Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

10. szám - Dr. Rétháti László: A talajvízszint előrejelzése, különös tekintettel az építőiparra

Dr. Rétháti L.: A talajvízszint előrejelzése Hidrológiai Közlöny 1966. 10. sz. 465 szempontjából meddő időszak). Az izohipszák szerkesztéséhez fel kell használnunk a fúrások és ásott kutak pillanatnyi (egyidejű) vízszintjeit is, mert ezek segítségével a szintvonalak hálózata finomítható. Az ásott kutak és pincék adatainak feldolgozása során egyik legnehezebb feladat a heterogén, különböző időszakra vonatkoztatott és sok szubjektív hibát tartalmazó adathalmaz egyeztetése. A legnagyobb gondot kell fordítanunk a mesterséges hatások felderítésére, mert ezek figyelembe nem vétele jelentősen meghamisíthatja a tényleges talaj vízviszonyokat. Ezeket a bizonytalanságokat a Műszaki Előírás is számításba veszi. A vizsgálati megbízhatóság oí

m tényezője pincékre nagyobb, mint megfigyelőkutakra, ásott kutakra (különösen a 3 m-nél mélyebb maximummal rendelkező kutakra) pedig ennél is nagyobb érték. Ugyanakkor az Előírás lehetővé teszi az adatok számával degresszív növekedő redukciós tényező használatát is, így a maximális vízszinthez adandó biztonság 1 B = <x

8z(oim-<*r-vj + — I-t), ahol az I-t érték a távolság reciprokával súlyozott átlagos vízszintkülönbség. 5. Előrejelzés az országos hidrológiai jellemzők alapján Vannak területek, melyek közelében nincs ásott kút, vagy pince sem, és csak a fúrásokban meghatározott pillanatnyi talajvízszint áll rendelkezésünkre. Ilyen nehéz helyzetbe viszonylag ritkán kerülünk, vagy ha igen, a nehézségeket gyakran át tudjuk hidalni, mert a) ilyen területen ritkán építkezünk, b) a műszaki igények nem mindig követelik meg a maximális talajvízszint meghatározását, c) nagyon magas és nagyon mély pillanatnyi talajvízállás esetében a további vizsgálatnak nincs értelme, d) ha nagy építkezésről van szó, megfigyelőkút telepítését javasolhatjuk, ej a víz elleni védelemre olyan megoldást választhatunk, mely a várt maximumnál magasabb vízállás bekövetkezése esetére is megfelel, vagy úgy alakítható át, hogy megfeleljen (pl. pincék védelme utólagosan épített lemezszivárgóval [5]). A becslés alapját ebben az esetben a távoli megfigyelőkutak relatív vízállásainak átlaga képezheti. Meg kell állapítanunk a pillanatnyi talajvízszint terep alatti átlagos mélységét, és az összehasonlító vizsgálathoz elsősorban azokat a kutakat választjuk ki, melyek pillanatnyi vízszintje hasonló mélységben van. Értékes adatokat szolgáltathat az első fúrások vízszintjének néhány hetes megfigyelése is. Azzal mindenesetre számolnunk kell, hogy a maximális talajvízszint meghatározása 1—1,5 m-nél nagyobb pontossággal ritkán sikerül. 6. A „téli maximum" előrejelzése Az utak fagyveszélyességének megítéléséhez és a védelem megtervezéséhez a talajvízszint téli maximumát kell ismernünk. A jéglencseképződéshez felhasznált vízmennyiség a mai felfogás szerint a talajvíz szintjéről kapillárisán utánpótlódó vízmennyiséggel vehető azonosnak, így a fagyveszély mértékét a pillanatnyi talajvízszint és fagyhatár 3. ábra. Az 1936—60 között észlelt téli (dec.—febr. havi) maximális vízállás relatív értékei 18 kútra, a tetőzés időpontjának függvényében Abb. 3. Die auf 18 Brunnen bezogenen Relativwerte des zwischen 1936—60 beobachteten maximalen Winter-Wasserstandes (Monate Dezember—Feber) in Funktion des Zeitpunktes der Kulmination magasságkülönbsége, és a két szint között fekvő talaj kapilláris tulajdonságai határozzák meg. A fagyperiódusban a talajvízszint állandóan emelkedik, a fagybehatolás mélysége pedig folyamatosan nő, így a két szint különbsége a tél folyamán állandóan csökken, ami a jéglencseképződés fokozódását eredményezi. Mivel a fagyveszély mértéke — amint ezt az ún. freibergi kritérium igen jól kifejezi — a jéglencsék össz vastagságával jellemezhető, az erre vonatkozó számítás folyamatos integrálással végezhető el. A gyakorlatban az egyszerűség kedvéért a talajvíz téli menetgörbéjét vagy a decemberi, vagy a dec.—februári maximumával szoktuk helyettesíteni. A talajvíz — bármilyen mélységben mozog, és bármilyen fedőréteg takarja — sokévi átlagot vizsgálva legkorábban márciusban tetőzik [6]. (Igen kivételes esetben, minden 15—20. évben bekövetkezhet a tetőzés előbb is.) így természetes, hogy a keresett téli maximum (TLNV) mindig kisebb az abszolút maximumnál (LNV); a két szint különbsége — várhatóan — annál nagyobb, minél későbbi időpontra esik az átlagos tavaszi maximum. Ezt a feltételezést kívánja igazolni a 3. ábra; a felső koordinátarendszer a tetőzés átlagos időpontja és a téli maximum relatív (az LNV és LKVlioz viszonyított) értéke, az alsó az 1936—60. évi