Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)
5. szám - Dr. Schmidt E. Róbert: Vízföldtani és hegységszerkezeti összefüggések
218 Hidrológiai Közlöny 1966. 5. sz. Darányi F.: A Bakonyhegység karszthidrológiai kérdései Megkísérelték újabban valamely bányamező áttörtségének, vagyis a területegységre eső vetők mennyiségének, azaz a törés hosszúságának, ezen belül pedig a vetőirányoknak a vízbetörések gyakoriságával való összefüggését vizsgálni [12]. Ez kétségkívül igen helyes, bár ennek megoldását sok tényező nehezíti meg, így az előbb említett tény, hogy az alaphegység szerkezete erősen elüt a fedőhegységétől, ami gyakorlatban eleve hibával terhelten jelentkezik, mert a bányaüzemek a szerkezetet a széntelepek alapján szerkesztik meg, amely koránál fogva kevésbé „áttört", mint pl. az alatta fekvő felsőtriász alaphegység, amelynek erősen igénybe vett szerkezetét nem ismerik. Látható ebből, ami kevés kivétellel általánosítható is, hogy két különböző áttörtséggel találkozunk a mező egyazon részén s mindkettő hidrogeológiai szempontéi egyformán fontos. A kettő — az alapés fedőhegység — között a közös, — vagyis fiatalabb — szerkezet jelenti a közvetlenebb kapcsolatot, az eltérő település határán az eltemetett régi felszín és a rátelepült rétegek egymáshoz való viszonya határozza meg a vízveszélyességet. Ez a magyarázata annak, hogv előfordulnak vízbetörések, amelyeknek oka a rejtett, mélyebb szerkezetben leli magyarázatát és első látásra szinte érthetetlennek tűnik. Akadnak azonban értelmezési gondok akkor is, ha csak a telepre kidolgozott fiatalabb szerkezet alapján vizsgáljuk a vízföldtani összefüggéseket. A vetők ugyanis nem egyformán érvényesülnek a mezőben. A nagyvetők rendszerint liatárvetők, amelyek mentén vízvédelmi pillért hagynak vissza, tehát a bányaműveletekkel nem közelíti meg azokat, így ezekről áll legkevesebb adat rendelkezésre, ezért csak az adatok számának megfelelő arányban — tehát erősen csökkentett mértékben — vehetők figyelembe s végső következtetések levonására ezért nem mindig használhatók fel. A mezőt átszelő vetők esetében kérdéses, hogy mekkora hányadban tárták fel azokat, front-, esetleg kamrafejtéssel, vagy szakaszosan ütötték meg vágatokkal ; befolyásolja továbbá az adatok értékét, hogy a vetőt felső vagy alsó csapásvonala felől érték-e el, továbbá, hogy vetőkereszteződések — esetleg az alaphegységben rejtve — idéznek elő vízbetörést ; kérdéses az is, hogy az esetleges vízbeáramlás milyen távolságra esett az egyes vetőktől, vagyis annak eldöntése, hogy mennyire megbízható az egyes vízbetörések és vetők kapcsolata. A kérdéseket folytathatnók, de ennyi elegendő arra, hogy a módszer sokrétűségére és bizonytalanságára felhívjuk a figyelmet. Fentiekben kíséreltem meg a karszthidrológiai jelenségeknek a bányászatban szerzett tapasztalatoknak a földtani ismeretek és vízföldtani adatok alapján való ismertetését. Célom az volt, hogy a tudott és felételezett részleteket szétválasszam egymástól s ezzel rámutassak a még megoldásra váró kérdésekre. A karszthidrológiai jelenségek a tárgyalt bizonytalanságok ellenére is jól ismertek, azok hidrológiai és földtani összefüggéseivel egyetemben, de mégis hibát követünk el, ha az egyébként jól leszűkíthető valószínűségen túl, a feltételezett értékeket kellő bírálat nélkül, tényként használjuk fel. Tudomásul kell vegyük, hogy egyetlen kísérleti eredmény — s ezt nyomatékkal emelem ki — vagy ennek alapján kidolgozott újabb képlet az egyes kérdéseket nem oldja meg, s a nyitva hagyott kérdéseket csak alaposan előkészített, rendszeres, tudományos kísérletsorozat viheti előbbre. IRODALOM [1] Ajtay Z. szerkesztésében : Bányavizek elleni védekezés. Műszaki Könyvkiadó. 