Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

11. szám - Dávidné Deli Matild: Légbefúvásos INKA medence laboratóriumi vizsgálata

527 Hidrológiai Közlöny 1965. 11. sz. 0,-5,0/v

J/ó ,Q,=9,0m

3/ó r Q, = 15,0 m

3/ó 6/a, b, c ábra. A modellbeli sebességértékek gyorsabb áramlású víz az iszapot magával ragadná és minden valószínűség szerint a felső részben levő oxigéndús víztérbe szállítaná. 4. összefoglalás A kísérletek alapján összefoglalóan megállapíthatjuk a következőket: a) Amint azt már az előzőekben is említettük, megvizsgáltuk a merülőfal és a vízfelszín által bezárt szög kapcsolatát az áramlási viszonyokkal. Kitűnt, hogy a hajlásszög merőlegestől való eltérése áramlástani szempontból kedvezőtlen eredményeket szolgáltat, minthogy ekkor az ülepítő térben a merülőfal környezettben jelentős a holttér, illetőleg a visszaáramlás. Ez a labilis térrész a merülőfal hajlásszögének csökkentésével egyre inkább növekszik. Emiatt természetesen az ülepedés folyamata is kedvezőtlenebbé válik. A merülőfal függőleges kialakítása az áramlási viszonyok lényeges javulását eredményezi. Az ülepítő térben a holttér szinte teljesen megszűnik. b) A levegőztető térben az áramvonalak alakja, illetve a vízrészecskék mozgásának iránya is, térben és időben állandóan módosul. Emiatt a szabad szemmel egyébként jól megfigyelhető vízszintes tengelyű hengermozgás változásának mértéke nem határozható meg egyértelműen. A henger sugara a modellben 6—15 cm tartományban változott, térbeli elhelyezkedése pedig a levegőztető rács és a modell íves fenék- illetve oldalvonala közötti részre korlátozódik. c) A rács bemerülési mélységétől, illetőleg a medencébe befúvott levegő mennyiségének értékétől függően nagyon jól megfigyelhető a medencének az a tere, amelyben a légbuborékok, valamint a vízrészecskék mozgásának pályája határozott irányú. Figyelembe kell vennünk azonban a légbuborékoknak az áramlási viszonyokra gyakorolt hatását a merülőfal környezetében abban az esetben, ha a levegő mennyisége már viszonylag nagy (10—15 m

3/ó). Az ekkor keletkező, viszonylag nagy átmérőjű légbuborékok akadályozzák a víznek a fal melletti lefelé áramlását. d) Kevés levegő (5 m

s/ó) nem elégséges arra, hogy a medencében levő víztömeget elegendő mértékig mozgásba hczza. Pl. az előbbi (5 m

3/ó) levegőmennyiség befúvása esetében a fenéklemez közelében a vízrészecskék mozgásának sebessége mindössze kb. 4—5 cm/s. Ugyanakkor már ez az j5 m

3/ó levegőmennyiség a levegőztető teret határoló falak szomszédságában az iszap visszaforgatásához szükséges sebességet előidézte. 10 m

3/ó levegőmennyiséget meghaladó, tehát sok, levegő adagolása azonban nem látszik célszerűnek, mivel a levegőmennyiség növekedésével a sebességértékek nem növekednek számottevő mértékben. e) A levegőztető rács vízfelszín alatti mélységének a medencebeli hidraulikai viszonyokra gyakorolt hatását illetően kitűnt, hogy abban az esetben, ha a levegőztető rács a vízfelszín alatt 5 cm mélységben van, a medencében nagyon kicsi sebességek keletkeztek. Azonkívül a légbuborékok levegőztető térbeli eloszlása sem kielégítő. Tovább növelve a levegőztető rács bemerülési mélységét, a rács kb. 8,5—12 cm bemerülési mélysége tekinthető hidraulikailag legkedvezőbbnek. f) A kísérletek során megfigyeltük, hogy az ülepítő térbe• légbuborékok csak bizonyos esetekben jutottak át. Ilyen szempontból legkedvezőbbnek mutatkozott az az eset, amikor a merülőfal és a medence íves fenékvonala között mért távolsági—2,5 cm, valamint a rácsnak 8,5—12 cm bemerülési mélysége volt, a levegőmennyiség pedig 5—9 m

3/ó nagyságú volt. (Az ismertetett adatok minden esetben a modellben mért és megállapított értékeket jelentik.)