Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)
2. szám - Szászhegyi Pál: A vízgazdálkodás a mezőgazdaság szolgálatában
52 Hidrológiai Közlöny 1965. 2. sz. Szászhelyi P.: A vízgazdálkodás a mezőgazdaság szolgálatában v'M tórsulati terület vízmű társulat 2. ábra. Magyarország vízgazdálkodási és vízmű-társulatainak működési területe, illetve körzete 1964-ben (Piizyrpa 2. 3ona u oöAacmb deUcmeim eodoxo3nűcmeennbix u eoőonpoeodiibtx oóbeduHeuuü e Beiiepiiu e 1964-OM eody Abb. 2. Wirkungsgebiet beziehungstveise fíezirk der ungarischen Wasserwirtschaftlichen und WasserwerkGenossenschaften in 1964 letre hulló csapadék későbbi hasznosulása érdekében az eddiginél nagyobb mértékben tározódjék a talajban, de módot ad a csapadékból a tenyészidőn kívül lefolyásra kerülő belvizek előre kijelölt, rossz minőségű szikes legelőkön való visszatartására és ezzel a kötött talajú legelők és rétek javításához szükséges természetes csapadék beszivárgási idejének meghosszabbítására. Ez elősegíti a szeszélyes csapadékeloszlás eddiginél nagyobb arányú kiegyenlítését és a belvízi művek kisebb fokú igénybevételét. Ez a korszerűbb szemlélet és fejlődés lehetővé teszi, hogy a korábbi és csak a belvizek gyors levezetésére törekvő műszaki megoldással szemben áttérhessünk a belvizekkel való gazdálkodás komplex szemléletére és gyakorlatára. Előtérbe került tehát a hasznosítható csapadékvizek minél nagyobb mérvű visszatartása és tározása, melyet a korszerű belvízgazdálkodás, a vízlevezető és vízvisszatartó művek összefüggő rendszeréből fejleszt ki. Ezt kapcsolva a fejlett agrotechnika minél szélesebbkörű bevezetésével, lehetővé teszi, hogy a belvízkárok elhárítására szolgáló műszaki művek jelenlegi kiépítési fokánál is a múlthoz képest gyorsabb eredményt és nagyobb hatékonyságot érjünk el. Természetesen a káros belvizek elvezetésének fontossága ugyanakkor egyre jobban nő, mivel a belterjes gazdálkodás lényegesen nagyobb biztonságot, a káros vizek gyorsabb elvezetését követeli meg, a mezőgazdasági munkacsúcsok, a művelést végző — a talaj átázottságára érzékenyebb — nagyobb súlyú gépek kihasználásának figyelembevételével. A vizek felszíni tározásának egyszerű módja a legelőkön való tározás, a legelő barázdálásával. A legelő gátolása, barázdálása nem újkeletű és hatásait már régóta vizsgálják. Elterjesztése azonban messze elmaradt a lehetőségektől. A legelők a skatulyázással egyidejűleg műtrágyázást is kapnak, a Duna—Tisza közén levő szikes legelőkön végzett vizsgálatok holdanként 40 q-s termésről számolnak be olyan helyeken, ahol korábban alig volt fűtermés. Hasonló értékű sikeres kísérletekről számolhat be az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság is a Fehértó-majsai belvízöblözetben, ahol a Kismajsa és Vidéke Vízgazdálkodási Társulatba tömörült termelőszövetkezetek 1963-ban már 3500 kat. holdon közel 5 millió m 3 vizet tartottak vissza és az öblözetekben végrehajtott belvízvisszatartási és legelőöntözési munkái alapján 5 q-ról 30—35 q-ra növelték a fűtermést. Belvizekből táplálkozó sáncolás útján eddig öntözött legelők területe 15—18 000 kat. h-ra tehető. Ez az eljárás, mely legelőgazdálkodás és belvíz-visszatartás szempontjából egyaránt igen hasznos, országosan kb. 200 000 kat. h-on alkalmazható eredményesen. A belvizek jelenleg 28 000 kat. h-on tározhatók holtmedrekben, terepmélyedésekben, mesterséges tározókban. A belvízi tározók területét ennek közel kétszeresére lehet növelni, amivel az itt tározható víz mennyisége a jelenlegi 250 millió m 3-ről
