Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: Vízveszteség és mederérdesség vizsgálatok a K. IV-1. öntözőcsatornán

18 Hidrológiai Közlöny 1967. 1. sz. Szigyártó Z.: Vízveszteség és mederérdesség 1. A kísérleti mérések idején alacsony hőmérséklet mellett, rendkívül csapadékos időjárás volt, s így a párolgásból adódó vízveszteség minimálisnak tekinthető. 2. A vizsgált szakaszból kiágazó vízkivételek — mint már említettük — gondosan le voltak zárva. 3. A 2. kísérlet alkalmával előálló maximális teltséghez tartozó vízfelszín a korona tetejét egyes szakaszokon már 35—40 cm-re megközelítette. így indokoltnak látszik a 4. ábrán látható három mérési pontot kiegyenlítő egyenest némileg meghosszabbítva feltételezni, hogy a tartott szintek átlagos magassága a92,10mA.f. érték környezetében, azaz a vizsgált szakasz mértékadó vízveszteség értéke kereken 170 l/s, azaz 47 l/s- km lesz. A vízszolgáltató rendszer szóbanforgó csatornája azonban az üzem során nem csak az általunk vizsgált szakaszon kerül víz alá, hanem teljes hossza mentén tartani kell benne a vízszínt. így vízveszteségek az általunk nem vizsgált, alsó szakaszon is jelentkeznek; mégpedig — tekintettel arra, hogy ezen a szakaszon éppen 1965. tavaszán fejezték be a töltésfejelési munkákat, s így az még bizonyos ülepedés, tömörödés előtt áll — azok ott (legalább is egy ideig) valószínűleg még nagyobbak is lesznek, mint a vizsgált szakaszon fellépő veszteségek. Ezért célszerűnek látszik a K.IV-1. csatorna teljes szakaszának vízveszteségét 50 l/s km-es fajlagos értékkel számolva, s némiképpen felfelé kerekítve 370 l/s-os értékben meghatározni. Ez bizony tetemes érték, s tekintettel a töltések kötött anyag talajára csupán arra vezethető vissza (amit különben személyesen is tapasztaltunk), hogy a csatorna készítésénél, illetve felújításánál nem tartották be megfelelő gondossággal a földmunkakészítés szabályait. A mederérdességgel kapcsolatos mérések értékelése A mederviszonyok általános jellemzése A csatorna építési körülményeiről, az időközben végzett fenntartási munkákról már a tanulmány elején, a kísérleti körülmények jellemzésénél megemlékeztünk. így itt csak a vizsgált szakasz néhány további, s elsősorban csak a mederérdességvizsgálatok szempontjából lényeges jellemzésére kell kitérnünk. Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy a vizsgált szakasz után a csatorna fenékvonalában található ellenesés következményeként a csatornában kialakuló vízfelszín még permanens állapot esetében sem lehet párhuzamos a fenékkel. Az ellenesés következtében a csatornában mindenkor duzzasztási görbék alakulnak ki. így a vízfelszín esése az általunk vizsgált esetekben a mederérdesség függvényében 1—4 cm/km-re csökkent, s ugyanakkor a hidraulikus sugár 0,8—1,0 m, a nedvesített terület pedig 5,8—8,4 m

2, vagyis a vízhozamokhoz viszonyítva elég magas értékek körül ingadozott. A fenntartási-, pontosabban a gaztalanítási munkákkal kapcsolatban szükségesnek látszik megjegyezni azt, hogy a csatornából a növényzetet (a helyi szokásoknak megfelelően) legfeljebb évente egyszer, ősszel, illetve tavasszal távolították el. Volt azonban olyan év is, amikor még ez az egyszeri gaztalanítás is elmaradt. Akár elvégezték azonban azt az évente egyszeri kaszálást, akár nem, ez a munka — jellegéből adódólag — egyáltalán nem jelentette a csatorna vízszállítóképességét csökkentő növényzet irtását. A vegetációs időn kívül elvégzett kaszálás ugyanis a legkisebb mértékben sem befolyásolta a tövekből tavasszal kisarjadzó nád és egyéb vízinövény növekedését, fejlődését és szaporodását. Következésképpen azokon a szakaszokon, ahol az ilyen növényzet egyszer felütötte a fejét, az nyugodtan szaporodva tovább terjedhetett, s ennek eredményeként egyes helyeken a két parttól befelé terjedő növényzet kísérleteinek idejére már csaknem össze is ért, benőve majdnem a teljes szelvényterületet (7, 10. ábra). Ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetésére a K.IV. fürt-főcsatornán szerzett tapasztalataink alapján éppen 1965-ben, az itt ismertetett kísérletek előtt mintegy egy hónappal tettük meg az első kezdeményező lépéseket. A K.IV. főcsatornán végzett megfigyelések ugyanis azt mutatták, hogy — elsősorban a szempontunkból legkárosabb növény — a nád rendkívül érzékeny arra, ha vegetációs ideje folyamán többször lekaszálják; s különösen hatásos ez a művelet akkor, ha a vízből kinőtt nádat következetesen mintegy 10—20 cm-el a víz felszíne alá vágják. Ezért azután, hogy megelőzően, 1964. őszén az öntözési idényben felnőtt növényzetet a vizsgált szakaszon a töltésről és a mederből mindenhol eltávolították, 1965. májusának elején az 1., 2., 3. kísérleti szakasz teljes hosszán, továbbá a 4. kísérleti szakasz elején, a balparton (1. és 2. ábra) a frissen sarjadt növényzetet a leírt módon lekaszáltuk, illetve a mederben a víz felszíne alá vágtuk. A várt hatás valóban meg is mutatkozott. A lekaszált szakaszokon a június elejére, vagyis kísérleteink időpontjáig újrasarjadt nád lényegesen gyengébb volt, mint ott ahol a növényzetet érintetlenül hagytuk. Különösen gyenge volt a mederben újra kihajtó nád ott, ahol a víz felszíne alá vágás következményeként a növény a vízparthoz viszonyítva lényegesen kevesebb levegőhöz és fényhez jutott (7., 10. és 12. ábra). Más oldalról viszont — éppen a meder benőttségi viszonyainak megítélésével kapcsolatban — az említett májusi gaztalanítás eredményeként előállt az a helyzet, hogy a vízzel telt csatornáról a bejárás vagy a fényképek alapján nyerhető benyomás a tényleges helyzetnél lényegesen kedvezőbbé vált. Azokon a helyeken ugyanis, ahol a víz alól csak szórványosan bukkant elő néhány nádszál, a felszín alatt mintegy 10—20 cm-el már a víz alá vágott sűrű nád elhalt szárai és levelei akadályozták a víz szabad levonulását (7., 10. és 12. ábra).