefolyási viszonyok figyelembevételével készített — jól ismert alapon felépített, — előrejelzési segédleteket. (A Duna-medence kisvízfolyásai vízhozamának előrejelzése a csapadék-lefolyás kapcsolat alapján.) A csapadékadatokkal kapcsolatban részletesen vizsgálta a területi átlag különböző módszerekkel való kiszámításának pontosságát, továbbá az állomáshálózat sűrűségének szerepét. A vízgyűjtőterület felszínének nedvességi állapotát H. F. Befa ni módszerével határozta meg az árhullámot kiváltó csapadékhullást megelőző 10, 15 és 30 napos időszak napi csapadékai alapján. Az elektronikus számítógép segítségével végzett számítások eredményeként, 62 árhullám adataiból, a csapadékból keletkező lefolyásra az 0,667/2 + 0,471/«' —0,044? T + 0,120^ —0,706< — —17,4 összefüggést kapta, ahol y a lefolyás mm-ben, lz a csapadék területi átlaga (számtani közé])), I w a vízgyűjtő felszínének nedvességi állapotát jellemző mutató, Befani módszere szerint az árhullámot megelőző 30 nap csapadékából számítva, T a csapadék időtartama (óra), i, az eső közepes hevessége (mm/óra), és t a levegő középhőmérséklete az eső előtti 30 napos időszakban. A gyakorlat részére az egyszerűbb y=f(I z, I t, T) és y=f(I z, I w) összefüggést is meghatározta, és az utóbbit koaxiális rendszerben ábrázolta is a szerző. Hasonló módon, többváltozós kapcsolatot vezetett le az árhullám Qk tetőző hozamára is. A négy, ill. három független változós numerikus megoldás mellett a Q K=f(I, <?„• ?V), 0 K=f{L Q 0, lz) és AQ=f(Iz, Iw, K) összefüggéseket rajzban is megadja. (Q„ az áradást megelőző hozam (m 3/s), T ej; a megszakítás nélküli esőzés tartama (óra), I az eső legnagyobb hevessége, (mm/óra) és K = TjT ej}). Az áradás T t időtartamát T függvényében ábrázolja. Végül meghatározta a vizsgált szelvényre vonatkozóan az egységnyi árhullámképet is. A szerző nem említi az előrejelzés időelőnyét, amely TVnél szükségképpen kisebb, és a vízgyűjtő nagyságát tekintve csak néhány óra lehet. A terület megfelelő műszerezettsége és alkalmas hírközlő hálózat nélkül az egyébként jó eredményt adó összefüggések csak elméleti szempontból érdekesek. A Kelet-berlini Vízgazdálkodási Intézet hidrológusa dr. Becker Alfréd „A teljes víztömeg és a lefolyási görbe komplex előrejelzése csapadékból a Spree folyó vízgyűjtőjének felső részén" c. tanulmányában a sprembergi tározó üzemvitele céljából készített segédletek kidolgozását ismertette. A szerző hármas feladatot oldott meg. Először a Spree felső szakaszának és mellékvizének egy-egy szelvényére vonatkozó koaxiális grafikus segédleteket szerkesztett a csapadék lefolyó hányadának meghatározására. (Változók: az árhullám időpontja — az esztendő w-edik hete —, a talaj vízállapotát jellemző, az árhullámot kiváltó esőzést megelőző 30 nap csapadékaiból számított mutató, az eső időtartama és mennyisége, ill. ott, ahol a felszín áteresztő, a fentieken kívül a talaj vízállás is.) Másodszor levezette a fenti szelvényekre vonatkozó egységnyi árhullámképeket, hogy segítségükkel a tényleges árhullámképekre áttérve, a levonulási idők különbségét figyelembe vevő egyszerű összegezéssel megkapja az összefolyás alatti szakaszon várható eredő-árhullámot. Végül harmadszor: mércekapcsolati ábra alapján, amelynek segédváltozója a mederteltség, meghatározta ennek az eredő-árhullámnak az ellapulását. A jövőben a Spree felső szakaszán tározót építenek. A továbbiakban tehát számításba kell venni a tározón áthaladó árhullám alakváltozását. Ezt a feladatot az árhullámkép-áthelvezés Muskingum módszerével oldja meg a szerző. A tanulmány nem tartalmaz módszertani szempontból újat. Az ismert elemek szellemes kombinációja mégis nagyon figyelemre méltó, mert lényegesen növeli az előrejelzés időelőnyét, és fokozza a pontosságot. Gyakorlati szempontból természetesen itt is felvetődik a kérdés, hogy az észlelési adatoknak az előrejelzés központjába való továbbításához, az előrejelzés elkészítéséhez, az eredménynek a tározó üzemvezetőségéhez való eljuttatásához és az ennek alapján kiadandó intézkedés végrehajtásához egvüttvéve szükséges idő hogyan viszonylik az árvíz lefolyásának idejéhez. Ha nem sikerül ezt a viszonyt — megfelelő műszaki berendezésekkel —, a minimumra csökkenteni, a legtökéletesebb segédlet is csak elméleti értékű marad. Az árvízvisszatartásra épült tározók üzemi cél jait szolgáló hidrológiai előrejelzésekkel foglalkozott dr. Zsuffa István (Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság, Székesfehérvár). Nyilvánvaló, hogy az ilyen, kisebb vízfolyások vízjárásának szabályozására rendelt tározók hatékonysága akkor a legnagyobb, ha szabad térfogatukat az árhullám csúcsának csökkentésére használjuk ki, ami azonban csak gyors és megbízható előrejelzés alapján lehetséges. Olyan előrejelzési segédleteket kell tehát szerkeszteni, amelyekből a gát árapasztójának kezelője a lehullott csapadéknak,
