Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

11. szám - Béltelky Lajos: Az 50°C-nál melegebb hévízfeltárási lehetőségek hazánkban

486 Hidrológiai Közlöny 1964. 11. sz. Bélteky L.: Hévízfeltárási lehetőségek hazánkban vízkutató fúrással a mezozóos karsztos képződmények feltárására — a fenti területeket kivéve —eddig nemigen próbálkoztak. Hévízfeltárás szempontjából ez a képződmény is igen nagy jelentőségű. Ezt az állítást igazolja, hogy hazánk jelenlegi legmelegebb, 90 C°-ot meghaladó hőmérsékletű forró vizei (Zalakaros, Tura, Sajóhidvég) karbonátos mezozóos képződményekből fakadnak. Zalától a Somogy megyei Igáiig, Budapest térségéből kiindulva Túrán, Mezőkövesden , Bogácson, Mezőkeresztesen, Sa jóhidvégen, Miskolcon át Sárospatakig, hévizes kutak bizonyítják ennek a víztartó képződménynek a jelenlétét. A térképen körül nem határolt déli mezozóos pásztán fekszik Harkány, ahol már 50 m-es fúrások is 62 C°-os hévizet szolgáltatnak. Az üledékkel fedett mezozóos terület nagyságáról azért nem közlök számadatot, mivel azt — a zalai rész kivételével — eddig még aránylag kevésszámú fúrás tárta fel, főleg Igal és Tura közt. A legjobban megkutatott zalai terület jórésze pedig hévízhasznosítás szempontjából egyelőre alig jöhet szóba, mivel olyan magas fekvésű, hogy a 80—100 m-nél mélyebb statikus vízszintű kutakból a víztermelés a jelenleg rendelkezésre álló 7—10 att nyomású, percenkint 2 m

