Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

4. szám - A Magyar Hidrológiai Társaság 50 éves jubiliumi ülésének előadásai - Ihrig Dénes: A vízrendezési munkák fejlődése

162 Hidrológiai Közlöny 1967. 4. sz. Ihrig D.: A vízrendezési munkák o> cn O) •V OJ oo Lo 0> C3J lok) CJ> cn -j • Ol O '— e-i C^ Uo co ifíjiocotototDCococo > O, d> CJ-j O, Crj 05 • '• > CT> a kiépített csatornák hossza a szivattyútelepek száma a szivattyútelepek teljesítménye . . 18 000 km-ről 29 300 km-re 152-ről 272-re 200 m

3/s-ról 503 m

3/s-ra /. ábra. Magyarország belvízi elöntéseinek nagysága 1940-től napjainkig Puc. 4. BeAUtUHa 3amonAeHimx enympeHHUMU eodaMU meppumopuü Bempuu om 1940 a. do itimux dneü Abb. I. Ausdehnung der Polderwasserüberschwemmungen in Ungarn von 1940 bis heute levő első belvízi szivattyútelep Sajtók mellett (Szolnok felett) 1,3 m

3/s vízátemelőképességgel. Ettől kezdve rohamos fejlődés következett mind a csatornák hosszában, mind a zsilipek szerkezetében és építési technológiájában, a szivattyútelepek számában és teljesítményében, valamint a mentesített teriilet növekedésében. Az első világháború után, a mai Magyarország területén, 12,4 ezer km belvízlevezető csatorna, 137 m

3/s összteljesítményű 78 szivattyútelep és 256 töltésekbe elhelyezett különféle zsilip volt a belvízrendezés eredménye, melyek 2 millió ha terület belvizeinek levezetését szolgálták. A belvízrendezésnek, mint a természet által az országra kénvszerített vízrendezési programnak, végrehajtása azonban a világháború puszításai után sem állhatott meg. A belvízrendezés tovább fejlődött. Az akkori vízitársulatok nagy lépésekben folytatták csatornarendszerük, szivattyútelepeik és műtárgyaik építését úgy, hogy az 1940—42. évi katasztrofális belvíz idején már 18 ezer km belvízlevezető csatorna, 200 m,

3js teljesítményképességű 152 •szivattyútelep és 699 különféle zsilip és szivornya szolgálta a belvizek levezetését. Mégis a három éven keresztül tartó rendkívüli belvizek idején évenként átlagosan 800 ezer ha terület került hoszszabb-rövidebb ideig víz alá mutatván, hogy belvízvédelmi rendszerünk teljesítőképessége, akkori kiépítettségében, nem volt kielégítő (4. ábra). A belvízlevezető művek 1940—42 évek utáni fejlesztését mutatja, hogy 1942-től 1966-ig, tehát 24 év alatt növekedett. De a jelentős fejlesztés ellenére is a főművek ma is csak 20—23 nap alatt teszik lehetővé a közepes belvizek levezetését, ami 20—21 l/s fajlagos lefolyásnak felel meg. Az ármentesítéssel együtt kiépített belvízmentesítés eddig legnagyobbnak tartott 1940—42. évi belvize után nagyobb elöntések az országban 1965 és 1966-ban voltak. Előbbi esetben 210 ezer, utóbbi esetben 300 ezer ha keriilt ideig-óráig víz alá, amikor a csökkent területelöntést és az elöntés idejének rövidülését a kedvező hidrológiai viszonyokon túl a védelmi művek — csatornák, szivattyútelepek — kapacitásának növekedése indokolja (5. ábra). A belvízrendezéssel felületi vizeitől megszabadított területek belterjes mezőgazdasági művelése — tehát a trágyázás, szántás, a vetés idejének optimális kihasználása és a növények részére a hasznos vizek visszatartása — a talaj kedvezőbb vízállapotát kívánja meg, ami a vízrendezésnek talajjavító lecsapolásával érhető el. A talajjavító lecsapolástalagcsövekkel, költséges volta miatt, Magyarországon igen gyéren alkalmazták. A lecsapolásokat legnagyobbrészt nyílt árkos rendszerekkel végezték . Az ily módon lecsapolásra váró területek mintegy 200 000 ha-t tesznek ki. 1. V vízrendezési munkák további fejlődésének iránya Áttekintve a magyarországi vízrendezési munkák módszereit és fejlődését, meg kell állapítani, hogy a vízrendezés — főképpen azon a területén, mely közvetlen kapcsolatban van a mező- és erdőgazdasággal — ma már túljutott az egymástól független, klasszikus műszaki módszerek alkalmazásán. A további fejlődés irányát a feladatok egyedi megoldása helyett a komplex vízgazdálkodási szemléletbe való beállításuk adja. A különféle vízrendezési módszerek alkalmazásakor a módszereknek műszaki alapokon nyugvó hidrológiai és vízépítési fejlesztése mellett — a vizekkel való gazdálkodás szempontja lép előtérbe. Ez pedig nemcsak a vizek hatékony levezetését, hanem a levezetés mellett a kárnélküli maximális vízvisszatartást is jelenti. Ennek érdekében a műszaki — tehát vízgazdálkodási — módszerek mellett élesen előtérbe jönnek a biológiai — tehát mező- és erdőgazdasági - módszerek is. A vízrendezés alatt tehát újabb fogalmazásában mindazokat a feladatokat értjük, melyek a csapadéknak a lehullás helyén való hasznosítása és kárnélküli visszatartása mellett csupán a felesleges, káros vizek maradéktalan levezetését oldják meg. Ilyen szemlélet mellett műszaki szempontból nem a víz származása (belvíz vagy külvíz, álló- vagy folyóvíz), hanem a vízgyűjtő terület vízvisszatartási, beszivárgás! és lefolyási viszonyai és így tágabb értelemben a terület domborzati és talaj vi-