Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

12. szám - Dr. Molnár Béla: A Dél-Alföld pleisztocén feltöltődésénak ritmusai és vízföldtani jelentőségük

550 Hidrológiai Közlöny 1967. 12. sz. Dr. Molnár B.: A Dél-Aljöld pleisztocén feltöltődése hasonlít, így többször 10 km-t tehetett meg, míg erre a területre került. Felfelé több dunai származású folyóvízi homok pedig már nem is jelent meg, csak futóhomok került elő. A 162 m feletti folyóvízi üledék ásványos öszszetétele egyezik a mai tiszavízvidéki lerakódásokéval. 90 m körül két lösz, löszös üledék található, amelyek a felhalmozódási ciklus végén jelzik a folyóvízi feltöltés szünetelését, és egyben a száraz hideg klíma szakasz porhullását. A lösz felett jellegzetes egykori felszínközeli talajvíz által kialakított, vagy pangó vízben lerakódott sötét humuszos réti agyag települ (Fekete 1965). A felhalmozódási ciklust agyag fejezi be. A TV-es felhalmozódási ciklus 80 m-től a felszínig tart. A jó vízáteresztő főleg középszemű homokos összlet 75 m-és vastagságot ér el. Ez futóhomok és tiszavízvidéki folyóvízi homok váltakozása. A felhalmozódási ciklus befejező, finomabb része hiányos. A süllyedés annyira csökkent, hogy a durvább anyag felett mindjárt infúziós lösz vagy löszös, tehát eolikus üledék következik. Sümeghy (1944) és Miháltz (1953) kimutatta, hogy a Tiszántúl a pleisztocén végén a Würm utolsó szakaszában már nem süllyedt annyira mint korábban, így az utolsó száraz, hideg klíma lösze kialakulhatott. A jelenlegi szelvény is ezt igazolja. Krolopp vizsgálata és szóbeli közlése szerint a fúrástól a talpig, csak negyedkori és bemosott idősebb mollusca került elő. A felhalmozódási ciklusok alján, a durvább üledékben, az egyed és a fajszám is nagyobb volt. A finomabb szemcséjű felsőbb részeken mindkettő szegényebb. A szentesi fúrás összehasonlítása egyél) fúrásszelvényekkel A szentesivel azonos módon feldolgoztam a makói, a Debrecen melletti macsi és a Nyíregyházától kissé ÉK-re levő kemecsei magfúrások anyagát is. A makói fúrás rétegsora a feltöltődés ritmusosságát tekintve teljesen egyezik a szentesivel. A szentesi és makói fúrások VI. oszlopának adatai azonos léptékben egymás mellett láthatók (14. ábra ). Urbancsek (1965) Makón a pleisztocén levantei határt geofizikai szelvényezés alapján 550 m-ben állapította meg. E szerint a fúrás Makón az egész pleisztocént harántolta. Ugyanitt egy másik fúrás is készült a strandé, amely mélyebbre hatolt, ennek anyagával kiegészítettük a jelenlegit és annak mélvebbi homokmintáiban a melegebb, nedvesebb klímát, tehát a levanteit jelzi a csökkent földpát tartalom is. Makón 540 m-ig négy felhalmozódási ciklust lehetett megfigyelni (14. ábra), A harmadik felhalmozódási ciklus idején itt is a lehordási terület megváltozott. Ugyanezen felhalmozódási ciklus befejező részében, még a szentesinél is jellegzetesebben, csigával, és pollennel is bizonyíthatóan lösz települt. Tehát mindkét fúrásban vannak eltemetett löszrétegek. A IV. felhalmozódási ciklus a szentesihez hasonlóan Makón is hiányos. A durvább üledékre mindjárt a lösz rakódott le. A különbség a két fúrás rétegsora között a felhalmozódási ciklusok üledékvastagságában van. Szentesen vastagabbak, tehát egy-egy felhalmozódási ciklus alatt lerakódott üledék mélyebbre is került. A pleisztocén alsó határát Urbancsek (1965) Szentesnél 650 m körüli mélységben, tehát a makóinál mélyebben állapította meg. Bendefy (1965, 1966) munkáiból ismeretes, hogy a Tisza vonala az Alföldnek egyik relatíve legjobban süllyedő része. Szentes közelebb van ehhez a vonalhoz, így ez magyarázhatja a felhalmozódási ciklus vastagabb üledékét. A medence peremén négy pleisztocén terasz van, amelyek a jelenlegi felfogás szerint négy eróziós ciklust jeleznek. A makói fúrásban a pleisztocén üledéksoron belül mint láttuk szintén négy felhalmozódási ciklust lehetett kimutatni, Szentesnél pedig az elért mélységig hármat. A 490 m-től 650 m mélységig, tehát az Urbancsek által Szentesen megállapított pleisztocén alsó határáig azonban még 150 m-es üledék van. A 492 m feletti II. és III. nem csonka felhalmozódási ciklusok alatt lerakódott üledék 160, illetve 230 m-es, tehát majdnem azonos vastagságú, mint a 492 m-től a pleisztocén aljáig tartó szakasz, amely képviselheti itt is a negyedik felhalmozódási ciklust. Ézért jelöltük a szentesi fúrásban az elért, alsó felhalmozódási ciklust másodiknak. Ezek szerint az I. felhalmozódási ciklus megfelel az V. számú terasznak, a II. a IV-nek, a 111. az ugyancsak harmadiknak és a IV. a II. számú terasznak. Miháltz I. (1955) egyéb szelvények alapján nem látta ezt a párhuzamosítást megoldhatónak, amelynek az volt az oka, hogy elfogadta Halaváts korbeosztását, így nem jelent meg sehol négy felhalmozódási ciklus a Halaváts féle pleisztocén feküig. A Debrecen melletti macsi magfúrás felső pannóniai sekély beltengeri, partközeli rétegeinek üledékföldtani feldolgozásával sikerült a rétegsorok váltakozásából a parteltolódások kéregmozgások okozta ritmikus váltakozását kimutatni. A transzgressziót okozó süllyedésen vagy a regressziót okozó emelkedésen belül ugyanis vannak ellentétes kéregmozgások, és látszólagosan stagnáló szakaszok is. A transzgresszió vagy regresszió jellegét mindig az határozza meg, hogy milyen irányú mozgás van túlsúlyban. A szentesi, makói és kemecsei szelvény alapján úgy látszik ez a kéregmozgási ritmusosság hasonló módon tovább folytatódik a pleisztocénben is. A felhalmozódási ciklusok, illetve az azokat létrehozó kéregmozgási ritmusok pleisztocénen belüli időbeosztásához azonban még nincsen elegendő adatunk. A legfelső lösz jelenti az egyetlen biztos pontot, amely a Würm utolsó eljegesedését jelzi. A IV. ciklus alatt, a III. ciklus végén lerakódott eltemetett lösz már a Riss egy részét jelentheti. E szerint a 111. ciklus többi része a Riss többi részét, és esetleg a Mindel-Riss interglaciálist képviseli. Ezek szerint a két utolsó felhalmozódási ciklus többé-kevésbé egybeesne az éghajlatváltozással is. Ezt a löszön kívül, a két utolsó felhalmozódási cik-