Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

9. szám - Dr. Szesztay Károly: Az öntözési vízszükséglet meghatározásának néhány kérdése

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 46. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 385—432. oldal Budapest, 1966. szeptember ÖNTÖZÉS Az öntözési vízszükséglet meghatározásának néhány kérdése Dr. SZESZTAY KÁROLY* a műszaki tudományok doktora A magyai' mezőgazdaság 19C4. évi öntözési vízszükséglete 1,6 milliárd m

3 volt. Az ipar ugyanebben az évben mintegy 15%-kal többet, 1,8 milliárd m

3 vizet igényelt. A két nagy vízhasználó közül mégis a mezőgazdaság ellátása terheli jobban az ország vízmérlegét. Az ipartelepeken ugyanis a felhasznált víznek általában csak néhány százaléka fogy el valóban, a többi visszakerül a vízfolyásokba és—a szükség szerinti tisztítás után—többszörösen is felhasználható. A mezőgazdaságban felhasznált vízmennyiségnek azonban átlagosan mintegy 2/3-a a növények párologtatása, vagy a talaj és a vízfelületek párolgása útján többnyire rövid időn belül kikerül az ország területének vízforgalmából. A mezőgazdaságon belül — hazai viszonyok között —- az öntözés a leglényegesebb vízfogyasztó. Növekvő jelentőségű tétel a halastavak vízszükséglete is. Az állatok itatására és a talaj javítási célokra felhasznált vízmennyiségek teljesen eltörpülnek mellettük. A mezőgazdasági vízhasználatok azért is nagy figyelmet érdemlő tényezői a vízmérlegnek, mert szélesebbkörű alkalmazásuk a természeti környezetre (a térszín hő- és vízháztartására), végső fokon a hasznosítható vízkészletek nagyságára is visszahat. Az öntözési vízszükségletet megszabó tényezők Az öntözési vízszükséglet a növényzet teljes biológiai vízszükségletének a természetes vízforrásokkal csökkentett és a veszteségekkel megnövelt értéke. Esetenkénti alakulását az S=U — (C

h + N + T) + ZV (1) egyenletben összefoglalható tényezők szabják meg, amelyek közül * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. U a növényzet teljes vízszükséglete, Cn a vizsgált időszakban hulló hatékony (a növényzet által hasznosítható) csapadék, N a talaj hasznosítható vízkészlete az időszak kezdetén (téli vízkészlet felhalmozódás), T a talajvízből történő vízpótlódás, EV az öntözővíz szállítása és felhasználása során fellépő veszteségek (a csatornák és az öntözött táblák szivárgási vesztesége, a vízfelületekről és a talajból elpárolgó vízmennyiség stb.). Ha figyelembe vesszük, hogy — a fenti tényezők többsége adott esetekben c-sak számos további tényező bevonásával közelíthető meg, — a tényezők többsége időben és területrőlterületre igen tág határok között változik, vagyis meghatározásukhoz hosszú időre kiterjedő részletes adatgyűjtés szükséges, továbbá, hogy -—- a természeti tényezők hatásával összekapcsolódó tevékenységről van szó, amelyben a mindenkori, illetve helyenkénti gazdasági viszonyok szabják meg a tervezések alapjául szolgáló biztonság (előfordulási valószínűség) célszerű értékét, érthetővé válik, hogy az öntözési vízszükséglet megállapítása világszerte a ráfordítások és a megtérülés alakulásának önszabályozó rendszerében, a helyi vagy más hasonló területeken nyert tapasztalatok közvetlen felhasználásával indult meg. Nyilvánvaló, hogy a megfelelő körültekintéssel gyűjtött tapasztalati adatok módszeres értékelésével és az alapjelenségekre vonatkozó elméleti (fizikai, kémiai, biológiai) ismeretekre támaszkodva szó lehet a mindenkori helyi adottságokat egyre jobban megközelíteni igyekvő számítási eljárások kidolgozásáról, az öntözési víznormákra vonatkozó ajánlások vagy előírások fokozatos fejlesztéséről. Tisztán kell azonban látni azt is, hogy az objektív tapasztalatokra támaszkodó egyszerű átlagértékek többet érnek, mint az elméletileg tetszetősen felépített, de a sokféle tényező összhatásával megfelelően nem számoló és a széles körű gyakorlati alkalmazás szempontjait figyelmen kívül hagyó számítási eljárások.