3 levegőt szállító portabilis kompresszorokkal egyelőre kivihetetlen. Meggyőződésem szerint az így szerkesztett térkép biztosabb tájékoztatást és nagyobb áttekintést nyújt a hévízfeltárási lehetőségekről, mint az, amelyik csak a grádiens értékeken alapul. Meg kell azonban jegyeznem azt is, hogy a jelenlegi ismereteink számát és terjedelmét tekintve bármilyen hasonló méretű ábrázolás, így a bemutatott térkép is, csak igen nagyvonalú tájékoztatásként használható fel hévízfeltárási lehetőségekre vonatkozólag. Gondoljunk arra, hogy a szintvonalak megrajzolásához egyes területeken csak aránylag kevés számú fúrás adata állott rendelkezésre, így azokat az újabb fúrások és a jórészt negyedkori hordalékkal fedett üledékes alföldi medencében a morfológia alapján nem észlelhető kisebb-nagyobb szerkezeti- és törésvonalak későbbi felderítése és megismerése lényegesen módosíthatják, mint pl. Tiszakécske környéke. Főleg a vízhozamra és a vízhőmérsékletre vonatkozó prognózis bizonytalan, mert a vízhőmérséklet a geotermikus grádiens értékén és a víztartók települési mélységén kívül jelentős mértékben a vízhozamtól is függ, azt pedig a víztartó rétegek kifejlődése, vastagsága és a víztartó kőzetek fizikai jellemzői befolyásolják. A vízhozam nagymértékben függvénye annak is, hogy apróbb vagy durvább szemcséjű-e a víztartó képződmény s van-e a szemcsék között valamilyen kötőanyag, amely károsan befolyásolja a víztartó réteg áteresztő képességét. A víztartó rétegek kifejlődése és a vízhozam Az eddigi fúrási szelvények alapján a 80 C°-nál melegebb hévíznyerési lehetőséggel rendelkező három üledékes területen legtöbb a rétegsorban a homokos szint és legjobb a víztartók áteresztő képessége s így legnagyobb a hévizes kutak vízhozama a sűrűn csíkozott tiszántúli terület Csongrád—Szentes—Szeged vonala mentén. A Szentestől keletre levő békési süllyedéken, továbbá a Dunántúl már jóval kedvezőtlenebb a helyzet, amit világosan jelez az ottani hévizes kutak sokkal kisebb vízhozama. A jászsági területen a felső pannon legmélyebb szakasza — kutak hiányában — vízhozam szempontjából még nem bírálható el. A porózus víztartók kifejlődése jól látható a fúrás karotázsszelvényéről (2. ábra), illetve a szelvény porózus tagjait feltüntető ábrázolásról (3. ábra). Ennek az általam bevezetett ábrázolási módnak az az előnye az erősen kicsinyített karotázsszelvénnyel szemben, hogy erről jól leolvasható a porózus rétegek mélységbeli helye és ábrázolható 100 m-es szintenként a porózus rétegek összes vastagsága is. Az ábra középvonalától balra van ugyanis feltüntetve 100 m-es szintenként a porózus' rétegek mélységbeli helye, ill. vastagsága, jobbra pedig ugyanazon mélységi szakaszban azok összvastagsága. A megnyitott és a termelésbe bekapcsolt víztartókat keresztcsíkozással jelöltem meg. Az ábrázolásnál a 3 m-nél kisebb vastagságú porózus rétegeket figyelmen kívül hagytam, mivel a gyakorlati tapasztalatok szerint több réteg összekapcsolása esetén a vékonyabb rétegek megnyitása ritkán növelte, ellenkezőleg számos esetben csökkentette a kút vízhozamát, feltehetőleg azok kisebb fajlagos vízhozama és alacsonyabb rétegnyomása következtében. Konkrét vizsgálat céljára azoknak a melegvíztermelő kutaknak a szelvényeit használtam fel, amelyek a délkeleti Tiszántúlnak azon a részén kerültek lemélyítésre, ahol a felső pannon feküje — jelenlegi ismereteink szerint — a legmélyebben van. Az 500 m-es mélységszakaszonkénti homokosodás mérvéről a 2. táblázat tájékoztat. Az újszegedi hídfő melletti 1900 m mélységű kút karotázsszelvénye szerint a homokos szintok összvastagsága 0—500 m-ig 293 m, tehát közel 60%, 500—1000 m között azonban csak 135,2 m (27%). Az 1000—1500 m-es szakaszban valamivel kevesebb (25,6%), 1500— 1900 m között pedig lecsökken 15%-ra. A rétegsorban 20—25 m vastag porózus tagok is vannak. A szegedi Textilgyár fúrásának 1900 m-es rétegsorában a porózus szintek százalékos aránya két mélységszakaszban, az 500—1000 és az 1500—1900 m-esben 3,4—5 %-kal nagyobb, mint az újszegediben. A teljes mélységre vonatkoztatva a homokos szintek előfordulása az újszegedi és a szegedi fúrásokban 33,2, illetve 36 %-os. A szentesi 1736 m-es fúrás teljes rétegsorában több a porózus tag (39,9%), mint az előző két szegedi fúrásban, a különböző szakaszok homokosodása között azonban nagy az eltérés. A felső 500 m-ben Szentesen jóval kevesebb (35%) a homok, mint Szegeden (60%). 500—1000 és 1000—1500 m-ig azonban jóval több a homokos szint, mint a szegedi területen. A forróvíznyerésre leginkább szóbajöhető, 1500 m-nél mélyebb szakaszban azonban ugyanaz a homokosodás mérve (18,4%), mint Szegeden. A rétegsor Szentesen sem mondható erősen tagoltnak, de szintén van több nagy vastagságú víztartó is a rétegsorban. A gyulai két nagy fúrásban már jóval kevesebb, 15,6, illetve 15,1% a porózus víztartók összvastagsága, Békéscsabán pedig csak 12,6%. A hompkosodás mérve tehát a sűrűn csíkozott terület keleti szélén még a felét sem éri el annak, amit a szegedi és a szentesi területek fúrási szelvényei mutatnak. A homokos szintek összvastagsága a 0—500 m-es szakaszban Gyulán 30,7— 33,8%, Békéscsabán pedig 22,4%. 500—1000 m között fordított a helyzet. Legkevesebb a homok az 1500 m-nél mélyebb szakaszban, amelyik pedig a 80 C°-ot meg-