Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

11. szám - Könyvismertetés

Dr. Korim K.: A pannóniai rétegek víztároló és vízadóképessége Hidrológiai Közlöny 1966. 11. sz. 531 Die Wasserspeicherungsfahigkeit und Ergiebigkeit der pannonisehen Schichten bestimmenden geologisehen Faktorén Dr. K. Korim Das pannonisohe Ablagerungs-Schiehtenkomplex ist die Formation von grösster Ausdelinung und grösstem Rauminhalt im ungarisehen Becken und speiehert den bedeutenden Teil des Tiefenwasservorrats Ungarns. Die pannonisehen wasserspeiehernden Schichten sind irn überwiegenden Teil Quarzsandsteine und Sande mit karbonathaltigen Bindemitteln, ausnahmsweise Konglomerate und Brekzien. Dio Ausbildung und die Entwicklungsgeschichte dieser wassergebenden Schichten ist das Resultat des eigenartigen Gebirgsstruktur-und Ablagerungsprozesses, der sich im jungen, intermediáren ungarisehen Becken im Laufe des Pliozans abspielte. Die Speicherfahigkeit und Wasserergiebigkeit der oberen und unteren pannonisehen Schichten ist infolge der voneinander abweichenden Ablagerungsbildung und sonstigen geologisehen Faktorén verschiedenartig. Was die Wassergewinnung anbelangt, sind sowohl aus quantitativem, als auch qualitativem Gesichtspunkte die oberpannonischen wasserführenden Schichten günstiger, nachdem sowohl ihr gesamter Fassungsraum, ihre Porositát und ihr Versandungsverháltnis, als auch ihre Durchlássigkeit und der chemische Charakter ihrer Wásser günstiger sind. Das Mass der Versandung betrágt in der oberpannonischen Schichtenreihe durchschnittlich 25— 45% und in der unterpannonischen nur mehr 10—20%. Die durchschnittliche Abflussmenge der unterpannonischen wassergebenden Schichten ist unter 100 m

3/Tag/ Brunnen, die der oberpannonischen Schichtenhingegen viel grösser, oft 1000—2000 m

