Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

11. szám - Dr. Mihályfalvy István: A barázdás és esőszerű öntözési módok agronómiai értékelése

514 Hidrológiai Közlöny 1966. 11. sz. Dr. Mihályfalvy I.: A barázdás és esőszerű öntözési módok megközelítően azonos a kiszolgáltatott öntözővíz mennyisége. Az 1960. évi nagyobb vízfelhasználás az indulással együttjáró technikai ismeretek hiányával magyarázható. Mihelyt a vízvezetés gyakorlati fogásait a beosztott dolgozók kellően elsajátították, a mintavételek is pontosabban történtek, mind az adagolt öntözővíz felhasználása, mind a vízhiány vonatkozásában kedvezőbb értékeket kaptunk. Az 1965. évi csapadékos időjárás mindössze egyszeri öntözést tett szükségessé. Az első és utolsó év adatainak elhagyása esetén az évenkénti összes öntözővíz felhasználás 160— 214 mm között váltakozik. Tehát a négy év adata alapján a cukorrépa esőszerű öntözésénél 160—200, míg a barázdás öntözés esetén 200—240 mm öntözővízzel célszerű számolni. A talaj nedvességtartalmának változását az 1. és 2. ábrán mutatjuk be. Ezen adatok terjedelmes volta miatt csak az 1962. és 1964. évi adatok közlését választottuk, amikoris egy aszályos jellegű és egy normális csapadékú év adatainak feldolgozására került sor. Az ábrák vízszintes tengelyén tüntettük fel a természetes és mesterséges csapadék időpontjait. A függőleges tengelyen a 0—30 cm, illetve a 31 -50 cm-es talajréteg nedvességtartalmának alakulását — mm-ben — valamint a mesterséges és természetes csapadék mennyiségét tüntettük fel. A tengelyek metszés pontja a talaj holtvíztartalmának az értéke — mm-ben kifejezve. Mivel a vizsgált szintek nedvességtartalmának külön-külön történő feltüntetése sok helyet foglalt volna el, ezért a 0—30 és 31—50 cm-es szintek nedvességtartalmát összevontan ábrázoltuk. Amint az Puc. 1—2. <t>opMupoeaHue enaoicHOcmu noneu nod caxapmü ceeK/ioü Figs. 1 and 2. Changes in soil moisture under sugár beet ábrákból látható, a 0—30 cm-es szint nedvességtartalmának alakulását a természetes csapadék is jelentősen befolyásolta. Ennek következtében e réteg vízkészlete rendkívül ingadozó, szemben a 31—50 cm-es talajréteg víztartalmával, ahol nagyobb eltérések csak az öntözés hatására tapasztalhatók. A két eltérő időjárású év talaj nedvességtartalma változásának összevetéséből kitűnik, hogy a csapadékosabb 1964. évben jobban sikerült a répa vízszükségletét kiegyenlíteni, mint az aszályos 1962. évben. Az előző esetben a 0—30 cm-es talajréteg víztartalma egy ízben sem közelítette meg a talaj holtvíz értékét, míg 1962-ben az esőszerűen öntözött répa a 0—30 cm-es mélységben a talaj vízkészletét a holtvíz-értékig merítette ki, tehát a 2. és 3. öntözését valamivel előbbre kellett volna hozni. A kiadott vízmennyiségnek a talaj 0—50 cm-es rétegében barázdás öntözés esetében 55—75%-át, míg esőszerű öntözésnél 54—70%-át sikerült kimutatni. A kiadott és a talajban kimutatható vízmenynyiség közötti arány — a talajmintavételek időpontja mellett nagymértékben függ az öntözést követő időjárástól. A barázdásan, illetve az esőszerűen öntözött cukorrépa évenkénti gyökértermését, valamint a vízhasznosulást a 2. táblázatban tüntetjük fel. Az évenkénti nagymértékű termésingadozás több tényezővel van összefüggésben. Az 1961. évi igen alacsony terméseredmény az őszi mélyszántás, és az istállótrágya elmaradásának tulajdonítható. Az 1965. évi kisebb termés oka az április végi vetés, illetve a május végén és június elején lehullott 212 mm csapadék hatására keletkező felszíni elöntés, minek következtében előálló tartós talajlevegőtlenség a répa fejlődését erősen visszavetette. Az 1962-es aszályos évben kapott kiugró terméseredmények magyarázata, hogy ez évben a levegő rendkívül alacsony páratartalma miatt anövényi betegségek (lisztharmat, sárgavírus, cercospóra) fellépni nem tudtak, s így a növények a víz és a tápanyag biztosítása révén zavartalanul fejlődhettek. A gyökérterméshez hasonlóan igen nagyok a szórások az 1 kg szárazanyagtermés előállításához elpárologtatott víz mennyiségében is, melyben az összes elhasznált víz mennyisége benne foglaltatik. Ennek megállapításához kezelésenként lemértük a leveles répafej termést is. Az 1961. és 1962. évi adatokat elhagyva a többi év mutatói eléggé megegyezőek. A hat év átlagadatai alapján egységnyi szárazanyag előállításához legtöbb vizet az öntözetlen növények — az irodalmi közlésekhez hasonlóan —, míg legkevesebbet a barázdásan öntözött növények párologtattak, illetve használtak fel. A különböző kezeléseknél az 1 mm/kh vízre jutó termésmutatók csaknem azonos szinten mozognak, viszont az 1 mm/kh öntözővízre a barázdásan öntözött növényeknél lényegesen nagyobb termés esik, mint az esőszerűen öntözötteknél. Ez a tény amellett szól, hogy a répa az egyszeri nagyobb vízadaggaltörténő öntözést, ill. mélyebb beáztatást hálálja meg jobban az adott talajon. Ennek magyarázata — a talaj vizsgálati eredmények szerint — hogy a 0—10 cm-es szint nedvességtartalma nagyobbrészt párolgásra használódik fel, míg a 10 cm alatti réte-