Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

12. szám - Dr. Szabó László–dr. Szekrényi Béla: A láptalaj vízgazdálkodásának javítására irányuló vizsgálatok a Keszthely–Hévízi öblözetben

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY • 46. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 533—580. oldal Budapest, 1966. december A láptalaj vízgazdálkodásának a Keszthely-Hé Dr. S Z A B Ó L Á S Z L Ó'—I Bevezetés Hévíz—Sármellék községek vonala, a Zala folyó, valamint Keszthelytől nyugatra a Gyöngyös-, ill. , az Egyesített-övcsatorna között terül el a mintegy 30 km

2 kiterjedésű Keszthely—Hévízi öblözet. Vízgyűjtő területe kb. 60 km

2. Ez a mólyfekvésű terület (Berek) egykor a Kis-Balaton tavas-mocsaras északi részét képezte, majd később a láptalaj kialakulása közben feltöltődött. A területen a pár évvel ezelőtt végrehajtott vízrendezést megelőzően általában magas volt a talajvízállás. A tenyószidőszak elején és az esős időszakok során a felszínt a kiil- és belvizek gyakran két-három hétre is elárasztották. Száraz nyári időben viszont a láptalaj erős kiszáradása volt jellemző. Ilyen viszonyok között a területen csak alom céljára, vagy még arra sem alkalmas savanyúfű termett. A Keszthelyi Mezőgazdasági Kutató Intézet, majd később az Agrártudományi Főiskola I)r. Bélák Sándor és Dr. Tóth András vezetésével sokéves kutatást végzett a láphasznosítás legmegfelelőbb módjának meghatározása céljából. A vizsgálatok egyértelműen azt igazolták, hogy a láp hasznosítása, belterjességének fokozása igen eredményes lehet a külvizek kizárása és a talajvíz szintjének - a növényzet igényeihez igazodó — szabályozása esetén. A vizsgálatok választ adtak a kedvező talajvízszint kérdésére is. Megállapították, hogy a tenyészidőszak során a talajvízszint legkedvezőbb mélysége gyepkúlturánál 40—50 cm, egvéb mezőgazdasági növényeknél 60—65 cm [1], Ezen kutatómunka eredményeire alapozva az utóbbi években az öblözet területén csatornarendszer épült ki (1. ábra). A csatornarendszer feladata hármas: megakadályozza a külvizeknek a lápterületre jutását, megoldja a talajvízszint szabályozásához szükséges belvízlevezetést és öntözést. 1 A tanulmány összevont alakban 1965. szeptember 15-én a IX. Nemzetközi Lápkongresszuson hangzott el. 2 Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Tanszéke. 3 Keszthelyi Agrártudományi Főiskola. javítására irányuló vizsgálatok vízi öblözetben

1 r. SZEKRÉNYI BÉLA

3 A csatornák távolsága 200 m. Ezt a méretet a nagyüzemi gazdálkodás szempontjai, valamint az őslápra meghatározott talajfizikai adottságok figyelembevételével vették fel. Ilyen szempontból — a talajművelés gépesítésének igénye mellett — elsősorban a talaj vízáteresztő képessége a legfontosabb, mely mind a víztelenítésnél, mind az öntözésnél a víz mozgását szabályozza. üzemi tapasztalatok szerint a láptalaj vízáteresztő képessége a rendszeres mezőgazdasági művelés hatására az ősláphoz viszonyítva jelentős mértékben megváltozik. A változás csökkenő jellegű, melyre a külföldi irodalomban is találunk példát [2]. A láptalaj lecsökkent vízáteresztő képessége miatt a meglevő csatornarendszerrel a talajvízszint kedvező mélységét — a növények víztűréséhez igazodó időközökkel — már nem tudják biztosítani. A vízáteresztőképességben jelentkező változás mértékének és sajátosságainak meghatározása céljából a Magyar Tudományos Akadémia 1965. évi kutatási terve keretében összehasonlító áteresztőképességi kísérletsorozatot kezdtünk. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Tanézséknek laboratóriumában, ill. a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola Mezőgazdasági Tervező és Termelésfejlesztési Intézetének talajfizikai laboratóriumában végeztük. A láp talajtani-talajfizikai jellemzői A talajkialakulás körülményeit és a botanikai, tőzegelemzési kutatásokat figyelembe véve a vizsgált lápterületet síklápnak, rótlápnak kell minősítenünk. A lápi tó benövésóben ós feltöltődésében főképpen a káka, szittyó, nád és sás-félék játszottak uralkodó szerepet. Ezek a rostos tőzegben ma is felismerhetők. A szárazra kerülő láptalajnak a levegővel közvetlenül érintkező felső része, különösen a mezőgazdaságilag művelt réteg (viszonylag gyors oxidáció révén) elkotusodott. Az előzők szerint a talaj genetikai besorolása: kotus tőzegláptalaj.