3/Tag/Brunnen. Die geometrisehe From der pannonisehen Sandkörper ist verschiedenartig. Wáhrend am oberen und mittleren Teil der oberpannonischen Schichtenreihe sich im allgemeinen linsenförmige Sandschichten háufig mit Lehm und Tonmergel-Schichten weehseln, verdicken sich in den tieferen Schichtenlinien die Sand-SandsteinSchichten, die einzelnen Sandsteinschichten sonderten sich gut ab und bilden tafelige Hüllenformen. Ihre seitliche Ausdehnung ist veranderlich und im allgemeinen mit der Schichtendicke gerade proportional. Gegenüber der lockeren oberpannonischen porösen Gesteine (Sande) sind die unterpannonischen Schichten (Sandsteine), auf Einfluss der Wirkung der Gesteinbildungs- und Materialverdichtungs-Prozesse, von konsolidiertem Charakter. Die Rolle der Bruehlinien in den pannonisehen Ablagerungs-Schichtenkomplexen ist nicht betráchtlich und ist nur in der mit fortgeschrittener Gesteinsbildungsverháltnissen eharakterisierten spröden unterpannonischen Schiehtenreihe, von örtlicher Bedeutung. Die hydrodynamischen Verháltnisse der pannonisehen Schichtenwásser, werden von Ausbildung, Mass, Tiefenlage und Schichteninhalt der Ablagerungen bestimmt. Die tiefen pannonisehen Wasserpeicher beinhalten statische Schichtenwásser. Ihre wichtigsten Reservoirenergiequellen sind: der Schichtendruck, die Reservoirtemperatur, die Kompressibilitát der Schichtenwásser und der wasserspeiehernden Gesteine und der im Wasser gelöste Gasgehalt,. Die oberpannonischen Schichtenwásser sind von hydrogenkarbonathaltigem, die unteren pannonisehen Schichten von hydrogenkarbonatchloridhaltigem und die der tieferen Schichtenlinien von ehloridhaltigem Charakter. Könyvismertetés Dr. Kézdi Árpád: Új eredmények a talajfizikában. Mélyépítéstudományi Szemle, 1966. 6. sz. 261 o. (10 o., 23 ábra, 10 irod.) A talajmechanikában ma általánosan használatos fizikai jellemzők ós vizsgálati eljárások az elmélet és a gyakorlat igényeihez mindenkor igazodva, fokozatosan alakultak ki. A jellemzők definiálása ós a laboratóriumi vizsgálatok végrehajtása terén néhány évtizeden át bizonyos állandóság, konzervativizmus jelentkezett. Újabban azonban számos olyan törekvés figyelhető meg a szakirodalomban, amely a talajfizikai jelenségeket szélesebb, és egyben egységesebb alapon kívánja tárgyalni és magyarázni. A szerző a fentebbi bevezető megjegyzései után megállapítja, hogy a mai talajmechanika összefüggéseinek fizikai alapjai a szilárd testek, folyadékok vagy a gázok mechanikájához hasonlóan egységes, összefogó szemléletben is vizsgálhatók, így a szemcsés közegek mechanikai tulajdonságai a mainál teljesebb és átfogóbb egyenletekbe is foglalhatók. A szerző által is képviselt új felfogás szerint a szemcsés állapot az anyag egyik halmazállapotának tekinthető, és ebben a szemléletben kidolgozható és bemutatható a talajfizikai kutatások néhány újabb eredménye. Az ismertetett tanulmány a talajt alkotó fázisokkal ós azok kölcsönhatásainak néhány kérdésével foglalkozik részletesen. A talajt alkotó fázisok tekintetében megállapítja a szerző, hogy a szilárd szemcsékből, vízből és levegőből álló talaj alapadati viszonyszámait egyértelműen definiáló két mennyiség helyett jelenleg hat jelzőszám használatos. Rámutat ezért a jelzőszámok csökkentésének és egyértelműsítésének jelentőségére, s egyben a különböző összefüggések ábrázolására a háromszög-diagramok kiterjedt használatát javasolja. Bemutatja a molekulárisfolyadékok és a szemcsés halmazok közötti analógiákat, s az említett analógiák tömörségmeghatározás-elméleti vonatkozásait is. Vizsgálatait egyébként kiterjeszti a kötött talajok esetére is, s a háromszög-diagramok módszerét ezen a területen is alkalmazza. Tanulmányának befejezésekónt megállapítja a szerző, hogy a talajmechanikában nincs a kutatás számára teljesen megoldott, lezárt terület, s a jelenségek fizikai alapjainak átgondolásával ós újra értékelésével számos egyszerűsítés válhat lehetővé, sőt ezen az úton új összefüggések is felfedezhetők. Tanulmányának jelentőségét ebben foglalhatjuk össze, s hívhatjuk fel rá ezért a hidrológia szakembereinek figyelmét is. Dr. Vágás István Dr. Léczfalvy Sándor: Vízbeszerzés, vízellátás forrásokból. 182 oldaí, 177 ábra, form. B/5; (Műszaki Kiadó) Budapest, 1966. A forrásvizek felhasználásának jelentősége, olvassuk a mű bevezetőjében, a különböző országokban igen eltérő lehet. Fontosságuk annak függvénye, hogyan aránylik a források összes vízhozama az ország egyéb vízkészleteinek összességéhez. Általánosságban mondható: minél nagyobb hányadát borítják egy ország területének hegyek és dombok, annál több ott a természetes forrás, és ezért a forrásokból nyert vagy nyerhető vízmennyiség is annál nagyobb súllyal jön számításba. Hazánknak körülbelül fele természetes forrásokban gazdag terület. A hegyvidéki bővizű forrásterületek (Bakony, Balatonfelvidék, Vértes, Gerecse, Bükk hegység) az ország területének 20%-át teszik. Kisebb hozamú, de igen nagyszámú forrás fakad Dunántúlnak — főként a lösszel takart — dombos vidékein. Ezeknek legnagyobb része műszakilag még nincs felderítve és az országos forráskataszterbe besorolva. A szerző a magyarországi források napi összes vízhozamát átlagosan 1 800 000 m

3-re teszi. Minimális hozamuk aszályos esztendőkben napi 500 000 m

3-re, csapadékos esztendőkben a maximális pedig 3 200 000 m

3-re becsülhető. Ezek szerint igen tekintélyes vízmennyiség az, amelyet a forrásokból nyerhetünk. Azt se tévesszük szem elől, hogy a forrásvizek általában kris-