Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

10. szám - Kaffehr Béla–Czukrász Gábor: Szennyeződések vizsgálatának polarográfiás lehetőségei ivó- és felszíni vizekben

474 Hidrológiai Közlöny 1967. 10. sz. Kaffehr B.—Czukrász C.: Szennyeződések vizsgálata 424—425. o.). E meghatározási módszerek nem tökéletesek. Egyes szerves anyagokat nem is lehet káliumpermanganáttal oxidálni,' másrészt e reagens az analízis során maga is bomlást szenved. Különböző eredményeket kapunk a vizsgált minta előkészítésétől — szűrés, ülepítés, felkavarás — függő mértékben. Nem alakult ki továbbá az e területen kívánatos egységes álláspont a vízvizsgálatokkal hivatalból foglalkozó, különféle célkitűzésű intézmények között sem. Kulszkij [9] megállapítása szerint permanganátos kezeléssel a vízben levő szervesanyagoknak csupán mintegy 50%-át lehet meghatározni. Fentiek ellenére összehasonlítási alapul — azonos kísérleti körülmények között — sorozatvizsgálatoknál e módszerek általánosan használhatók. Az említett szabvány ([8] 86—87. old.) ugyancsak tartalmazza a Mohr—Winkler-féle argentometriás kloridion-meghatározást is. Az általános ivóvíz- s a vele analóg felszíni víz minősítések terén ([8] 121—125. old.) a szabvány nem a vízadó réteg ásványaiból, vagy nagymennyiségű növényi anyag mineralizációjából eredő kloridtartalomra van tekintettel, hanem az emberi és állati vizelet közismerten nagy konyhasótartalmából származó kloridra. Ennek következtében ugyanis a háztartási, vagy mezőgazdasági szennyvizek kloridtartalma viszonylag állandó. Ha a felszíni, vagy felszínhez közeli rétegekben elhelyezkedő vizek kloridtartalma bizonyos idő folyamán ingadozik, ennek oka igen valószínűen háztartási, vagy mezőgazdasági szennyvizekkel történt szennyezés [10]. így a kloridion-tartalom ingadozása mintegy közvetett mutatója e szennyezésnek. A vizekben található természetes szerves anyagok széles skálája — részint molekulárisán, részint kolloidálisan oldva — minőségileg nem választható el élesen a szennyeződés révén belekerült, ugyancsak kolloidokból, illetve nagymolekulájú szerves vegyületekből álló rendszertől. Ezek nagy része a fázishatárokon a felületi feszültség változását idézi elő. Származásukat tekintve lehetnek természetes, vagy mesterséges felületaktív anyagok. A természetes felületaktív anyagok elsősorban különböző vízoldható poliszacharidok, proteinek, nukleinsavak közül kerülnek ki [11]. Ezen anyagokat a talajok humuszkomplexusának nemspecifikus része is tartalmazza [12]. Esőzések folytán nagymennyiségben mosódhatnak bele a felszíni vizekbe, vagy akár a felszínhez közeli víztükrű kutakba is. A mesterséges felületaktív anyagok nagyrészt — az iparban és háztartásban egyaránt kiterjedten használt — szappanok és szintetikus mosószerek hatóanyagai. Utóbbiak a szakirodalomban gyakorta ,,tenzid"-ként, vagy ,,detergens"-ként szerepelnek. A „tenzid" név határozott utalás a felületi feszültségre gyakorolt hatásukra. Mindezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy szoros kapcsolat áll fenn a vizek szervesanyagtartalma — azaz a meghatározásukra szolgáló tapasztalati mutatók és közvetetten a kloridiontartalom — és a vizeket, mint felületaktív rendszert adszorpciós polarográfia segítségével meghatározó relatív index között. A vizsgálatok körülményei és leírása Vizsgálatainkat 133 különféle ásott kútból eredő vízmintán, városi strandfürdő vizéből vett mintákon, egy halgazdaság táprendszeréből és három halastavából vett mintáin, végül négy felszíni víz: a Sorok-Perint, Gyöngyös, Répce patakok és a Rába folyó meghatározott, folyásirányban elhelyezkedő szelvényeiben vett mintákon végeztük. Az említett összes vízminta szabvány szerint végzett sorozatvizsgálatának eredményei rendelkezésünkre álltak. A szabvány szerint minősített ivóvízmintákat •— nagyrészt ragaszkodva az MSZ 448/31. lap — 55 alapelveihez — három kategóriába soroltuk. Az 1. táblázat mutatja az összefüggést, melyet egyrészről a sorozatvizsgálatok során nyert oxigénfogyasztási- és kloridiontartalom-értékek, továbbá a vizsgálatok értékeléséből eredő komplex hivatalos értékelés; másrészről a minták relatív oxigénmaximum-elnyomása között kaptunk. 1. táblázat Minősíteti ivóvízminták százalékos eloszlása relatív oxigén-maximum-elnyomásuk alapján A vízminta Relatív oxigénmaximum elnyomása (Standard: 1) 0— 0,25 0,25— 0,50 0,50— 0,75 0,75— 1 0

2-fogyasztása [mg/l] 0,00—2,00 2,00—3,50 >3,50 15 59 63 16 26 6 11 5 19 58 10 12 Kloridion-tartalma [mg/l] 0—80 80—200 >200 21 55 100 18 20 15 5 48 20 Komplex hivatalos minősítése: „Elfogadható" . . . „Tűrhető" „Nem fogadható el" 31 71 14 14 17 12 24 8 74 31 4 Láthatóan az esetek többségében a növekvő szennyezettséggel növekvő maximumelnyomás jár együtt. Vizsgáltuk továbbá a Szombathely városi strandfürdő vizét is, tekintetbe véve annak terhelését (1000 fő/nap mértékben) és a vízcserék hatását. Míg az oxigénfogyasztás értékei nagyjából azonos szinten mozognak, a maximumelnyomás relatív értékei érzékenyen követik és jelzik a terhelés mértékét. Eredményeinket az 1. ábra mutatja. A felszíni vizek vizsgálatánál a Kubel— Thiemann-féle savas oxigénfogyasztást, továbbá a Gyöngyös és Répce esetében a kloridiontartalmat is hasonlítottuk össze ugyanazon minták oxigénmaximum-elnyomásával. Módunkban állt területünkön olyan vízrendszert találni, ahol éppen a szervesanyagtartalom terén éles különbségek vannak: az Alsó-somogy megyei Halgazdasági Tröszt mórichelyi üzemegy-