Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

12. szám - Dr. Szabóné dr. Muhits Katalin: Közcsatornákba engedhető anyagok határértékének kérdése

Sz. Muhits K.: Közcsatornákba engedhető anyagok Hidrológiai Közlöny 1964. 12. sz. 555 mének érdekében kell az egyre aktuálisabbá váló problémákkal a szakma nyilvánossága elé lépnünk megvitatás végett. * IRODALOM 1. Bucksteeg, W. : Zur Frage des microbiellen Abbaues von Cyaniden in Abwássern. Schweiz. Zeitschrift für Hidrologie. Fasc. 1. 1960. 2. Dietrich, B. : Massnahmen zum Schutz der Oberfláchengewasser gegen Verunreinigung. Gaz. u. Wasserfach. H. 48. 1957. 3. Estrada, A.—Elias, G.—Wiest, G. : Acceptability of Industrial Wastes in Public Sewers. Sew. a. Ind. Wastes, No. 1. 1955. 4. Heukelekian, H.—Orford, H. E. : Industrial Wastes in municipial Sewers. Sew. a. Ind. Wastes, No. 1. 1955. 5. Karnovszky, F. : Einleitung geweblicher industrieller Abwasser in stadtische Kanalisation. Gaz. u. Wasserfach. H. 36. 1961. 6. Kittrel, F. W. : Wbat are Safe Limits for Treating Metál Platung Wastes with Sewage. Wastes Eng. May. 1957. 7. Lazarev, H. : Mérgező hatású ipari anyagok. 1957. 8. Liebmann, H. : Handbuch der Frischwasser- und Abwasserbiologie. Bd. II. Jena. 1960. 9. Meinck, F.—Stooff, H.—Kohlschütter, H. : Industrie-Abwasser. Stuttgart 1960. 10. Pacséry, I.—Magos L. : Az iparegészségügyi vizsgálat metodikája. 1960. 11. Schroeder, H. : Gesiehtspunkte und Eichtlinien. Wasserwirtsch. Wasser-technik. 9. 1961. 12. Timár M. : Foglalkozási betegségek. 1960. 13. Industrial Wasstes to Sewers ? Wastes Eng. May 1959. 14. Wille de Bruxelles-Reglement sur la Protection des Eaux Contra la pollution. No. 415. 15. Bruxelles-Ministrere de la Sante Publique et de la famillie. No. E. U. 4098/2. 16. Csehszlovák előírások. CSN. 73. 17. Bajor előírások. 18. 80. Rozporzadzenie Ministra Gospodarki Komunalnej. 1963. (Lengyel előírás.) 19. Munkavédelmi Műszaki Zsebkönyv. 1961. Hozzászólások Dr. Bolberitz Károly : A közcsatorna hálózatba engedett ipari szennyvizek megengedhető határértékeire vonatkozó pontos előírások tudomásom szerint a fejlett ipari államokban sincsenek. Az előírások rendszerint csupán általános elveket rögzítenek. Ennek oka abban rejlik, hogy ilyen határértékeket megállapítani rendkívül nehéz. Tudjuk azt, hogy a csatornába engedett szennyvíznek nem szabad olyan anyagokat tartalmaznia, melyek a csatornamunkások egészségére veszélyesek, melyek a csatorna állagát, vagy működését ronthatják, melyek a szennyvíztisztítást befolyásolhatják hátrányosan, vagy a befogadó vizének árthatnak. Az utóbbi két követelmény rendszerint azonos, mert amely szennyvíz biológiailag tisztítható, megtisztítva a befogadóban sem fog kárt okozni. így csupán három irányú követelés marad fenn, amelyek azonban elég nagymértékben eltérhetnek egymástól. Legyen elegendő csupán annak megemlítése, hogy pl. az antibiotikumok a szennyvízben egészségre káros hatást nem fejtenek ki, a csatorna állaga, működésképessége szempontjából közömbösek, a biológiai szennyvíztisztítást viszont igen nagymértékben rontják. Ezzel szemben például a ciánvegyületek a szennyvíztisztítás szempontjából meglehetősen közömbösek, az emberi életre viszont rendkívül veszélyesek. Ha tehát táblázatosan kívánunk határértékeket összeállítani, minden esetben a legkedvezőtlenebb, legalacsonyabb értékből kell kiindulni. Még nehezebbé teszi a kérdést, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a megengedhető határérték igen nagymértékben függ a helyi körülményektől is. Azok az anyagok, melyek az egészségre veszélyesek, már a gyár területén levő csatornahálózatban is károsak, hiszen nem egy komoly baleset, melynek csatornamunkások estek áldozatul, a gyárak területén történt. Midőn a szennyvíz a közcsatornába jut, rendszerint, de nem szükségképpen, erősen felhígul, valamely szennyvízzel, mely más gyárak szennyvizét hozhatja magával és amely szennyvízben levő anyagok esetleg kedvezőtlenül reagálhatnak a bebocsátott szennyezésekkel. A csatornahálózat további útján az elvezetett szennyvíz újabb ipari szennyvizekkel találkozhat, amelyek újra kedvező, vagy kedvezőtlen hatásokat eredményezhetnek. Á közcsatornába engedhető káros szennyező anyagok koncentrációját a környék szennyvizei erősen befolyásolhatják. Nem közömbös az sem, hogy a gyárak káros szennyvizeiket milyen mennyiségben bocsátják a közcsatornába. Ha nagy mennyiségben jutnak ezek a csatornába, még kis töménységű szennyvíz is káros lehet ; gondoljunk csak a megengedni javasolt báriumsó koncentrációra, mely feltehetően teljes egészében báriumszulfáttá fog alakulni és igen rövid szakaszon ki fog ülepedni. Nagymennyiségű ilyen szennyvíz kibocsátása feltétlenül dugulásokhoz fog vezetni. Ha mindezekhez a problémákhoz hozzáveszszük még azt, hogy ismereteink korlátozottak ós számos fontos kérdésben, mint pl. a cianátok esetleges visszaalakulása cianidok ká redukáló szennyvizek hatására, vagy a mérgező szerves oldószerek kérdése, amelyek a csatorna légterében nagyobb töménységben lehetnek jelen, mint a szennyvízben, akkor láthatjuk, milyen beható munkát kell végezni a csatornába engedhető káros ipari anyagok töménységének előírásánál. Végül meg kell még említeni azt is, hogy az ipari termelés révén mindig újabb és újabb szennyező anyagok jelentkeznek ; más szennyező anyagoknak " jelentősége változik meg (ma már az arzénnak alig van jelentősége, viszont a kadmium, mint új veszélyes szennyező anyag jelentkezik mind nagyobb mértékben). A kép évről-évre változik és az előírásoknak nyomon kell követniök az ipari fejlődést. A fentiek alapján érthető, hogy miért nem találunk külföldi példákat e téren. Annál jelentősebbnek kell tartanunk tehát a hazai kezdeményezést. Nem vitás, hogy • a szerző által bemutatott táblázat nem teljes és nem is lehet minden tekintetben tökéletes, ez egy kiindulási alap, amelyet szükség esetén javítani és a fejlődésnek megfelelően