Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

3. szám - Babos Zoltán: A Pécsi-víz felső részvízgyűjtőjének vízrajza

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 45. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 97—144 oldal Budapest, 1965. március HIDROLÓGIA A Pécsi-víz felső részvízgyűjtőjének vízrajza BABOS ZOLTÁN* A legnagyobb városaink belterületi rendezési kérdéseivel összefüggésben a domb-hegyvidéki tájakon egyszerre jelentkezik az átvonuló kisvízfolyások korszerű szabályozásának szükségessége. Miskolcon a Szinva és Pece-ér, Tatabányán a Gallai-patak, Salgótarjánban a Tarján-patak foglalkoztatja a szakköröket, Pécsett pedig a Pécsi-víz városi és felső szakaszának gyökeres rendezése került előtérbe. A Pécsi medence vizeinek szabályozását különösen szorgalmazza az a körülmény, hogy a hőerőmű terjeszkedő salaktere egyre nagyobb mértékben telepedik rá a Pécsi-víz nyílt árterére, amely eddig a levonuló nagyvizek jelentékeny részét tárolta és csúcsértékeit mérsékelte. A részben karsztos domborzati, éghajlati és települési viszonylatban egyaránt sok egyéni sajátosságot mutató vízgyűjtő vizsgálata hasznos előmunkálati anyagul szolgálhat majd a szerteágazó szükségletekkel jelentkező átfogó vízrendezés megtervezői számára. 1. A vízgyűjtőterület leírása A felszíni vizeket befogadó Pécsi-víz a vízgyűjtő kelet-nyugati irányú tengelyében vonul le. Közvetlen környezetében fekszik a vízgyűjtő legmélyebb fekvésű, 120—125 m magas völgyfenéki övezete, amely egyes helyeken még ma is vizenyős, rossz lefolyási viszonyokkal terhelt terület. A vízfolyás jobbpartján fekvő északi vízgyűjtőrész enyhe, majd egyre meredekebb lejtőkkel húzódik fel a Mecsek 390—600 m magasságig emelkedő gerincvonalára, amely észak felől le is határolja a vízgyűjtő hegyvidéki, részben zárt erdőkkel fedett övezetét. Ennek völgyei egymással közel párhuzamosan délkelet, majd délfelé vonulnak és vizeiket nagyobbrészt a Basamalombalokányi határrészen egyesítik. Ezzel ellentétben a Pécsi-víz balpartján elterülő déli vízgyűjtőrész jelentékenyen alacsonyabb, mindössze 150— 230 m magasságig emelkedő lankás dombvidék. Itt a völgyek felső szakaszukon nagyrészt déli irányban haladnak, majd élesen északnak fordulva, nyílnak rá a fővölgyre. Az említett két vízgyűjtőrész közel azonos kiterjedésű (1. ábra). A Pécsi-víz városi szakaszához tartozó vízgyűjtőt két zártszelvényű közúti kereszteződéssel célszerű megosztani : a felső Siklósi-úti és az alsó Megyeri-úti hídszelvénnyel. Utóbbi részvízgyűjtőjének határvonala a Füzes-árok medrének 1959/60-ban történt áthelyezé* ÉM Mélyépítési Tervező Vállalat, Budapest. sével módosult : területe csökkent. Számításaimban azonban a felhasznált alapadatok észlelési éveire tekintettel még a múltbeli állapotot kell figyelembe vennem. A vízgyűjtő földtani felépítése, főleg a hegyvidéki részen nagyon változatos. A széles völgyfeneket a vízfolyások lejtőtörmelékből és löszből származó jelenkori hordaléktakarója borítja, mely alatt vékonyabb-vastagabb pliocén-rétegek fekszenek. Utóbbiak nagyrészt finom csillámos homokok, laza homokkő padokkal megszakított szürke agyagmárgák, de előfordulnak durva kavicsos-homokos rétegsorok is, melyek vízben gazdagok. Ezekből a pliocén-kori rétegekből épültek fel a vízgyűjtő déli oldalán fekvő dombvonulatok is, melyeket a jobbparti hegylábi magaslatokkal együtt vastag felső pleisztocén lösz (sárgaföld) takaró fedi. A vízgyűjtő északi hegyvidéki oldalán az említett homok és márgás pliocén képződmények felhúzódnak a Mecsekre és fedő rétegként takarják a Tettyétől Pécsszabolcsig, délen pedig a Pécsváradi-útig terjedő felső miocén (szarmata) korú durva porózus mészkő réteget, amelyben rétegvizek tárolódnak. Ezek a mészképződmények a nyugati oldalon közvetlenül érintkeznek a Mecsek gerincét ezen a szakaszon alkotó triászkori karsztosodé mészkő tömeggel, amely a Tubes-Misina— Tettye vonalon lenyúlik egészen a városi belsőség pereméig. Tovább nyugat felé a Jakabhegyen át Hetvehely—Bükkösd irányában vonuló Mecsek-gerincet már nem karsztos mészkő, hanem Perm-alsótriászkori, vízben szegény palás agyag és különböző szemnagyságú homokkő rétegcsoportok alkotják, a hegyek előterének és a vízgyűjtő déli dombvidéki részének felépítése azonban itt is azonos a fent már leírttal. Talajtani szempontból a vízgyűjtő Kreybig Lajos osztályozása szerint a mohácsi löszvidék, a Mecsek és a Pécsi-medence talajtájainak találkozásánál fekszik. Felületén a különböző mezőségi és erdőtalajok változatos képet mutatnak. A völgyfenék a tulajdonképpeni Pécsi-medencéhez tartozik, amelyen a környező hegyekről-dombokról lesodródott lösz és egyéb anyagok keverékéből képződött löszszerű vályogon gyengén savanyú humuszos réti-, mezőségi és öntéstalajok alakultak ki. A völgyfenéktől északra fekvő mecseki tájrészen a márgás, tömör kőzeteken és löszfoltokon túlnyomórészt barna erdőtalajokkal találkozunk, az erózió által többé-kevésbé már erősen megviselt állapotban. Ehhez a tájrészhez csatlakozik keleten és délen a mohácsi löszvidék, melynek talajtakarója nem egységes, de alapkőzete mindenütt lösz. Itt túlnyomórészt barna és rozsdabarna erdőtalajok fordulnak elő, főként meszes középkötött vályog.