Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

12. szám - Dr. Kernács Sándor: A vízminőségvédelem közgazdasági vonatkozásai

Dr. Kernács S.: Közgazdasági vonatkozások Hidrológiai Közlöny 1967. 12. sz. 569 Vízkészleteink minőségének jövőbeni védelmét tekintve az ország nemcsak műszaki, hanem gazdasági tekintetben is igen nagy feladatok előtt áll. A korszerű színvonalú műszaki megoldások lehetőségeinek kimunkálása a jól képzett szervezet részéről biztosítottnak látszik. A vízminőségvédelem hagyományos útjainak követése azonban — a vízszennyeződés növekedésével arányos kapacitású víztisztító berendezések létesítése — olyan hatalmas anyagi áldozatokat igényel, amelyekhez szükséges gazdasági feltételek megteremtésének lehetősége kétségesnek látszik. Az egy főre jutó vízhasználat évi mennyisége az évszázad végén előreláthatóan hazánkban is eléri az 1200 m

3-t, hasonlóan az ipari fejlődésnek ma már magasabb fokán álló országokhoz, ezért a jövőt illetően évi 13—14 milliárd m

3 vízigénnyel lehet reálisan számolni. Ez a vízigény ipari és mezőgazdasági termelésünk, valamint a kulturális színvonal növekedését tekintve, arányosnak látszik. Ebből a koncepcióból kiindulva a lakosság vízfogyasztása előreláthatóan megközelíti az évi 2 milliárd m

3-t, az ipar vízigénye a 7—8 milliárd m

3-t, a mezőgazdaságé a 3—4 milliárd m

3-t. A tervezett vízfogyasztás esetén, a technikai és kulturális színvonal növekedése miatt, a lakosságnak mintegy 75—80%-a fogja a közműves vízés csatornahálózat kiépítését lakóhelyén igényelni. Ez a jelenlegi állapothoz képest megközelítően újabb 6 millió lakos ellátását jelenti. Ha az egy főre jutó csatorna és víztisztító berendezések együttes beruházási költségét szerényen számítva 3800 Ft-ra becsüljük, akkor a csatornahálózat és a házi szennyvizeket tisztító berendezések kapacitásának növelése kereken 23 milliárd Ft beruházást igényelne. A tervezett vízfogyasztás esetén az ipar napi vízkibocsátása meghaladja majd a 20 millió m

3-t, ha ennek csak 20%-át tekintjük károsan szennyezett víznek, szemben a jelenlegi technológiák által okozott 30%-os szennyeződéssel, akkor naponként mintegy 3,5—4 millió m

3 ipari szennyvíz tisztításáról kell majd gondoskodni. Ez a jelenlegi tisztító kapacitásnak napi 3 millió m

3-rel való növelését teszi szükségessé. Ha az ipari termelés céljait szolgáló szennyvíztisztító kapacitásnak napi lm

3 teljesítménnyel való növeléséhez szükséges költségeket átlagosan 5 ezer Ft-ra becsüljük, akkor további 15 milliárd Ft beruházási igénnyel kell számolni. A mezőgazdasági termelés iparosodása miatt szükségessé váló szennyvíztisztító berendezések költségeit ebben az időszakban 5 milliárd Ft-ra értékelhetjük. Vízkészleteink minőségvédelmének biztosítása érdekében tehát — számításba véve a vízigények várható növekedését —- az évezred végéig összesen mintegy 43 milliárd Ft beruházásra lenne szükség. Ezek között nem vettük számításba hazánkba már szennyezetten érkező vizek tisztításának költségeit. Az előbbiek szerint számított beruházási igények nagyságrendjét kifejezi az is, hogy a vízgazdálkodás összes állóeszközének bttó. értéke napjainkban 54 milliárd Ft-ra tehető. Emellett a szennyvíztisztítás évi üzemköltségeit 10—11 milliárd Ft-ra lehet becsülni, ha az évenként mintegy 1,6 milliárd m

3-t kitevő háztartási szennyvizek átlagos tisztítási költségét m

3-ként 3 Ft-tal, az 1,1 milliárd m

3-t kitevő ipari szennyvizekét pedig — a m

3-ként 0,50 és 120,0 Ft között változó költségek súlyozott átlagát alapul véve — 6 Ft-tal számítjuk. A hazai vízkészletek korszerű minőségvédelmét folyamatosan biztosító — a társadalom-gazdaság fejlődésének igényeit is kielégítő — berendezések létesítéséhez szükséges, előbb körvonalazott költségek fedezése, beruházásaink eddigi volumenéhez, arányaihoz és növekedésének trendjéhez viszonyít va, mai ismereteink szerint, közgazdaságilag nem látszik realizálhatónak. Ezért a vízkészletek szennyezésével kapcsolatban eddig kialakult általános szemléletet alapvetően meg kell változtatni. A vízkészletek minőségvédelmét valamennyi vízhasználó —az egész társadalom]—feladatává kell tenni, növelve a víz szennyezőknek a vizek minőségvédelméhez fűződő anyagi érdekeltségét. Fokozatosan el kell érni azt, hogy a vízkészletek minőségének védelme érdekében igénybevett anyagi erőforrások és az elért eredmények társadalmi értéke közgazdasági értelemben egyensúlyba kerüljön. A vízkészletek minőségvédelmének a társadalom-gazdaság fejlődésével és teherbíróképességével is mindenkor arányban levő anyagi megalapozása, közgazdasági oldalát tekintve, az alábbi feltételek mielőbbi megteremtését sürgeti: 1. A vizek szennyezését megakadályozó védekezés preventív módszereit a vízminőségvédelem szerves részének, — a szennyvíztisztítást megelőző, azzal egyenlő fontosságú tevékenységnek — kell tekinteni. A tisztító kapacitás növekvő igényének mérséklése érdekében a szennyvízkibocsátás mennyiségének csökkentését általános közérdekű feladattá kell tenni. A jövőben ezért igen széleskörű —- a vizet használó gyártási technológiák egész területét felölelő — kutatómunkát kell indítani, olyan gyártási eljárások kidolgozására és bevezetésére, melyek a felhasznált vizet az eddig alkalmazott módszerekhez képest nem, vagy csak kisebb mértékben szennyezik. 2. A szennyvízbírság kivetésének mértékét olyan szintre kell emelni, hogy a vízszennyező üzemek, vagy közületek az okozott társadalmi kár teljes értékének megtérítésére legyenek kötelezhetők. Ugyanakkor kedvezményes törlesztési idejű és kamatozási feltételű kölcsönben kell részesíteni a vízszennyezés csökkenését szolgáló technológiák és szennyvíztisztító berendezések létesítését. •3. A kutatómunka kiszélesítésével a hagyományos szennyvíztisztítási eljárásokat olyan irányban kell továbbfejleszteni, hogy az 1 m

3 víz tisztításához szükséges beruházási és üzemi kiadások lényegesen csökkenjenek, a vízben levő értékes szennyező anyagok visszanyerésével pedig megteremtsék a tisztítási költségek részbeni fedezetét. A vízminőségvédelem mindenkori társadalomgazdasági feltételeinek reális számbavétele és nagyságrendjének felmérése, a műszaki és gazdasági tervezés munkáját egyaránt elősegíti.