Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

2. szám - Dr. Miháltz István: A Tisza-völgy déli részének vízföldtana

Miháltz I.: A Tisza-völgy déli részének vízföldtana Hidrológiai Közlöny 1966. 2. sz. 75 mok és iszap közötti. A Tisza felé a futóhomok elmarad, a Tiszával párhuzamosan széles sávban infúziós lösz van a felszínen (1. ábra). A folyó közelében a mélyfekvésű részeken a lösz gyakran szikesedett, sokszor árvízi kiöntésekből származó réti agyag és iszapos agyag fedi. A szorosabb értelemben vett alluvium területén változatos kifejlődésű folyóvízi üledékek vannak, a durvább szemcséjű anyag ritka és csak kis kiterjedésű. A balparton a folyószabályozás előtt nagyobb terület tartozott az alluviumhoz. Az egykori medreket szelvényeink többször harántolták (7. ábra). A pleisztocén felszín infúziós lösz, ennek maradványai az alluviumon is megtalálhatók (pl. a szőregi templomdomb), jelezvén, hogy a Tisza az egységes pleisztocén felszínt csak később, a holocén kezdetén erodálta és töltötte fel. A völgy baloldalán előfordul, hogy a pleisztocén üledékeket nem tarolta le a folyó, csak vékony, lepelszerű ártéri üledékekkel fedte. Itt a lösz alatti rétegek durvábbak. A Szegednél tervezett vízlépcső előzetes nagyarányú földtani vizsgálatai során 434 fúrás készült (ebből 90 db 30 m-es) 6551,5 m együttes hosszúságban. A szelvények hossza pedig 189 km. Megvizsgálandó volt, hogy a Hátságnak a Tisza-völgyétől 10—20 km távolságban, több mint 10 m-rel magasabb laza, felszíni rétegeiből a Tisza-völgy felé milyen mélységben és milyen rétegek mentén történhet intenzív talajvíz áramlás. Ugyanis, ha ilyen áramlás lehetséges, akkor ez éppen olyan jelentős hatású a mélyterületek talajvíz áramlására, mint a Tisza vízjárása. A földtani leírásban az üledékes kőzetek elnevezése eltér a hivatalosan használatostól. A dolgozatban használt nevezéktan a következő : Üledék Uralkodó Szivárgási szemcseátmérő tényező (k) mm 0 cm/sec Durvaszemű homok 0,5— 2,0 Nagyközépszemű homok . . . 0,2— 0,5 io3 Kisközépszemű homok .... 0,2— 0,3 104 Nagyaprószemű homok . . . 0,1— 0,3 10~ 4 Aprószemű homok 0,1— 0,2 10~

4 Finomhomok 0,05-0,1 10" 6 Igenfinom homok 0,02-0,05 io-» Száraztérszíni ós infúziós lösz 0,02-0,05 ío6 Finomhomokos iszap 0,005 —0,1 io-' Igenfinom homokosiszap 0,005 —0,05 ÍO"

7 Finomiszap 0,002 —0,05 k< 10~

8 Agyagos iszap 0,002 —0,05 k< 10"

8 20 % felett a 0,002 mm 0-nél finomabb resz Iszapos agyag 0,0 -0,02 fc<108 30% felett a 0,002 mm 0-nél finomabb resz Agyag fc<10~

s 40% felett a 0,002 mm 0-nél finomabb rész. A vízzáró és vízvezető képződmények térbeli helyzete a Tisza jobb partján A Duna—Tisza közi Hátság a pleisztocénben környezetéhez képest kevésbé süllyedt, ezzel a lassú süllyedéssel az eolikus feltöltés lépést tartott. A mai felszín arculatának a kialakításában döntő szerepe az uralkodószélnek volt, ez az egymással nagyjából párhuzamos ÉNy—DK-i irányú mélyedések sorozatát hozta létre. A szelvények (2. és 3. ábra) merőlegesek az említett mélyedésekre. Az egész területre jellemző képződmény a pleisztocén felső szintjét alkotó Würm

