Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

3. szám - Szilvássy Zoltán–dr. Vágás István: Helyszíni tapasztalatok, elméleti megállapítások az 1965. évi szigetközi árvízvédekezésről

Szilvássy Z.—Vágás I.: 1965. évi árvízvédekezés Hidrológiai Közlöny 1967. 3. sz. 127 dence cpítése azonban járatos buzgárok esetében nem a legalkalmasabb védekezési mód. A Baja környéki Margitta-szigeten feltört buzgárok pl. járatos buzgárok voltak, és ezekkel volt a védekezésnek a legtöbb gondja. Itt is bebizonyosodott, hogy az adott esetben az ellennyomó medence, mint mentettoldali beavatkozás, nem eléggé hatékony. A járatokban ugyanis csak kis nvomásveszteség lép fel, ezért a hordalékmentességet biztosító kis kilépési sebesség eléréséhez a külső vízszínnel csaknem megegyező magasságú ellennyomó medencére volt szükség. Ennek következtében az ellennyomó medencének — a töltés méreteihez képest viszonylag keskeny fala alatt igen meredek hidraulikus gradiens alakult ki, ami a fal mellett másodlagos, mellékbuzgárok feltörését eredményezte. A végleges megoldást csak az jelentette, amikor a járatot szádfalazással sikerült elzárni. A járatos buzgárok egyik legjellegzetesebb példája a Margitta-szigeti védvonal 23+710 km szelvényében kialakult ,,uszoda" néven ismert buzgár, melynek feltárásakor kitűnt, hogy a víz több ágra szakadt járatrendszeren át közlekedett és a járatok teljes, közvetlen összeköttetést létesítettek az elárasztott hullámtér és a mentett oldal között. A Baja környéki árvízvédekező mérnökök elbeszélése szerint az ilyen nagy buzgárok járatrendszere utólag mindig feltárható volt. A külvizet szállító ún. melegbuzgárok ellen — a járatos buzgárokkal ellentétben — kifejlődés stádiumában járatelzárással nem védekezhetünk, mivel még nincsen olyan járat, amelyet el lehetne zárni. Itt a szivárgási útvonal meghosszabbítása is eredményes lehet. A talajeróziót és ennek nyomán a járatképződést kétségtelenül az ellennyomó medence eredményesen megakadályozza. Az ilyen buzgárok feltörési sebessége már viszonylag kis magasságú ellennyomó medencével lecsökkenthető annyira, hogy a víz talajanyagot ne sodorjon a felszínre. Kisebb buzgárokat még saját, a terepadottságok miatt elfolyni nem tudó vizük is el állíthat, vagy lecsendesíthet. Átlagos buzgárok esetében sincs általában 50—60 cm-nél nagyobb ellennyomásra szükség ahhoz, hogy a buzgár kráteréből talajanyag már ne mosódjék ki. Az ellennyomó medencék túlzott magasítása ellen ugyanaz a körülmény szól, amit a járatos buzgárok elleni védekezéssel kapcsolatosan már megemlítettünk: a túlzott magasítás az ellennyomó medencét határoló homokzsáksor mellett mellékbuzgár-képződést indíthat el, ami ellen csak körülményesen lehet védekezni. Ilyen tapasztalatokat szereztünk a Nagybajcsnál feltört meleg buzgár elleni védekezés során, ahol ellennyomó medencék sorozatának kiépítése vált szükségessé, amelyekben a vízszintek megfelelő lépcsőzéséről kellett gondoskodni (5. kép). Mindezekből következik, hogy az ellennyomó medencék magasítását azonnal célszerű befejezni, mihelyt a buzgár vizének zavarossága megszűnik. A talajvízből táplálkozó ún. hideg buzgárok megjelenése — a korábbiak szerint — annak a jele, hogy az altalajban a talajvíz nyomás alá került és a fedőréteget a legkisebb ellenállást tanúsító pontokban áttörve, a terep fölé emelkedik. Az ellenük 5. kép. Ellennyomó medencék sorozata, fő- és mellékbuzgárok Nagybajcs község mellett (pomo 5. Pnd npomueodaeAueaioii)UX óacceünoe u zjiaenbie u noóounbie epmfioHbi eo3Ae c. Hadböam III. 5. iSeries of suhlevee basins, main and secondary boils in the vicinity of Nagybajcs való védekezés szükségességét és intenzitását az határozza meg, liogy a buzgár miiven távolságra tör fel a töltéstől. A Szigetközben a töltéstől nagy, 1—2 km távolságban is törtek fel hideg buzgárok, de ezek nyilvánvalóan beavatkozást nem tettek szükségessé. A töltések közelében feltörő buzgárok veszélyessége abban rejlik, hogy hatásukra a környező talajtérben a talajvíz és a fedőréteg által, a külvízzel szemben kifejtett ellennyomás lecsökken, és így a külvíz nyomása fokozottabban érvényesülhet. Ennek következtében az eredetileg talaj vízbuzgárként feltörő buzgár melegbuzgárrá alakulhat át, ami járatos buzgárrá is elfajulhat. A töltés közelében feltörő talaj vízbuzgárok ellen egyedül ellennyomás létesítésével védekezhetünk hatékonyan. Az ellennyomással a talajeróziót és járatok kifejlődését kell megakadályozni. Talajvízből táplálkozó buzgárok esetében sem a „járatelzárásnak", sem pedig a „szivárgási útmeghosszabbításának" sem volna értelme, illetve lehetősége. A talaj vízbuzgárok ellennyomó medencéjének túlzott magasításával kapcsolatos veszély rendszerint alárendelt, mert ezek a buzgárok olyan típusúak, amelyeknél a nyomásveszteségek miatt a viszonylag kisebb ellennyomás is a buzgár teljes lecsendcsítésére vezet. A töltések közelében feltörő buzgárok elleni fokozott védelem érdekében a Szigetközben, az 1954. évi árvíz tapasztalatai alapján, állandó ellennyomó medencerendszert (kazettasort) alakítottak ki úgy, hogy az árvízvédelmi töltéstől 40—50 m távolságban épített párhuzamos gátacskákkal megakadályozták a töltés közelében felfakadó vizek elfolyását. Ez a medencerendszer a buzgárfeltörések ellensúlyozásában igen jó szolgálatokat tett, és a mégis feltört buzgárok lefékezéséhez nagy mértékben hozzájárult. A 6. képről láthatóan azonban bebizonyosodott, hogy az 1965. évihez hasonló nagy árvizeknél több helyen — megfigyeléseink szerint holtágak, átvágott kanyarulatok kiés betorkolási pontjain — még ez a medencerendszer sem bizonyul tökéletesen kielégítőnek, és