Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

8. szám - Dudás János–Szitkey László: Európa nagyobb városainak vízellátása

Dudás J.—Szitkey L.: Európa nagyobb városai Hidrológiai Közlöny 1965. 8. sz. 381 fogyasztási értékek viszont feltehetően a háztartási vízfogyasztásnak a hazainál szélesebb körű értelmezése következtében jelentkeztek. Az európai városok többségében 1 ellátott lakosra naponta átlag 100 liter körüli háztartási vízfogyasztás jut. Sok városban a vízfejadag ennél kisebb, néhány országban viszont jóval több. A 100 liter/fő/napos fajlagos vízfogyasztás éppen azon országok városaiban általános, ahol a lakáskultúra igen magas. A lakások felszereltsége terén a vízfogyasztás szempontjából a fürdőszobával, illetve vízöblítéses VVC-vel felszerelt lakások részaránya mértékadó. Nagy-Britannia és ÉszakÍrország városaiban az összes lakásnak 50—70%-a fürdőszobás és közel 100%-a vízöblítéses WC-vel rendelkezik. E két mutató értéke a holland városokban 30—40, illetve 80—90%, a Német Szövetségi Köztársaságban 60 -70, illetőleg 90—100%, Svájcban 70—80% a fürdőszobás és 100% a vízöblítéses WC-s lakások számaránya az összes lakáshoz. Mindebből következik, hogy korszerűen felszerelt lakásokból álló városban is 1 ellátott lakosra elegendő 100—150 liter\fő\nap átlagos vízfogyasztás biztosítása. Természetesen ez a fejadag nem foglalja magában a város élelmiszeripari, kereskedelmi és vendéglátóipari üzemhálózatának, a kulturális, szociális és igazgatási intézmények vízfogyasztását, amelyet a hazai tervezési gyakorlat a lakosság vízigényénél vesz figyelembe és a távlati vízszükséglet kiszámításakor csak a nagyfogyasztó ipartelepek igényét veszi tételesen számba. Az 1 ellátott lakosra jutó napi átlagos háztartási vízfogyasztás nagyságát a közkifolyókról hordott vízmennyiség számottevő mértékben csak azokban a városokban befolyásolja, ahol a vízvezetékes lakásban lakók számaránya az összes népességhez viszonylag alacsony, így feltehetően sokan veszik igénybe a közkifolyókat. E torzítás mértéke a magyar városok legtöbbjénél igen jelentős lehet (2. táblázat), hiszen a háztartási célra értékesített vízmennyiséget az 1. táblázatban ellátottként feltüntetett vízvezetékes lakásban lakóknál lényegesen többen használják fel. Meg kell jegyezni azonban, hogy egyrészt a napi 100 liter körüli fejenkénti vízfogyasztás Európának azok- N ban a városaiban általános, ahol a lakosság túlnyomó többsége lakásban felszerelt vízvezetékkel ellátott, tehát a fejadag mértékében jelentkező torzítás elhanyagolható, másrészt pedig az összes ellátottra, azaz a vízvezetékes lakásban lakókra és a közkifolyókról vizet hordó népességre együttesen vetített fejenkénti vízfogyasztás mindig kisebb, mint a csak a vízvezetékes lakásokban lakók figyelembevételével számított mutató. Az 1 ellátott lakosnak naponta átlagosan szolgáltatott háztartási vízmennyiség akkor kevesebb a lakosság igényénél, ha a vízmű kapacitása nem elégséges a lakosság, az ipar és az intézmények együttes vízszükségletének kielégítéséhez. Az elégtelen víztermelési kapacitás következtében főként a nyári csúcsfogyasztási idényben, súlyosabb esetben az év nagy részében, vagy egészében vízhiány lép fel, mely zavarokat okoz a lakosság ellátása terén, de fékezi az ipari termelést is. A magyar városokban még fennálló vízszolgáltatási zavarok arra vezethetők vissza, hogy az új gyárak, üzemrészek önálló vízmű létesítése helyett a városi vízmű hálózatára kapcsolódtak. Az ipari vízigények növekedésével a lakosság ellátására biztosított kommunális beruházási keretek nyújtotta vízmű-kapacitás fejlesztési lehetőség nem tartott lépést, így a fokozódó ipari vízelvonás a lakossági vízfejadag csökkenéséhez vezetett. Ezt mutatja, hogy 1950—1964. évek között a háztartásoknak szolgáltatott vízmennyiség évi 85 millió m

3-ről 139 millió m

3-re, csupán 63%-kal nőtt, részaránya az összes értékesített vízből viszont 60,7%-ról, 38,6%-ra esett vissza. Ugyanakkor az ipar és az intézmények vízhasználata évi 55 millió m

3-ről, az összes vízértékesítés 39,3%-áról 222 millió m

3-re (61,4%) kereken négyszeresére (300%) növekedett. Az ipari és intézményi vízfogyasztás tehát lényegesen gyorsabban növekedett a vízművek vízszolgáltatásánál (155%). Az ipar túlzott mértékű kapcsolódása a városi vízművek hálózatához még a lakosság ellátásának sérelme nélkül sem kívánatos, mert az ivóvíz kiterjedt ipari használata annak a nyersvíznél magasabb termelési költsége miatt általában nem gazdaságos. Főként emiatt közlik a táblázatok a háztartási vízfogyasztás részarányát az összes vízszolgáltatásból. Ezek az adatok a jelen helyzet összehasonlítása mellett jó tájékoztatást nyújthatnak tervező mérnökeinknek a vízműfejlesztési tervek összehasonlításakor a háztartási és az ipari, intézményi vízigények helyes arányának kialakításához. Az európai városok legnagyobb részében a vízszolgáltatás közel feles arányban oszlik meg a lakosság, illetve az ipar és közületek között. A háztartási vízfogyasztás részesedését az összes értékesített vízmennyiségből városonként általában az ipari fejlettség foka, az üzemek iparági hovatartozása és a vízszerzési lehetőségek döntik el. Azokon a településeken, ahol nagy ipari bázis alakult ki és gazdaságos nyersvíznyerésre nincs mód, az ipari vízfogyasztás mértéke jóval nagyobb, mint a főként mezőgazdasági, kereskedelmi, közlekedési, közigazgatási jellegű városokban, vagy ott, ahol a vízigényes ipar felszíni vízből, olcsón biztosíthatja vízszükségletét. Hálózati és szolgáltatási vízveszteség Hazánkban vízveszteség alatt a termelt és értékesített víz közti különbözetet értik, amely a vízmű üzeme során a szűrők visszaöblítésóre, a hálózatok és medencék mosására, stb. felhasznált, valamint a csőhálózatok rejtett törésein, repedésein, tömítetlenségein át a talajba elszivárgó vízből, együttesen úgynevezett műszaki veszteségből, továbbá a számlázott vízfogyasztás és a tényleges vízhasználat közti eltérésből, az úgynevezett pénzügyi veszteségből tevődik össze. A termelt és szolgáltatott vízmennyiséget az egyes országokban eltérően értelmezik, így a hálózati és szolgáltatási vízveszteség mértéke (aránya az összes víztermeléshez) csak azon államok városaiban hasonlítható össze a hazai értékekkel, ahol e mutató értelmezése azonos a magyar statisztikai rendszerrel. Ilyen országok Ausztria, Jugoszlávia, az