3 löszréteg. E fölött ÉNy felé haladólag mind vastagabb a futóhomok, amely a 2. ábrán a szelvény Ny-i nagyobbik felében 12—15 m vastagságot is elér. A löszréteg 3—4 m vastag és változó összetételű, annyi azonban általános, hogy DNy felé lazábbá és homokosabbá válik, ÉK felé tömöttebb, iszaposabb. Az egész löszszint alsó része pedig általában iszaposabb, mint a felső része. A löszréteg alatt finomhomokos iszap, majd agyagos iszap következik. Az agyagos iszap azonban Szatymaztól Kiskundorozsma felé haladva kiékelődik és a lösz alatti finomhomokos iszap az egész területen végighúzódó iszapos finomhomok, finomhomok, majd laza homokrétegekre közvetlenül települ úgy, hogy a nagyobb mélységben levő vastag, nagy vízáteresztő képességű homokrétegek itt vízzáró réteg közbeiktatódása nélkül érintkeznek a felszíni löszréteggel. A lösz alatti agyagos iszap helyenként nem teljesen vízzáró, finomhomok és homokos iszap közbetelepülések vannak benne, ( a k tényezője legfeljebb 10 _

7 cm/sec). Ez az agyagos iszapréteg ÉK felé, tehát a Fehértó irányába, más szelvény szerint (4. és 3. ábra), pedig ÉK-re is és DNy-ra is lejt, kivastagszik és átmegy agyagba. Vastagsága a Fehértó alatt, Baktó és Algyő környékén eléri a 4—5 m-t. Ez az iszap, helyenként agyagréteg, nemcsak Szeged környékén, hanem a Duna—Tisza köze K-i részén a legtöbb helyen megvan a lösz alatt. A továbbiakban első agyagszintnek nevezzük. Alatta folyóvízi homok van, mely legfelül iszapos finomhomok, finomhomok, majd aprószemű homok, de az egész területen nem összefüggő rétegsor ; Fehértó, Baktó, Algyő irányában iszaprétegek között mindjobban kiékelődik. Legvastagabb és egyúttal legmagasabb felszínű Szatymaz és Kiskundorozsma tájékán. A homokrétegek alatt 60 m A. f. magasságban van a második iszapagyagszint. Ez sem összefüggő. Az agyagrétegek helyenként kiékelődnek és agyagos iszap, bomokos iszap, sőt Domaszék táján iszapos finomhomok rétegekbe mennek át. Érősen lejtenek Ék-re a Fehértó irányába, de DK-re Szeged felé is. A szelvényeken (2. és 3. ábra) látszik ^ hogy az első agyagszint alatti folyóvízi homok ÉNy felé elkeskenyedik, Szatymaz tájékán már csak finomhomok van, Szeged felé pedig kiszélesedik. Ez a mélyebb vízvezető réteg Szatymaztól a Maty-érig közvetlenül érintkezik a fedő lösz rétegekkel, tehát a csapadéktól táplált talajvizet vezetheti Szeged altalaja irányába, amerre határozott lejtése van. A Tiszával párhuzamosan, de még a lösz területen a Tisza-parthoz közeli szelvényben (5. ábra) az első agyagszint alatti vízvezető homokréteg mélyebbre süllyedve található és csak korlátolt kiterjedésben jelentkezik. A Ballagi-tói sortól É-ra (5. ábrán a 293. sz. fúrás) a közúti híd tájékáig követhető 60 m A. f. körüli magasságban, de É-ra is, D-re is kiékelődő lencsékben. A Felsőváros alatt és a Boszorkány-sziget környékén hiányzik. A lösz alatti agyagot követő homokos iszapréteg a város alatt erősen megvastagszik. A Tisza meder feneke itt 67 m A. f. magasság körüli, ez a víz-