1962. [2] Darányi F.: Nyugatról Kelet felé irányuló tektonikai erőhatások a Bakonyban. Bányászati Lapok. 1960. 5. [3] Jaskó S. : A földtani felépítés és a karsztvíz elterjedésének kapcsolata a Dunántúli Középhegységben. Hidrológiai Közlöny 39. évf. 4. [4] Kessler H. : Az országos forrásnyilvántartás. VITUKI 1959. [5] Kessler H. : A karsztból tartósan kitermelhető vízmennyiség és a beszivárgási százalék számítása. Hidrológiai Közlöny, 39. évf. 5—6. [6] Meinhardt V. : A védőrétegviszonyok kiértékelése a doroogi medencében. (Kézirat) 1960. [7] Ollős G. : A repedezett kőzetekben fellépő vízmozgás hidraulikai vizsgálata. Építési- és Közlekedéstudományi Közlemények. 1961. 4. [8] Papp F. : A Balaton környékének földtani felépítéséről. Biol. Kut. Int. munkái. 13. kötet 1941. [9] Szálai T. : Adatok a Dunántúl hegységszerkezetéhez. A hajlításra való igénybevétel és a hévvízfeltörések közötti összefüggés. Bányászati Lapok, 1951. 6. kötet. [10] Venkovits I. : Adatok a dorogi mezozoos alaphegység szerkezetével kapcsolatos üregekhez és vízjáratokhoz. Hidrológiai Közlöny. 39. évf. 5—6. [11] Vigh F.—Szentes F. : A dorogi szénmedence hegyszerkezeti és védőrétegviszonyai különös tekintettel a karsztvízveszély elleni védekezésre. B KI zárójelentés. [12] Willems T.—Mike K.—Gerber P.—Szabó X.: A hegységszerkezet és vízbetörések összefüggéseinek vizsgálata a dorogi és tatabányai barnakőszénmedencében. BK1 Közlemények, 1963—64. 7. [13] Plasche : Die Entwicklung der Abbaumethoden im oberwestböhmischen Braunkohlenrevier. Ztsch. für der Berg-Hütten u. Salinenwesen. 1938. Band. 86. Karsthydrologische Fragen (les Bakony-Gebirges aufgrund von Bergbau-Erfahrungen Darányi, F. Für die karsthydrologiseh^n Erscheinungen sind in erster Reihe Schichtenaufbau und Struktur bestimmentl. Kennzeiehnend für die Hydrogeologie des Bakony ist, dass Hauptdolomit und Dachsteiner Kalkstein des oberen Trias, grösstenteils in die Tiefe gesunken, teils aber über die Oberfláche steigend mit ihrer über 1000 m erreichenden Máchtigkeit was dem gesamten Mittelgebirge ein einheitliches sogenanntes Hauptkarstwassersvstem sichert. Der Speicherraum für die höheren Schichtenkarstwasser bildet die 30—50 m starke Schichtenreihe des Mittelkreide—Kalksteins und die 100—150 m starke Schichtenreihe Eozán-Kalksteins. Diese sind voneinander dureh 100 m dieke Tonund Mergelschichten getrennt und können hierdurch als selbststandig funktionuerendes System betrachtet werden. Dies kommt sowohl in den voneinander unabhángigen Ruhewasserspiegeln, als auch in der chemischen Zusammensetzung der gespeicherten Wásser zum Ausdruck. Karstwasser speichern auch die Miozán-Schichten, die unter dem Ruhewasserspiegel auf dem Hauptkarstwasser speicherndes oberen Trias lagern, beziehungsweise lángs der grösseren Bruchlinien in unmittelbare Verbindung mit diesen gelangen. Aus der chemischen Zusammensetzung der Wásser kann auch festgestellt werden, wenn in einer der Schichten eine Ver-