Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

3. szám - Dr. Urbancsek János: Az Alföld negyedkori földtani képződményeinek mélyszerkezete

121 Hidrológiai Közlöny 1965. 3. sz. HIDROGEOLÓGIA Az Alföld negyedkori földtani képződményeinek mélyszerkezete Dr. URBANCSEK JÁNOS Bevezetés Az Alföldön a lakosság vízellátásában, az ipar és nagyüzemi mezőgazdaság vízszükségletének kielégítésében igen nagy szerepet tölt be a negyedkori üledékekből kitermelhető rétegvíz. Újabban pedig mind nagyobb teret hódít a felsőpannóniai képződményekben tárolt telepvíz, amelyet — különösen napjainkban — nemcsak fürdővíz céljára tárnak fel, hanem, mint energiahordozót is hasznosítják. Mindezek mellett külön meg kell emlékezni még a legfiatalabb negyedkori durvaszemcséjű lerakódásokból kitermelhető réteg, ill. talajvízről is, ugyanis a Nagy-Alföld egyes területein olyan bőségben áll rendelkezésre, hogy a belőle való ún. „csőkutas" öntözés számos esetben igen gazdaságos. 1} három, különböző földtörténeti korhoz, mélyszerkezethez és földtani képződményekhez kötött vízféleség közül csak a negyedkori rétegvizeket tároló folyóvízi kőpződmények mélyszerkezetével foglalkozunk, mivel a vízszükséglet túlnyomó mennyiségét ezekből az üledékekből termeljük ki. Nem hagyhatjuk azonban teljesen figyelmen kívül a levantei rétegvizek jelentőségét sem annak ellenére, hogy nagy területen, mint a Jászságon, a hevesi-süilvedéken és a Körösök süllyedékterületén ezek az üledékek csak igen kevés kitermelhető vizet tartalmaznak ; mert más helyen, elsősorban a dunai-szerkezeti-árok területén, ezekből a rétegekből is nagy vízmennyiség származik. Ez utóbbi földtani képződmény mélyszerkezetével sem foglalkozunk, bár a negyedkori üledékekhez hasonlóan, a víztároló képződmények ugyancsak folyóvízi lerakódások és itt is rétegvízről beszélünk ; de a negyedkor kezdetén olyan mélyreható szerkezeti változás következett be az Alföld területén, ami természetszerűen maga után vonta* az üledékképződés folyamatának és az üledék anyagának megváltozását. Éppen ezért a levantei és negyedkori rétegek jól elkülöníthetők egymástól kőzettani alapon is és mindazokon a területeken, ahol a pleisztocén képződmények levantei üledékekre települtek — őslénytani adatok hiányában — tisztán kőzettani kifejlődés figyelembevételével, pontos határmegállapítást lehet végezni. Hasonló jelenséggel állunk szemben a felsőpannóniai és negyedkori lerakódások megkülönböztetésénél is. Itt a kőzettani elhatárolás azonban egyes területeken nagyobb körültekintést kíván. Ezek után már a bevezetőben felvetődik a kérdés, hogy miért hangsúlyozzuk a kőzettani alapon való földtani szintezést annak ellenére, hogy az őslénytani adatok figyelembevételével történő korelhatárolás vitathatatlanul megbízhatóbb. Ezzel a kérdéssel a szerző már korábban behatóan foglalkozott és éppen ezért most elégségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a jelenlegi fúrási technológia mellett csak igen-igen kevés olyan ősmaradvány kerül a furadékkal a felszínre, ami meghatározható és amelyikből kortörténeti következtetést lehet levonni. Önkéntelenül adódik tehát a felelet, hogy az előbbi körülmények miatt csakis kőzettani kifejlődés szerint lehet a földtani szintezést elvégezni, azaz a jelenlegi feladatunk végrehajtásánál pedig a negyedkori képződmények alsó határát megállapítani. Mielőtt rátérnénk a pleisztocénkori üledékek mélységi elhatárolásának, vagyis a fekütérkép megszerkesztésének ismertetésére, bemutatjuk azt az általunk használt földtani és geofizikai komplex kutatási módszert, amelynek segítségével még megfelelő kőzetanyag hiányában is egymástól jól el lehet határolni az alsó-pannóniai, a felső-pannóniai, a levantei és a negyedkori üledékeket. Karottázsmérés a földtani kutatás szolgálatában A fúrási technológia fejlődése természetszerűen maga után vonta a furadékminta minőségének romlását, úgyannyira, hogy a leggondosabb mintavétel esetén is csak igen nagy körültekintéssel lehet a furadék anyagát megbízhatóan feldolgozni. Az alkalmazott, nagy fúrási sebességet elérő rotarv-rendszerű fúrással felhozott furadékmintát a sűrű öblítőiszap még jobban szennyezi és így a teljesszelvényű fúrással kiemelt mintaanyagból az egyes rétegek elkülönítése és azok pontos leírása, — különösen nagyobb mélységű fúrás esetében — szinte lehetetlen. Ilyen körülmények között tehát nem hogy ősmaradvány, de még teljesen megbízható kőzetanyag sem áll rendelkezésre. Az előbbi hiányok pótlására kellett bevezetni a vízkutatásban a karottázsmérést. Ma már lehetetlen a karottázs vizsgálat elmulasztása, mert ellenkező esetben a vízfeltárás nem hozza meg a várt eredményt, vagy a furat meddővé nyilvánításával kell számolni ott is, ahol ezt a korábbi kutatások nem igazolják. Mivel a furadék mintaanyag alapján pontos rétegtani elkülönítést nem lehet végezni, így az egymagában kőzettani szintezésre is alkalmatlanÉppen ezért új módszert kellett bevezetni az előbbi hiányosságok kiküszöbölésére. Ez pedig a ma már mind szélesebb körben alkalmazott földtani és geofizikai komplex kutatási eljárás, ahol a fúrástechnikai adottságok miatt történő pontatlan mintavételt a karottázs vizsgálat jól kiegészíti. Hangsúlyozzuk, hogy a régebbi fúrási technológiával előállított és tudományos feldolgozásra alkalmas mintaanyag alapján leírt fúrási réteg-