Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

8. szám - Vágás István: Árhullámok entrópia-elmélete

Hidrológiai Közlöny 1965. 8. sz. 347 Árhullámok entrópia-elmélete VÁGÁS ISTVÁN* A tanulmányban a természetes vízmozgásokban előforduló árhullámokat a hőelmélet és az ennek mintá­jára megalkotott információelmélet szellemében igyek­szünk jellemezni. A következőkben a fizikai tudomány különböző ágazatai közti analógiákat mutatunk be, használunk fel és felejsztünk ki. A hőelmélet és információelmélet entrópia-fogalmának hidraulikai értelmezést keresünk. A hidraulika tárgykörén belül felhasználjuk azokat az analógiákat, amelyeket a vízgyűjtőkarakterisztikák, ár­hullámok és a jelző-oldatok mozgását leíró átfolyási görbék elmélete között már régebben megállapítottunk [9, 13, 14]. Továbbfejlesztjük és kiegészítjük az árhul­lámokra kidolgozott időkvantum-elméletünket is [15]. A fizikai megfigyelések helyességének, sőt objektív voltának fontos bizonyítékaként tartják nyilván, hogy a különböző, addig egymástól teljesen függetlenül, a kutatók más-más csoportja részéről kialakított gondolatmenetek, részágazati vizsgálatok, történeti fejlődésük során olykor váratlanul találkoznak egymással és minden eről­tetés nélkül jól kapcsolódnak is [7]. Ez a kapcsoló­dás rendszerint minden részágazatot újabb fejlő­désre késztet, és a természet egysége jegyében a tudomány legfontosabb fogalmainak széleskörű általánosítására vezethet [10]. Az entrópia fogalma már statisztikai értelmezésében, majd információ­elméleti meghonosításában elvesztette kizárólago­san hőtani jellegét ; hidraulikai alkalmazása további bizonyítéka lesz széles általánosságának. A hidraulika számára viszont megnyitja az utat klasszikus mechanikai szemléletének kibővítésére és a modern fizika gondolkodásmódjával való további kapcsolódásra. Az entrópiafogalom kialakítása Az entrópia — legáltalánosabb, valószínűség­elméleti megfogalmazásában — a valószínűségi állapotban rejlő bizonytalanság összehasonlító mér­tékszáma [3, 4]. A höelméletben a bizonyosabb, a valószínűbb állapotra az entrópia magasabb értékei, a bizonytalanabb, a valószínűtlenebb álla­potra pedig annak alacsonyabb értékei utalnak. A különböző hőátadási folyamatokban résztvevő testek a valószínűbb állapot elérésére törekednek, entrópiájuk ennélfogva — zárt rendszert tekintve — sohasem csökkenhet. Az információelméletben minden közlemény bizonytalanságot, előre meg nem határozottságot, váratlanságot rejt magában, s minél nagyobb ennek mértéke, annál nagyobb az a hír tartalom, amely a továbbítás által újdon­ságként fog jelentkezni [2, 4, 5]. A hőelmélettel szemben az információelméletben az entrópia értékei a bizonytalanság fokával együtt növeked­nek, a kisebb valószínűségű állapotot jellemzik tehát a nagyobb entrópiaértékek. A hőtani és az infor­mációelméleti entrópiafogalom egyöntetűségét az biztosítja, hogy egymáshoz képest ellenkező elő­jellel látjuk el matematikai kifejezéseiket. (Egye­sek az információelméleti entrópiát ezért negen­* Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. trópiának is nevezik.) Az előjel megfelelő válasz­tása mellett most már az információelméletben is jelenthet a kisebb állapotvalószínűség (nagyobb bizonytalanság) kisebb, a nagyobb állapotvaló­színűség (kisebb bizonytalanság) nagyobb entró­piát. Hidraulikai tételeink megalapozásánál — az árhullámjelenség természetének következté­ben — az információelméleti entrópiafogalomra támaszkodunk. Az olyan tudományos kísérletek kimenetele, amelyek véletlen eseményeket eredményeznek, nyil­vánvalóan előre meghatározatlan, de ennek a határozatlanságnak a foka a különböző esetekben más-más mértékű lehet. Adott kísérlet M 1 darab — egyenlően valószínű — eredményének határozat­lanságát az M x számnak valamilyen / (Af 1) alakú függvényével kell tudnunk kifejezni. Szélső hely­zetben, ha M 1 =1, a kísérleti eredmény teljes bizonyosságú, s nem függ a véletlentől. Ha pedig Mj 1, a kísérlet végeredményét annál nehezebb megjósolni, minél nagyobb az ilfj értéke. Az ered­mények bármelyikének valószínűsége : p x — 1 /M\ . Két, egymástól független, önmagukban M v ille­tőleg M 2 darab — szintén egyenlően valószínű — p 1 = 1 \M X és p 2 — 1 \M 2 valószínűségű eredmény­nyel járó kísérlet összesítésekor az egyes kísérle­tekben rejlő határozatlanságok összegeződnek, ugyanekkor az egyesített kísérlet egyenlően való­színű eredményeinek száma a valószínűségek szorzástételével összhangban M 1-M 2 lesz, tekintve, hogy P = Pi'PÍ Eszerint [2, 3, 4, 5] : M VM f(M 1)+f(M 2)=f(M 1-M 2) (1) A felírt függvényegyenletnek a logaritmusfüggvény tesz eleget. A logaritmusrendszer alapszáma 1-nél nagyobb, tetszőleges szám lehet. Leggyakrabban a természetes, e= 2,718... alapú logaritmusrendszer (jele: In), a kettes alapú, ún. bináris logaritmusrendszer (jele: Hog), illetőleg a tízes alapú, ún. Briggs-féle logaritmus­rendszer (jele: lg) használatos. A különböző loga­ritmusrendszerek szorzótényezőkkel könnyen átszámít­hatók. így pl.: lg x = 0,4343-In x ; lg x = 0,3010 • Hog x; In x — 0,6931 • Hog x. Az (1) egyenlet ismeretében az egyenlően valószínű eredménnyel járó kísérletek határozat­lanságának mértékéül (S) tehát az előfordulható eredmények számának (M), illetőleg az ehhez tartozó valószínűség reciprokának í — j logaritmu­l p I sát kell választanunk. A reciprok érték logaritmusa helyett azonban mindig írhatjuk az eredeti érték ellenkező előjellel vett logaritmusát. Az átszámí­tási tényező használatának lehetőségét a fc-szorzó­val jelölve írhatjuk : S = k-lnM = = — k-lnp. (2) A (2) egyenlet — előjelkülönbözettel — a statisz­tikai hőelmélet Bolzmann-féle törvényét fejezi ki

Next

/
Thumbnails
Contents