Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

9. szám - Bélteky Lajos: Magyarország területének geotermikus viszonyai az 1956–1965. évi kútfúrásokban végzett hőmérséklet mérések alapján

408 Hidrológiai Közlöny 1966. 9. sz. Bélteky L.: Magyarország geotermikus viszonyai legnagyobb az üledék vastagsága. Ezt igazolja Szeged, Makó, Hódmezővásárhely, Szentes, Kondoros, Mezőberény, Békéscsaba és Gyula, továbbá Heves megye DK-i területén végzett fúrások 20 m-nél nagyobb valóságos gg értéke az 1. térképen. A kisalföldi medence területén, ahol a felsőpannon vastagsága a 2000 m-t is eléri, még mérések alig történtek. A látszólagos gg értékek azonban meghaladják a 22—23 m/°C-ot. Még nagyobb a gg azokon a területeken, ahol a vízzáró fedőrétegek hiányában megvan a lehetősége annak, hogy a víztartó képződmény külszínen levő részére ráhullott csapadék a hőmérsékletkülönbség folytán lejusson a víztartó képződmény mélyebb részeibe. Ezért igen alacsony a talphőmérséklet, ill. nagy a gg Salgótarjában és környékén (Mátraszele, Homokterenye, Nagybátony), továbbá a Dunántúli Középhegység lejtőjén, pl. Pápa és Komárom környékén s Bakonysárkányban. Ugyancsak igen nagy a gg a dorogi, tatabányai és az ajkai kőszénterületen, ahol a kutatók ezt a jelenséget az alap hegységben áramló karsztvíz lokális hőtranszportáló hatásának tulajdonítják. 22 m/°C-nál 39 db (9,1%) kútnál nagyobb a gg. Ezek a kutak az 1. sz. térképről kivehetőleg is zömmel az ismertetett területeken vannak. Ezeken a területeken az eddig mért gg kivétel nélkül nagyobb volt 20 m/°C-nál. A nagy vastagságú, rossz hővezető kőzetben, melynek, ha tömörsége folytán az áteresztőképessége is csekély, szintén igen nagy a grádiens. így pl. Budapest-Népligetben 1883 m-ben 66°C, Budaőrsön pedig 1200 m-ben 45°C hőmérsékletet mértek, amelyből a gg 33,5, ill. 34,7 m/°C-nak adódott. Az általában jó víztartó képződményből mindkét helyen csak jelentéktelen mennyiségű és kis hőmérsékletű vizet lehetett kitermelni. Magyarázatok, következtetések Az előbbiekből látható, hogy már az eddigi 427 talphőmérsékletnek és a földtani viszonyoknak együttes vizsgálata alapján is meg lehetett bizonyos törvényszerűségeket állapítani. Vannak, akik a 18 m-es átlagban kételkednek s azt mérési hibáknak tulajdonítják, pedig az 1. térképre futólagosan rátekintve, inkább azt kell feltételezni, hogy a gg országos átlaga még 17,7— 18 m-nél is kisebb. A jelzések ugyanis nagyobbrészt a 15—17,9 és a 15 m-mél kisebb értékekre utalnak. A kétkedést és feltevést eldönti a 2. ábra, amelvről jól látható, hogy a leggyakoribb gg érték 15—16, ezt követőleg 16—17, 17—18 és 18—19 m/°C. A berajzolt átlagos gg helye az ábrára tekintve nem oda „kívánkozik". Ha az átlagszámításnál mellőzzük a szélsőséges, tehát a 13-nál kisebb (28 db) s a 22 m-nél nagyobb gg adatokat (39 db), az országos átlag a megmaradó 360 adatból tényleg kisebbnek, 17,2 m/°C-nak adódik. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az országos átlagértéknek a negatív irányba való ilyen mérvű eltolódásánál közrejátszhatik az a körülmény is, hogy a talphőmérséklet mérések sűrűsége az ország különböző területein meglehetősen változik. Látható az 1. ábráról, hogy Békés, Hajdú, Bihar, Szolnok és Heves megyében végezték a legtöbb mérést, egyes megyékben viszont még igén kevés a mérések száma. Ennek egyik magyarázata az, hogv az Orsz. Földtani Főigazgatóság először a 300 m-nél nagyobb mélységű kutakban írta elő a talphőmérsékletmérést, másik oka pedig arra vezethető vissza, hogy az OFF rendelkezésének 1963. nov. l-ig, az új kútszabvánv hatályba lépéséig csak az OFF felügyelete alá tartozó Orsz. Vízkutató és Fúró Vállalat munkáinál lehetett érvényt szerezni s emiatt méréseket eleinte kizárólag azokban a megyékben végeztek, ahol a kutak zömét az OVIFUV fúrta. Ahol viszont túlnyomóan a megyei vízműépítő és kútfúró vállalatok dolgoztak, amelyek a talphőmérés elvégzésére nem voltak berendezkedve, nagy területekről alig van egy-két mérési adatunk, ilyen pl. Csongrád-Csanád megye jórésze. Kevés a mérési adat az olyan területekről is, ahol a kutak mélysége 2—300 m-nél kisebb, mert 300 m-ig nem volt kötelező a talphőmérsékletmérés. Vonatkozik ez főképp a Dunántúlra, a Duna— Tisza közére, Szabolcs-Szatmár megyére, Békés megye DK-i sarkát képező marosi törmelékkúpra. Ezeken az országrészeken igyekezni kell a jövőben minél több talphőmérést végezni, főképp a nagyobb mélységű kutakban. Addig is, amíg ezekről a területekről is nagyobb számú mérési adatot sikerül összegyűjteni, meg kell elégedni a térszinten mért, kifolyó víz hőmérsékleti mérések alapján számított látszólagos gg adatok feldolgozásával. Már több tanulmányban foglalkoztam a kútban felfelé áramló víz lehűlésének kérdésével s statisztikai átlagértékek alapján megállapítottam, hogy a jelenleg használatos méretű csövekkel bélelt kutakban kb. 800 l/p vízhozam esetén a hőveszteség a fakadási szinttől a kifolyó nyílásig kb. 10%-ot, 3—400 l/p vízhozamnál pedig már 30—35%-ot tesz ki. Ezt a megállapítást egyesek kétkedéssel fogadták s hőmérési hibának tulajdonították. A fenti százalékos érték a látszólagos és a valóságos gg viszonyából adódott, melyet — Boldizsár Tiborral egyetértően — korrekciós tényezőnek neveztem el. A vizsgált kutak látszólagos gg-ének átlagos értéke 23,24 m/°C s így az átlagos korrekciós tényező 23,24:17,9=1,29. A hibát azonban inkább a mélységi hőmérsékletmérésnél lehet elkövetni, mert a kifolyó víz hőmérsékletét a munka folyamán többször és többféle hőmérővel is mérik és a mérés bármikor könnyen ellenőrizhető és megismételhető. A mélységi hőmérés leggyakoribb hibája azonban inkább felfelé hamisítja, torzítja a gg értékét, mert a mélységi hőmérsékletmérés idején a furatban levő folyadék sok esetben még nem vette át a kőzet hőmérsékletét s a mérés ennek következtében kisebb hőmérsékletet mutat a helyes értéknél. A 3. ábrára tehát a kifolyó víz hőmérsékletéből számított látszólagos gg értékeit raktuk fel a 2. ábrának mintegy tükörképeként, tehát a 3. ábrán azoknak a kutaknak a látszólagos gg-t ábrázoltuk, amelyeknek a valóságos gg-ét a 2. ábra tünteti fel-