Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

4. szám - Lesenyei Gábor: Olaj-zsírtartalmú szennyvizek vizsgálata

146 Hidrológiai Közlöny 1966. 3. sz. Tóth A.: Az ivóvízfluorozás gazdasági és stomatológiai vonatkozásairól egész rendszer az állandó változás dinamikus állapotában van, ígv a mintavétel helyének, módjának, gyakoriságának stb. megválasztása különös körültekintést igényel. Pontosan ismernünk kell az üzemi gyártástechnológiai folyamatokat, a folytonos és szakaszos szenny vízlebocsátások részletes adatait, általában az üzem vízgazdálkodási rendszerének egészét. Csak ezek ismeretében lehetséges a mintavételi program kialakítása. Minden esetben igyekeznünk kell a lehető legpontosabban a vízmennyiséget is meghatározni és a mintákat a vízmennyiség arányában venni, illetve a szennyezettséget ennek alapján számolni. A fajsúlykülönbségek miatti rétegeződós következtében mintát általában az erősen turbulens áramlású terekből (bukóakna, vízszintkülönbség stb.) célszerű venni, (pl. csatornáknál, bukók, energiatörők beépítésével, a víz intenzív keveredéséről magunk is gondoskodhatunk.) Természetesen nem az olajszemcsók felúszási sebességének meghatározásának feladata esetén. Ha állóvízből (pl. tározótóból), vagy medencéből (pl. a tisztítóberendezés egy műtárgyának valamely részéből) történik a mintavétel, akkor csak sorozatminták feldolgozása vezethet eredményre. Minden esetben meg kell állapítani, hogy van-e a fenéken iszap, mert az ilyen csatorna-, vagy árokszakasz általában nem alkalmas mintavételre. Viszont csekély vízsebességnél feltétlenül gondolni kell a görgetett hordalék megmintázásáról is. Az olajtartalom meghatározására szolgáló mintákat olyan nagyságú mintavevőkbe, tartályokba kell vennünk, melyek lehetővé teszik a teljes vízmennyiség feldolgozását, a felszínre kiváló, leülepedő, valamint a tartály falára lerakódó olaj együttes vizsgálata érdekében. A minta az edény teljes térfogatának 80—90 %-át töltse csak be. A vízfolyások, tavak olajszennyezésének vizsgálata során számos helyen sorozatmintákat kell vegyünk. Fontos a felszínről, a mederfenékről, s ezek között egy függőleges mentén vett, több mintából képzett átlagminta. Állóvíz mintázásánál a szennyezési forrástól, mint a középpontból húzott koncentrikus körök kerületén vegyük a mintákat. Folyamvíz mintázásánál a vízfolyás sodorvonalát kell elsősorban vizsgálni. A szenvnyezési források felett egy helyen gyűjtött átlagminták vizsgálata kielégíthető eredményre vezet, a szennyvízbeömlés alatt viszont csak átlagminták sorozata biztosíthat megfelelő eredményeket. A szennyvízbeömlós alatt feltétlenül indokolt a mederfenék iszapjának és a partfal anyagának vizsgálata is. Már meglevő olajfogó berendezés vizsgálatánál a mintavétel helyét a vizsgálat tárgyát képező műtárgy meghatározza. Tervezés alatt álló olajfogó berendezés méretezési alapadatait szolgáltató vizsgálat mintavételi helye, lehetőleg a tervbevett berendezés helye legyen. A mintavétel gyakoriságával kapcsolatban alapfeltétel, hogy feltétlenül nagyszámú átlagminta kerüljön feldolgozásra. Az átlagminta alatt itt egy pontban, egy időben vett mintát értünk, amelv azonban a teljes vízmélységet képviseli. Ásványolajipari üzemekből kifolyó szennyvíz vizsgálata során 24 órás, óránkénti átlagminták vételét javasoljuk, az olaj feluszási sebességének és mennyiségének meghatározására. Célszerű párhuzamosan 24 órás átlagmintát is gyűjteni, esetleg 6—8 órás átlagmintákat az üzem műszakbeosztásához igazodóan az egyéb meghatározások elvégzéséhez (természetesen a vízmennyiség arányában). Előnyös a számos esetben végzett vizsgálatok adatait az adott koncentrációs fokok előfordulásának gyakorisága alapján értékelni. Ez a statisztikus megközelítés lehetővé teszi azt, hogy az átlagos viszonyokat értékeljük, ugyanakkor a szélső értékek is kifejezésre jussanak. Mintavevőinket, melyeket az alábbiakban ismertetünk részben a szovjet VODGEO, részben az amerikai API intézetek közleményei alapján, részben saját tapasztalataink nyomán vezettük be és sikerrel alkalmaztuk. Mintavevő pipetta használható kis vízmélységnél. Bizonyos esetben alkalmas lehet 0 0,6—1,2 cm, a csatorna, vagy árok mélységének megfelelő hosszúságú plexicső, melyet függőlegesen a vízbe szúrunk, majd az iszapmentes feneket elérve, a felső nyílást ujjunkkal lezárva, a mintavevőt kiemeljük, majd a mintát a gyűjtőedénybe ürítjük. Máskor az 1. ábrán feltüntetett dugós pipetta használható (melynek 0-je 2—5 cm), amikor a pipetta huzalra erősített dugóval zárható. Mintavevő üveggel igen egyszerűen lehetséges a mintavétel, ha az olajtartalom 150 mg/l-nél kisebb, nincsen a felszínen kivált olaj, ill. görgetett hordalék. Tehát alkalmas módszer kis olajszennyezettségű befogadóknál, vagy olajtalanító berendezés utótisztító műtárgyai elfolyó vízének mintázására (pl. utóülepítő bukóólen átbukó víznél). Ezzel a módszerrel mélységi minta is vehető, ha egy rúdra szerelt, vagy nehezékkel ellátott lezárt palackot a vizsgál andó mélységbe leeresztünk, majd a zsinegét meghúzva az edényt kinyitjuk. A levegő eltávozása közben az üveg megtelik. Ha az edényt, a nyitás után lassan emeljük a mintázandó folyadékban, akkor a kívánt réteget jól jellemző mintához jutunk. Sekélyvízi mintavevő látható a 2. ábrán. Nagyobb mintamennyiség vételére alkalmas. A plexicső átmérője tetszésszerinti lehet, általában 0 5—10 cm, a cső hossza a csatorna vagy árok vízmélységénél nagyobb O Huminium vezető cső lobra 2.abra Plexicso záródugó Kioldó ravasz Legzocso Wtócsó Mintavevő üveg Nyilas I Vezeték Tartó lég

szivattyú 3. ábra Flexibilis múanyagcsi 4 abra 5.abra 1. ábra. Mintavevő pipetta, 2. ábra. Sekélyvízi mintavevő, 3. ábra. Mélységi mintavevő, 4. ábra. Mintavétel szivattyúval, 5. ábra. Mélységi mintavevő oxigéntartalom meghatározásához <t>uzypu 1—5. TlunemKa ÖJIH 63nmusi npoó (cfiuzypa t). B3nmue npoö U3 HeejiyőoKOü eodbi (cpuzypa 3). B3nmue npoö c noMouibw nacoca (ifiuzypa 4). TAyöuHHoe e3nmue npoö ÖJIH onpedeAemin codepucaHUH KUCAopoda (<f>uzypa 5) Figs. 1 to 5. Sampling pipette (Fig. 1) ; Low-depth sampler (Fig. 2) ; Depth sampler (Fig. 3) ; Pumpequipped sampler (Fig. 4) ; Depth sampler for oxygencontent determination (Fig. 5)