Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

6. szám - Hazslinszky Tamás: Az észak-borsodi Alsóhegy karsztjának néhány hidrográfiai kérdése

260 Hidrológiai Közlöny 1965. 6. sz. Hazslinszky T.: Az északborsodi Alsóhegy karsztja Az alsóhegyi karsztforrások jellemző adatai 1. táblázat TaöAuqa 1. XapaicmepHbie dannue Kapcmoeux ucmomuKoe AAiuoxedb Tabelle 1. Kennwerte der Karstquellen am Alsóhegy Forrás Legkisebb Legnagyobb Megbízhatósági index I

4 * Észlelés Neve Fakadási szintje [m A. f.] Mért vízhozam P/P] Megbízhatósági index I

4 * Észlelés Kastélykerti 180 126 6 600 2 (rossz) negyedévenként Pasnyag 180 9 15 000 2 (rossz) naponta Vecsem 180 108 7 200 2 (rossz) havonta Csörgő 190 180 2 900 3 (mérsékelt) negyedévenként az Alsóhegy fennsíkjának legnagyobb részét, s ebben alakultak ki a karsztjelenségek a legszebben. A felsó' triász képződmények területünkön hiányoznak. A triász rétegek után már csak negyedkori üledékeket ismerünk teraszkavics, vörösagyag, törmelék formájában. Az Alsóhegyet élénk tektonikai tevékenység dolgozta meg, amely a karsztjelenségek, a földalatti vízrendszerek kialakulását meghatározta. A guttensteini és wettersteini rétegek tektonikus érintkezési vonala mentén alakultak ki az acskóvölgyi források és víznyelők ; ezzel a vonallal párhuzamosan pedig a bábavölgyi vízrendszer. Ilyen tektonikus mezőben alakult ki a Meteorbarlang is. Forrásolc A fennsík lábánál több nagy vízhozamú karsztforrás fakad. A csehszlovák oldal forrásairól keveset tudunk. Négy nagy forrást ismerünk. Ezek átlagos vízhozama is jelentős, a források feletti árvízi kitörések nyomai pedig nagy vízhozamú árvizekről tanúskodnak. A Bódva völgyében három nagy karsztforrás fakad. Tornanádaskánál a Kastélykerti-forrás, Komjátinál a Pasnyag-forrás és Bódvaszilasnál a Vecsem-forrás. A Ménes-patak völgyében, Szögliget községben fakad a falu közkút ját tápláló Csörgő-forrás. Mindegyik nagy vízhozamingadozású, jellegzetes karsztforrás. E négy nagy karsztforrást a VITUKI rendszeresen észleli. Jellemző adataikat az 1. táblázat tartalmazza. A kisebb forrásokra vonatkozólag kevés a mérési adat. A Szénhely-forrás jelentéktelen, 10—20 l/p vízhozamú foglalt forrás. Mintegy 50 m-re tőle, meredek oldal aljában jól fejlett, erősen hátravágódott árvízi kitörési hely található, amely záporok után működik. A kövekkel körülrakott Acskó-forrás vízhozama átlag 60—100 l/p. Árvízi hozama ennek többszöröse. Az Acskó-völgy alsó szakaszán fakad az Alsó- Acskó-forrás. Átlagos vízhozama 20—40 l/p ; árvize 400—500 l/p, igen erősen zavaros. A Szádvár lábánál találjuk a jelentéktelennek látszó Bába-forrást. A forrás feletti sziklaletörés lábánál törnek elő az árvizek, amelyeket jól fejlett árvízi meder vezet le. Az 1957-ben itt lemélyített akna 2 méter után 3 méter mély vizet ért. Ez azt jelenti, hogy a forrás mögötti járatokban nagyobb tömegű visszaduzzasztott víz áll. Árvízkor az, akna teljesen feltöltődik vízzel, majd a víz az, akna peremén túlfolyik. Víznyelők A források vízgyűjtőterületének körülhatárolása igen nehéz. Ehhez elsősorban a felszíni vizeket levezető víznyelők vizsgálata ad támpontot. Az 1. ábrán megkíséreltük a víznyelők vízgyűjtőterületét is körülhatárolni. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez a körülhatárolás térkép alapján készült, ezért erősen elméleti jellegű ; a gyakorlatban ugyanis egyes vízgyűjtőkről a térképen nem érzékelhető domborzati formák (pl. berogyások) jelentős részeket leválasztanak, melyek vize közvetlenül szivárog be a kőzetbe. A körülhatárolásnál elkövetett hiba természetesen részletesebb térkép vagy terepbejárás alapján részben helyesbíthető. A víznyelők karsztos vízgyűjtőterülete úgyszólván állandóan kisebbedik, ugyanis a víz által kioldott kőzet újabb és újabb berogyásokkal újabb és újabb területrészeket választ le a vízgyűjtőterületről. Ezek a berogyások, töbrök idővel maguk is típusos víznyelővé fejlődhetnek. A vízgyűjtők zöménél a nyelőtől távolabbi, lankás és karros oldalakról sem jut el víz a nyelőig, hanem ott szivárog be a karszt vízvezető repedéshálózatába. A karsztos vízgyűjtőterületek ilyen módon is egyre kisebbednek, amint a talaj lepusztulásával, a karrosodás előrehaladtával a vizet egyre inkább képesek magukba fogadni. Mind ezek a vizek, mind pedig a fentebb leírt berogyásokban levezetett vizek földalatti útjuk során valószínűleg egykori víznyelőjük földalatti vízrendszerébe jutnak. A karsztos vízgyűjtőterületű víznyelők vízgyűjtőterülete tehát két részre különül: 1. közvetlen vagy aktív vízgyűjtőterületre, amelyről a lefolyó vizek a nyelőig eljutnak, s azon keresztül érik el a földalatti járatot, és 2. közvetett vagy inaktív vízgyűjtőterületre, amelyről a víz ma már nem jut el a nyelőig, hanem beszivárogva a felszín alatt éri el a vízvezető járatot. Ez utóbbi esetnél — tekintve, hogy a karsztok földalatti vízválasztói nem mindig egyeznek a felszíni vízválasztókkal — előfordulhat, hogy a közvetett vízgyűjtőterület más forrásrendszerbe adja le vizét.